A kritikusok szerint a business school nem sokkal több, mint egy kötelezően letudandó stáció a világ tanácsadó-várományosai számára, ahol elsősorban olyan oktatók tanítanak, akiknek fő célja, hogy kitűnő publikációikkal lenyűgözzék kollégáikat; ahelyett, hogy a valós gazdasági problémákkal szembesítenék diákjaikat. Bármily túlzóak is e hangok, némi igazságtartalmuk mégis van. A kritikákkal szemben a legtöbb business school, többek között az is, ahol én tanítok, a Massachusetts Institute of Technology Sloan School of Management (MIT Sloan), azzal védekezik, hogy igyekszik kutatási és oktatási problémáját a gyakorló menedzserek szája íze szerint alakítani. Ezt azonban mondani mindig könnyebb.

Furcsa módon a fenti kritikák abból eredeztethetőek, hogy a menedzsmentoktatásban végbemenő, az 50-es években megindult forradalom rendkívül sikeresnek bizonyult. E változások hatására olyan szigorú módszertani szabályokkal bíró tradicionális diszciplínák kerültek a menedzsmentkutatás és oktatás programjába, mint a gazdaságtan vagy a pszichológia, melyek jelentős mértékben hozzájárultak a menedzsment gyakorlati fejlődéséhez. Ma azonban a menedzseri iskolák sok esetben olyan elméleti területekre koncentrálnak, mint a játékelmélet vagy ökonometria, nem pedig olyanokra, mint a gyakorlati menedzsment. Így programjuk távolabb került a valós gazdasági problémák kezelésétől. A gyakorlat és az elvont elmélet közötti távolság áthidalása pedig mind az iskoláknak, mind a menedzsereknek érdekében állna. A menedzsment műhelyeknek gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező oktatók egy kutatásalapú, problémaorientált programba való bevonására lenne szükségük annak érdeken, hogy mind a menedzsment oktatásának, mind annak gyakorlatának színvonalát növelni tudják.

Sajnos a jelenlegi rendszer azt honorálja, ha az oktató minél több akadémiai témájú publikációt helyez el befolyásos folyóiratokban, és nem azt, ha beleássa magát egy adott terület valós problémáiba, és azok megoldására alternatívákat keres. Tehát a kritikák középpontjában az áll, hogy a business schoolok jelenlegi munkáltatói és honorárium-rendszere nem a gyakorlatorientált professzorok alkalmazását részesíti előnyben, és így közvetett módon nem a jelen és a jövő menedzseri kihívásaira keresi a választ. Sokan próbálnak megoldást találni e problémára, azonban épp úgy, mint én, senki sem lehet biztos ennek sikerében.

A megoldás egyik eleme az lehet, hogy több gyakorló menedzsernek kellene tanítani az MBA programokon. Aztán, mint ahogyan az MIT Sloan esetében is történik, az oktatott tárgyaknak olyan kérdésekre kellene összpontosítania, mint a globalizáció, a fenntarthatóság, a vállalkozások vagy az innováció. Hosszú távon azonban a business schoolok és a professzionális menedzserek kapcsolatainak túl kellene mutatnia az oktatási programok keretein; az iskolák kutatási tevékenységét a valós élet vezetési kihívásainak kellene vezérelnie. Ennek bekövetkeztéhez azonban a problémaközpontú kutatásnak kellene az érdeklődés homlokterébe kerülnie, ami pedig a honorárium-rendszer megváltoztatása nélkül nem következhet be.