« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Szerencse vagy kemény munka?
Luck or Hard Work
By Maura O’Neill
Forbes Magazine, February 26, 2007


A nők az én generációmból – én 1956-ban születtem – nagy izgatottsággal vetették bele magukat a munka világába, mely akkor rendkívüli lehetőségeket kínált. Azóta, 1970 és 2005 között a nők száma a munkaerőpiacon 30 millióról 65 millióra növekedett. Azt vártuk, hogy a nemek megfelelő aránya hamarosan a vezetői rétegekben is érzékelhető lesz, azonban csalatkoznunk kellett. 2002-ben a legjobban kereső vállalati alkalmazottaknak mindössze 5 százaléka volt nő az Egyesült Államokban, ma pedig az ország legnagyobb nyilvánosan jegyzett 1000 vállalatainak vezérigazgatói közül mindössze 2 százalékban vannak nők.

A mainstream médiából egyfolytában az folyik, hogy mindez annak köszönhető, hogy a munka és a karrier helyett inkább otthon maradunk, és gyerekeket nevelünk. Emellett azonban nem kellene a többi tényezőt is veszni hagyni. Egy 35 vezető között általam elvégzett kis felmérés során kiderült, hogy sok nő úgy gondolja, hogy az előléptetés nem a kemény munkának, hanem a szerencsének és a kapcsolatoknak köszönhető. Azaz az öregfiúk bandájának összetartása többet ér, mint egy fárasztó 60 órás munkahét. Viszont az érv rögtön egy önbeteljesítő jóslattá válik, ha a nők hagyják magukat meggyőzni erről. Ugyanis ha a kemény munka nem olyan kifizetődő, mint a szerencse, akkor akár már azonnal fel lehetne hagyni a hatékony munkavégzéssel. Mi értelme lenne akkor görnyedni az íróasztal fölött? Vagy a legjobb döntés talán az lenne, ha rögtön abba is hagynánk a munkát.

1995 és 1997 között részt vettem a 80 országban, 140 000 embert megkérdező World Values Survey kidolgozásán. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy a szerencsének és a kapcsolatoknak, vagy a kemény munkának tulajdonít-e nagyobb jelentőséget az életben? A kérdésre adott válaszok vizsgálata során szemmel látható különbség figyelhető meg a két nem között, ami csak egyre nyilvánvalóbb lesz, minél magasabbra megyünk a vállalati ranglétrán. A férfiak körében a sikerhez vezető úton 12 százalékkal többen tartják fontosabbnak a kemény munkát a szerencsénél, mint a nők körében, de ha a vezetői szintet vesszük, ott már a különbség 30 százalék. De ami a leginkább meglepő, az az, hogy az adatok országonként nem változnak. Ugyanez az arány Svédországban és Argentínában is. A felmérés továbbá arra is rávilágít, hogy a nők jóval nagyobb hányadban vélik úgy, hogy a verseny hátrányos dolog.

Attól tartok, hogy ha ezen a nők nem tudnak változtatni, és nem fogják elég vonzónak találni a munkahelyi körülményeket, nem lesznek elég motiváltak, Amerika rendkívül sok tehetséget veszíthet.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány