Bush elnök részben levonta a kongresszusi választások republikánus vereségének tanulságait, amikor egyeztetéseket kezdeményezett ellenzékével, a hibás politika korrigálásában mégsem történt előrelépés. Ebben pedig ezúttal épp az ellenzéknek van döntő szerepe: sem a kongresszusi demokraták, sem a háborúkritikus média, sem a külügyi apparátus nem mutatott kompetenciát arra, hogy valódi alternatívát kínáljon a jelenlegi irányvonallal szemben. Bush konkrét intézkedéseinek kárhoztatása ma már nem elég: a rossz vezetés elhibázott politikai és ideológiai alapjai helyett kellene újakat felvázolni, tüneti kezelés helyett a probléma gyökereit orvosolni Amerikában.

Az amerikai politikai elit és véleményformáló értelmiség szellemi zsákutcában vergődik. Az elmúlt években egyetlen épkézláb elképzelés sem látott napvilágot arról, ha nem ilyen, akkor milyen legyen a hidegháború utáni Amerika nemzetközi szerepe, hogyan alakítsa viszonyát a nemzetközi intézményekhez, vagy éppen hogy kezelje alternatív módon az iraki helyzetet. Különösen aggasztó, hogy az új forgatókönyveknek ez a hiánya egy olyan időszakban jellemző, amikor a jelenlegi kurzus hibáit már alig-alig vitatja bárki is: a feladat tehát teljesen egyértelmű. A politika azonban nem elég bátor, hogy valódi innovációs képességet mutasson fel.

Egy új irányvonal alapvetése annak beismerése lehetne, hogy az Egyesült Államok nem rendelkezik azzal a morális és kivételes státusszal, mely alkalmassá tenné különleges nemzetközi felelősségek és privilégiumok felvállalására. Ez a mítosz nem Bush elnök regnálásával született, régebbi annál – így felülírásához is nagyobb bátorság és mélyebb felismerés szükséges. Az amerikai vezetői képesség minden jelenlegi és múltbéli hibája, gazdasági és politikai téren elkövetett rossz döntése ebből a mítoszból táplálkozott, így ennek megváltoztatására van szükség.

A hidegháborút követően kialakult tudat, amely Amerikát az egyedüli szuperhatalomként és egy Pax Americana legitim letéteményeseként határozta meg, tévedésen alapult. A mindenkori vezető egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy felismerje a körülötte zajló változásokat: Washington esetében a világ elkerülhetetlen multipolárissá válását, az erőegyensúly megteremtésére irányuló új törekvéseket, amelyeket nem is tud, de nem is indokolt megakadályoznia. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb gazdaságának hátterével és legerősebb hadseregével megkísérelheti, hogy ne vegye figyelembe a felemelkedő erőközpontok véleményét, ám ennek gyakorta nagyobb ára van, mint annak a lehetőségnek, hogy esetleg osztozni kényszerül másokkal nemzetközi befolyásában. Ha végigtekintünk a történelmen, azt látjuk, hogy a hosszú távon sikeres birodalmak képesek voltak nagy szövetségek megkötésére, pláne ha képességeik egyesítésével (ez a Nyugat esetében a jólét, az egészség, a lehetőségek terjesztését jelenti) nagyobb siker érhető el, mint külön-külön.