Ideológiai váltás történt, vagy Kína egyszerűen csak hozzáigazítja szabályozását a saját gazdasági függését csökkenteni hivatott terveihez? Mindenesetre a külföldi ipari befektetők egy ideje már úgy érzékelik, mintha Kína kevesebb lelkesedéssel fogadná őket. Így például a kormány megakadályozta, hogy a Carlyle amerikai pénzügyi csoport felvásárolja az építőanyaggyártó Xugongot, az Arcelor-Mittalnak pedig el kellett halasztania a Laiwu vaskohászati vállalatban való részesedésszerzésre vonatkozó terveit. Ugyanígy a francia Alcatel sem tudta még 51%-ra emelni a kazánokat gyártó Wuhan Boilerben való részesedését, mint ahogy a szintén francia SEB sem tudta irányítása alá vonni a kukták előállításával foglalkozó Supor céget. Az összeolvadásokról és felvásárlásokról szóló 2003-as törvény szigorítása mellett a külföldi vállalatok sokszor összehangolt támadással szembesülnek a sajtó részéről is. Bár a kínai álláspontban nem következett be alapvető fordulat, a módosítások után a külföldi vállalatok helyzete mindenképpen nehezebbé és macerásabbá vált. Számos külföldi cég tapasztalata, hogy „bár mindenkire ugyanaz a törvény vonatkozik, egyesekre szigorúbban alkalmazzák”, ami főleg a gyakrabban és szigorúbban végrehajtott ellenőrzéseken mérhető.

A bekövetkezett változások mögött az elemzők egy része a Kommunista Párton belül a „gazdasági csoda” árnyoldalaira érzékenyebb „új baloldal” megerősödését sejti, amely nagyobb hangsúlyt fektet a „gazdasági patriotizmusra”, és korlátozólag lép fel a túlzott külföldi jelenlét ellen. Szerintük „ha a gazdaságot az emberi testhez hasonlítjuk, akkor Kína ma csak izomból áll, holott észre és szívre is szüksége lenne”, ebből pedig következik, hogy az összeszerelés mellett a know-how importja és a tudásigényes tevékenységek letelepedése, illetve kialakítása is fontos lenne. Egyes területeken pedig, mint az atomenergia, a repülés vagy a K+F, fenn kell tartani a protekcionizmus bizonyos fokát – teszik hozzá. Az egyik változtatás kiegyenlítette a kínai és külföldi vállalatok által fizetett társasági adó mértékét: így a korábban 33%-ot fizető hazai, s ezzel szemben mindössze 15%-kal terhelt külföldiek ezután egységesen 25%-os társasági adóval szembesülnek. Egyesek szerint ez pedig kifejezetten jót tesz majd a versenynek. S azt sem jelenti, hogy a külföldieket nem látják már szívesen Kínában, mindössze annyit, hogy most már nem függ tőlük Kína olyan mértékben, mint korábban. A külföld persze igyekszik alkalmazkodni az új kihívásokhoz, így például a német nagykövetség az Európai Bizottsággal együtt az alábbi szlogennel igyekszik javítani az európai vállalatok esélyeit: „Mi is kínaiak vagyunk”.