« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Az élet nyers szükségletei
The Bear Necessities of Life
By Charlemagne
Economist, November 23, 2006


Oroszország Európai Uniós állandó képviselete a világ legnagyobb missziójának címéért vetekszik az amerikai bagdadi nagykövetséggel. A párhuzam jól mutatja az orosz–európai kapcsolatok fontosságát – azok minden hibájával együtt. Habár Európa nem jelenti azt az ellenséges területet az oroszok számára, mint amit Irak jelent Amerikában, de a kapcsolatok itt is meglehetősen rideggé váltak a közelmúltban. Ezt jól jelzi, hogy a mindeddig rutinszerű EU–orosz csúcstalálkozó mostani fordulóját komoly feszültség előzte meg a lengyel húsexport orosz bojkottjából kifolyólag.

E pörlekedés mindkét oldal bizonytalanságát jelzi. Az orosz–európai kapcsolatok elvileg szorosak. Vlagyimir Putyin épp a héten szögezte le számos európai lapban is megjelenő cikkében, hogy „kapcsolatunk egyre érettebbé és jobban strukturálttá válik”. A gyakorlat azonban más képet mutat. Brüsszelben Oroszország autokratizálódásától tartanak. Európa Moszkvával szembeni antipátiája részben amiatt növekedett, mert a 2004-es bővítési körrel számos egykori szovjet csatlós állam is csatlakozott a közösséghez, részben pedig azért, mert Putyin elnök legjobb barátai egytől egyig lekerültek az európai politika színpadáról (így Gerhard Schröder Németországban, Silvio Berlusconi Olaszországban és hasonló sors vár Jacques Chiracra is Franciaországban. Mindeközben Oroszország – Putyin elnök szavaival élve – úgy kívánja feltüntetni magát, mint az „európai család természetes tagja”, és a rohamosan növekvő eurázsiai szuperhatalom képében kíván tetszelegni.

E bizonytalansági tényezők pedig abban a kérdésben csapódnak le együttműködési szerződésről tárgyalni Moszkvával, egy szerződésről, mely a kapcsolatok minden részletére kitér a stratégiai érdekektől kezdve a legkisebb vámszabályozásokig, és melyet az EU oly nagy előszeretettel köt szomszédaival. Erről a szerződésről Oroszországgal az 1990-es évek elején folytak a tárgyalások és 1997-ben került aláírásra. Akkor e megállapodás tízéves időtartamra született, ezért is volt a mostani csúcstalálkozónak az egyik célja az, hogy formálisan is megindítsa a tárgyalásokat az újabb egyezmény tartalmáról. De a lengyeleknek hála, erre nem fog sor kerülni.

Pedig Oroszország továbbra is erősen szorgalmazza azt. A jelenlegi szerződés olyan légkörben került aláírásra, mikor még mind a két oldalon úgy vélték, hogy a közös értékek és az európai normák jelenthetik az együttműködés alapját. Az oroszok azonban már más állásponton vannak. Putyin elnök folyamatosan az orosz demokrácia európaitól eltérő útjáról beszél. A héten például úgy nyilatkozott a közös fundamentummal kapcsolatban, hogy „helytelen és haszontalan lenne, ha művi standardokat próbálnánk egymásra erőltetni”. De Európában is sokan kívánják a megállapodás újratárgyalását, mégpedig olyan alapon, mely segíthet megoldást találni az Unió jelenlegi problémáira Oroszországgal kapcsolatban. A lengyelek nem hisznek ebben, nem bíznak Oroszországban, véleményük szerint Moszkvában csak a kemény, egyenes beszédből értenek, és nem kívánnak semmiféle egyezményt aláírni Oroszországgal, mely véleményük szerint elhiteltelenítené az Európai Unió emberi jogi és demokráciaterjesztési profilját.

Természetesen a gondolat, hogy mellőzzék az egyezmény megkötését Moszkvával, több mint abszurd – főleg most, mikor Oroszország minden partnerével bilaterális alapon elfogadtatta a Világkereskedelmi Szervezethez való csatlakozásának jóváhagyását. E tagság megvalósulásával ugyanis Moszkva végleg beágyazhatná magát a nemzetközi kereskedelem globális struktúráiba, így már nem kellene Brüsszelhez fordulnia segítségért. Mindazonáltal egy átfogó kereskedelmi megállapodás tárgyalásai az EU-val rendkívüli módon elnyúlnának, és antagonisztikus álláspontok között próbálnának hidat verni, mivel elkerülhetetlenül felszínre hoznák az értékek különbözőségét, sőt, az Oroszország irányába kialakítandó európai politika kapcsán az Unióban meglévő törésvonalat is végzetes módon felerősítenék. A tárgyalások így olyan fontos gyakorlat i kérdésekről terelnék el a figyelmet, mint a vízum-megállapodás, vagy az orosz gázmonopólium felszabadítása. Nem is beszélve arról, hogy nagyon könnyen kudarccal végződhetnek, mivel minden ilyen jellegű szerződést a tagállamok mindegyikében külön-külön kellene ratifikálni, mely folyamat mint tudjuk, sosem problémamentes az Unióban.

Viszont számos érv szól az ellen, hogy az átfogó bilaterális kereskedelmi egyezmény gondolatát hagyják szertefoszlani. Egyrészről Moszkvában ezt a rosszindulat jeleként értékelnék. Ráadásul Európában sokan még nem tettek le arról, hogy egy napon az országot az európai család tagjaként üdvözölhetik. Másrészt féltik a kontinens gázellátását. Harmadrész pedig nyilvánvaló, hogy miközben Amerika és Oroszország viszonyában épp kielégítő a karnyújtásnyi távolság, addig az Európa és Oroszország viszonylatában a szoros gazdasági együttműködésből kifolyólag mindenképp szorosabb kooperatív keretekben kell gondolkodni.

Tehát az EU-nak és Oroszországnak valahogy át kell tudnia vergődnie kapcsolatuk jelenlegi fázisán, mely viszonyban igazán változást csak Putyin 2008-as hatalomból való távozása hozhat. Így tehát az együttműködést nem újratárgyalni kellene, hanem ki kellene azt bővíteni.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány