A közhiedelemmel ellentétben a vallás kezdetektől kiemelten fontos szerepet játszik az amerikai politikában, identitásban, kultúrában. Meghatározza a nemzet karakterét, formálja az amerikaiak világról alkotott képét, befolyásolja, hogyan reagálnak a határaikon túl zajló eseményekre. Egyszerre kölcsönzi a kiválasztottság érzését és a küldetéstudatot arra, hogy eredményeiket és értékeiket a világ más területein is elterjesszék. Természetesen ezekben az alapértékekben nem minden amerikai hisz, ám éppen elegen ahhoz, hogy napjainkban ez a jellemvonás legyen a legnagyobb hatással az Amerikáról alkotott képre, bel- és külföldön egyaránt.

A vallás olyan fontos része az amerikai létnek, hogy szükségszerűen az országon belül is széleskörű viták övezik. Minden vallási álláspont képviselői öntudatosan hirdetik meggyőződésüket, a vallási sokszínűség pedig olyan fokú, hogy ennek alapján bármilyen külpolitikai irányzatra rásüthető lenne, hogy valamely Amerikában népszerű vallási meggyőződés húzódik meg mögötte. Léteznek azonban periódusok, amikor a különböző vallási sztenderdek közötti befolyásmegosztás tartósan kileng – s ennek akár drámai következményei is lehetnek. A liberális protestantizmus uralta a 20. század középső évtizedeit az Egyesült Államokban, ám az ezredfordulóra átadta helyét a konzervatív protestantizmusnak. Nem vitatható, hogy e változás az amerikai külpolitikát is döntő mértékben befolyásolta.

E folyamatot ma már némileg joggal tekinthetnénk túltárgyaltnak, afféle lerágott csontnak, ám ennek elsősorban az a felületes ismeretekre alapozó trend az oka, amelynek eredményeként a nyugati közvélemény széles tömegei zsigerből ellenszenvesnek tartják az amerikai protestantizmust, s ezzel egyúttal a kurrens amerikai politikát is. Pedig nem ismerjük eléggé e vallási hátteret, motivációit, logikáját. Túlságosan kevés figyelmet fordítottunk részleteinek megfigyelésére, múltjának, jelenének megértésére. A protestantizmus ma mindennél jobban meghatározza Amerika identitását és külpolitikáját – ám valójában nem tudjuk, hogyan.

A legtöbb amerikai keresztény egyház számos teológiai és társadalmi ideát ötvöz tanításaiban, miközben a liberális kereszténységből, az evangélikus tradíciókból és a fundamentalista vallási tudat hagyományaiból egyszerre merít. E három szellemi bázis egyenként igen különböző következtetésekre jut Amerikának a világban betöltendő szerepe kapcsán. A fundamentalisták tradicionálisan pesszimisták egy békés világrend esélyének kérdésében, miközben áthidalhatatlan szakadékot látnak hívők és hitetlenek felfogása között. A liberálisok ezzel szemben határozott esélyt látnak egy békés világrendre, és a hívőket a hitetlenektől elválasztó különbségeket sem értékelik súlyosnak. Az (amerikai értelemben vett) evangélikusok pedig valahol e két véglet között helyezkednek el.

Fundamentalisták. A fundamentalistákról elterjedt az a téves vélekedés, mely szerint intellektuálisan igénytelenebbek, míg emocionálisan ingergazdagabbak a mérsékeltebb evangelizációs mozgalmaknál. A valóság sokkal inkább az, hogy a fundamentalisták erősebben törekszenek hitük logikájának teljes körű kiterjesztésére, abból egy világnézeti rendszer (Christian worldview) levezetésére. A 20. század nagy részének Amerikájában e fundamentalisták kisebbségbe és defenzívába szorultak a liberális protestantizmussal szemben. A száműzetésben egyrészt megerősödtek saját igazukba vetet hitükben, másrészt szélesítették és mélyítették világképüket. Az elmúlt évekre kiforrott nézetrendszerük szerint, nem látnak morális tartalmat (sem kötelességet) a nemzetközi együttműködésben olyan országokkal, melyek nem mutatnak tiszteletet a kereszténység iránt, s amelyeket az ENSZ-hez hasonló nemzetközi szervezetek jellegükből fakadóan egyenjogúsítanak. Végül, a fundamentalisták hisznek a világ végének eljövetelében, ami egyet jelent jó és rossz összecsapásával, a jó győzelmével.

Liberális keresztények. A klasszikus doktrínákkal szemben a liberális kereszténység az egyház etikai tanításaiban találja meg központi értékét. Ez az irányzat a 17. századtól kezdődően a vallás mitologikus falainak lebontására törekszik: a liberálisok szkeptikusak az olyan komplex doktrínák tekintetében, amelyek Jézus vagy a Szentháromság természetét, akaratát kizárólagosan meghatározzák. Isten fiának természetfeletti mivolta helyett sokkal inkább morális örökségét és tanításait emelik ki. Jellegzetes központja e gondolkodásnak az unitárius egyház, de a liberális kereszténység képviselői más meghatározó felekezetekben, a metodistáknál, a presbiteriánusoknál, a baptistáknál, az episzkopálisoknál és a lutheránusoknál is megtalálhatóak, az amerikai protestáns világ teljes skáláján. Míg a fundamentalisták e progresszív felfogást gyakran sorolják a valódi kereszténységen kívülre, miközben a liberálisok épp magukat tekintik a keresztény értékesszencia megjelenítőjének. Vélekedésük szerint az etika a világ minden táján (buddhisták, keresztények, hinduk, zsidók, muszlimok vagy hitetlenek között) is ugyanaz: értékeik alapján a keresztények nem formálhatnak alapot kiemelt, a többi fölé rendelt szerepre a világban. Liberális keresztényként e világnézeti logikát képviselték a 20. század nagy részének vezető amerikai politikusai: Franklin Roosevelt, Harry Truman, Dean Acheson, Dwight Eisenhower, John Foster Dulles és mások.

