Pekingben néhány napja csupa elefántot és zsiráfot látni – igaz, csak a plakátokon. Kína várja afrikai látogatóit, ugyanis a fővárosban tartják azt a rendezvényt, ahová 3500 küldöttet és összesen 40 állami és kormányzati vezetőt várnak az afrikai országokból. A nagy készülődés Kína új külügyi törekvéseit jól tükrözi, tavasszal még a köztársasági elnök Hu Jintao és a miniszterelnök Wen Jiabao is körülbeutazta az afrikai kontinenst. Peking a 2006-os évet az „Afrika-évnek” szenteli.

Alig van más állam, mely hasonlóan kedvező diplomáciai kapcsolatokat hozott volna létre Afrikával, mint ezen ázsiai világhatalom: Kína Afrikában 47 országban nyitott diplomáciai képviseletet. Ezek a külügyi törekvések elsősorban a nyersanyagok biztosítására irányulnak: a népköztársaság 2003 óta a világ második legnagyobb olajimportőre, a Nemzetközi Olajügynökség szerint 2030-ban Kína olajfelhasználásának 80%-át külföldről szerzi majd be. Bár tíz évvel ezelőtt az ország fő olajexportőrei Jemen, Oman és Indonézia voltak, azóta a helyzet lényegesen megváltozott: Angola időközben leváltotta Szaúd-Arábiát, mint Kína legnagyobb olajszállítóját és Kína más egyéb országokból is szerez be olajat, egyre növekvő mennyiségben Afrikából, az ország olajfogyasztásának egyharmada jelenleg Afrikából származik.

Ezen túlmenően Kínának óriási piacot jelent a fekete kontinens. Hivatalos adatok szerint a kereskedelmi forgalom az utóbbi tíz évben 4-ről 40 milliárd dollárra nőtt, 2006-ban várhatóan eléri az 50 milliárd dollárt. „Kína fejlődést hozott az afrikai társadalmak számára és javított az afrikaiak életminőségén” nyilatkozott Wei Jianguo, a kínai kereskedelmi miniszter helyettese. Az ország mindezidáig több mint 6 milliárd dollár értékben fektetett be Afrikába, melyhez azonban hozzá kell még adni a mintegy 11 millió dollár összegben folyósított hiteleket, melyek kedvezményezettjei főleg az angolai és szudáni olajipari társaságok voltak. Zambiában és Zimbabwében Peking nyersanyagokat vásárolt fel, míg Etiópiában gátakat finanszíroz.

A pekingi vezetés Afrikai-politikáját arra is felhasználja, hogy globális rendteremtőként lépjen fel. Mindeközben Peking már megszokott politikáját folytatja: Kína óvakodik a katonai beavatkozásoktól, nem szab politikai feltételeket, és az üzleti életben sem követeli meg az alapvető etikai követelmények betartását. Ez a megközelítés azonban nem csupán Nyugaton vált ki éles kritikát, hanem a kínai vezetést is kettészakítja, hiszen a saját érdekek védelme és a felelősségteljes ENSZ-vétóhatalom szerepe Afrika esetében sokszor nem fér össze egymással. Ellenzők szerint Kína részben felelős a Darfur-ban kialakult erőszakért, mivel az ENSZ erőteljes fellépését Szudán – egyik olajszállítója – ellen megvétózta.

Kína mindazonáltal visszautasítja azon vádakat, miszerint a kínai vezetés és a nemzeti bankok Afrikában sem az emberi jogokat, sem a környezetvédelmet nem tisztelik. Peking helyteleníti azt a nyugati gyakorlatot, miszerint a befektetéseket követelésekkel kötik össze. Miközben a nyugati államok és a befektetők a korrupció, kilakoltatások és polgárháborúk miatt visszakoznak Afrikából, Kína fenntartások nélkül a helyükbe lép: így írták alá a napokban Kenyával az olajmezőkről és útépítésekről szóló szerződést, pontosan akkor, amikor Hollandia e kelet-afrikai országtól megvonta segélyeinek további folyósítását.