Evangelizációs mozgalmak. A harmadik vezető vallási közösséget Amerikában az evangelizációs mozgalmak tömegei alkotják, kitöltve a fundamentalisták és a liberálisok közötti szakadékot. Számos alapértékben osztoznak a fundamentalistákkal, miközben vallják a liberálisokra jellemző optimista világképet. Legnagyobb egyházuk a Déli Baptista Konvenció 16,3 millió taggal, de számos más evangelizációs közösség is jelentős, ide értve az afro-amerikaiak legnagyobb gyülekezeteit is. Ezen egyházak tanításai a fundamentalistákkal egyetemben vallják mindazokat a korai doktrínákat, melyek szerint az ember eredendően alkalmatlan a morális követelményeknek való megfelelésre. A legfőbb cél így nem lehet más, mint az isteni bűnbocsánat elnyerése. Az ember nincs olyan magasságban, hogy megállapíthassa saját cselekedeteinek etikai értékét – ahogyan azt a liberálisok vallják. Az igazságtétel a világ végezetével és a jó győzelmével jöhet csak el. Ugyanakkor – s e téren komoly a differencia a fundamentalisták világképéhez viszonyítva – vallják, hogy a megváltásból minden ember előnyt élvezhet, hitétől vagy hitetlenségétől, vallásától vagy vallástalanságától függetlenül. A szeretet közvetítése a világ többi (nem-keresztény) lakója felé az evangelizáció számára kötelesség: ezért nyitottak ezen egyházak a legkülönfélébb szociális tevékenységek és akcióprogramok támogatása iránt. Úgy hiszik, igenis lehet morális haladást elérni a világ ügyeiben.

Az elmúlt évtizedekben a vallásos befolyás pólusai között jelentős erőátrendeződés zajlott Amerikában. Az 1960-as években tetőző liberális keresztény befolyás hanyatlani kezdett: 10%-al csökkent a klasszikus protestáns közösségek tagjainak száma, 14%-al csökkent a liberális egyházak társadalmi támogatottsága. Ezzel szemben jelentősen nőtt az evangelizációs csoportok befolyása: tagjaik száma 7%-al nőtt, és a szélesedő közösségi bázis egyre tudatosabb és egységesebb politikai akaratot jelenített meg. George W. Bush 2004-es újraválasztásakor szavazóinak már 40%-a volt tagja valamely evangelizációs mozgalomnak. De nem csupán az elnökválasztásokról van szó: a befolyás érzékelhető abban is, hogy a washingtoni Kongresszus evangelizációs mozgalmakhoz kötődő tagjainak száma 10%-ról 25%-ra nőtt 1970 és 2004 között. A közhiedelemmel ellentétben, a fundamentalisták befolyása ez idő alatt nem nőtt jelentősen. Elsősorban azért nem, mert az amerikai vallásias politikában ma már koalícióra törekszik a protestáns és a katolikus befolyás: az ebben való részvételre azonban a fundamentalisták (lévén karakteres ellenszenvük a katolikusok irányába) nem is alkalmasak.

A látványosan megnőtt evangelizációs befolyás vajon hol és hogyan van hatással az amerikai külpolitikára? Mindez a legjobban két példán illusztrálható. Egyrészt, a humanitárius politika és az emberi jogok kérdéskörében az új politika ugyan más prioritásokat és diplomáciai metódusokat jelölt ki, ám összességében növelte az amerikai segélyezésre fordított összegeket és az emberi jogok védelmének népszerűsítését. George W. Bush alatt az Afrikába irányuló amerikai segélyek összege 67%-al nőtt, melyben 15 milliárd dolláros támogatás is szerepelt új AIDS-programok beindítására. A vallásszabadság garantálása, valamint a nő- és gyermekkereskedelem az evangelizációs befolyás hatására az emberi jogi politika kiemelt területei lettek Washingtonban – korábban nem voltak azok. Az egyházi mozgalmak az elmúlt években 22,000 önkéntest toboroztak a világ különböző pontjain futó programokhoz.

A másik példa, Izrael támogatásának esetében az evangelizációs befolyás erősítette a zsidó állam melletti elkötelezettséget. Az amerikai protestáns cionizmus valójában nagyobb múltra tekint vissza magánál a modern zsidó államnál is. Az evangelizációs mozgalmak már a 19. században igyekeztek nyomást gyakorolni az akkori vezető politikusokra egy Szent Földön alapítandó zsidó állam létrehozása érdekében. Ezek a vallási csoportok egyrészt vallják, hogy a kereszténység képviseli az egykori Izrael valódi örökségét, és Isten kívánságát. Ám a zsidó nép további fontos szerepében is meggyőződéssel hisznek, s létük biztonságát feladatnak tekintik. Intenzíven támogatják Izraelt, ahogyan tették s teszik ezt Amerika liberális keresztényei is. Ám más szemszögből: míg a liberálisok a nemzeti szabadságmozgalmak általános híveként (nem véletlen, hogy részükről a palesztin mozgalom is rohamosan növekvő népszerűségnek örvend), addig az evangelizációs egyházak egy bibliai nép támogatásaként.

Mindkét példa esetében látszik, hogy politikai változást ugyan hozott a vallási erőátrendeződés Amerikában, ám egyik esetben sem változtatott az USA tradicionális törekvéseinek főirányán. Ez a két példa is jól illusztrálja, hogy a liberális keresztény adminisztrációk kiemelt céljaihoz képest az evangelizációs keresztény befolyás nem élt vétóval vagy radikális fordulattal, csupán hangsúlybeli eltolódásokhoz vezetett.