Más országok irigyen tekintenek Írországra. Arra az országra, mely egy nemzedéknyi idő leforgása alatt a fejletlen, európai perifériaország státusából az Európai Unió (egy főre jutó nemzeti össztermékben mérve) második leggazdagabb tagjává lépett elő. Szinte nem telik el olyan hét, hogy ne érkezzen Dublinba egy külföldi delegáció, azt próbálva megérteni, mi állhat, mi állhatott az ír gazdasági csoda hátterében, és ezekből milyen elemeket lehet átültetni saját gazdaságukba. Az írek éppúgy keresik e kérdésekre a választ, mint látogatóik, de ők azért, hogy kiderítsék, miként tudják a rohamos fejlődést fenntartani. A rossz hír azonban az, hogy habár Írországban számos követésre érdemes dolgot tettek, sikerét azonban nem lehet lemásolni, és minden bizonnyal fenntartani is rendkívül nehéz lesz. Ez annak tudható be, hogy a kelta tigris erejének nagy részét a demográfiából merítette, egy olyan tényezőből, mely ma inkább a „fenevad” gyengítésének irányába fejti ki hatását.

Az ír gazdasági siker okaival kapcsolatban nem alakult ki általánosan elfogadott álláspont. A közgazdászok általában a „megkésett felzárkózás” (belated convergence) jelenségére hivatkoznak; arra, hogy az ír gazdaság hosszú évtizedeken keresztül a benne rejlő potenciálokhoz mérten folyamatosan alul teljesített, így mikor fejlődésnek indult, a felzárkózás e tartalékok felhasználásával, rohamos gyorsasággal, ugrásszerűen történt.

„Írország sikertörténete számos elemre vezethető vissza” – mondja John Fitzgerald, az Ír Gazdasági és Társadalmi Kutatóintézet professzora. Ő és legtöbb kollégája az EU fejlesztési alapjait, a társasági adó alacsony szintjét emeli ki, mely utóbbi kedvező feltételeket teremtett a multinacionális vállalatok befektetései számára. E folyamatot az Ír Fejlesztési Hatóság áldásos munkája csak tovább segítette. A sikerben az ír oktatási rendszernek is fontos szerepet tulajdonítanak, mely megteremtette a modern, tudásalapú társadalom felépítéséhez szükséges szakképzett munkavállalói réteget. Az sem ártott, mondják, hogy e programok egy bővülő világgazdasági környezetben fejthették ki kedvező hatásukat.

Ha ezen érveket közelebbről szemügyre vesszük, akkor azt láthatjuk, hogy sem egyenként, sem együttesen nem tudnak kielégítő magyarázattal szolgálni a gazdasági csoda gyökereit kutatók számára. Így ha a Brüsszelből érkező pénzáramok állnak a rohamos fejlődés hátterében, akkor azok miért csak a 90-es évek folyamán fejtették ki hatásukat, és miért nem korábban, rögtön a csatlakozás után? És ha az EU-pénzeket a siker feltételének tekintjük, akkor az olasz Mezzogiorno miért kullog még mindig oly messze az európai átlagtól, miközben messze több anyagi támogatást kap Brüsszeltől, mint Írország? Alacsony társasági adó? A Charles Haughey Fianna Failje által vezetett kormány a 90-es évek elején visszavágta a költségvetési kiadásokat, és 12,5 százalékra csökkentette a társasági adó kulcsát, viszont az exportőrök számára e kulcs 0 százalékos volt az 1960-as évek folyamán, mikor Írország épp a hosszú stagnálás időszakába lépett. Külföldi befektetések? 1990 óta Írország munkaerőpiaca 500 000 fővel bővült – nem rossz teljesítmény egy négymilliós országtól –, ennek azonban csak 10 százaléka tudható be a külföldi vállalatok megjelenésének. Oktatási rendszer? Az 1967-es oktatási reform következtében jelentősen megnőtt a diplomások száma, azonban 1989-ben csaknem 40 000-en hagyták el az országot, mivel nem találtak megfelelő állást a zöld szigeten.

A fenti érvekkel szemben sokkal ritkább a demográfiai jelenségeken alapuló magyarázatokra való hivatkozás. Pedig a népesedési folyamatok számos nyitott kérdésre választ adnak. Írországban a katolikus egyház heves ellenállása ellenére 1979-ben legalizálták a fogamzásgátló szerek használatát. E törvény következtében, mint ahogyan azt David Bloom és David Canning, a Harvard Egyetem demográfusai mutatják ki egy 2003-ben kelt cikkükben, a termékenységi ráta a 80-as évek folyamán nagymértékben visszaesett a szigetországban (22 ezrelékről 1994-re 13 ezrelékre). Ennek pedig a társadalmi eltartottsági arány csökkenése lett az eredménye. 1985-ben Írországban az Európai Unió átlagához képest (1,5) messze a legtöbb nyugdíjas és gyermek jutott egy munkavállalóra (3,2), mely csak növelte az amúgy is elmaradott gazdaság vállaira nehezedő terheket. Azonban ez a termékenységi mutatók romlásával jelentősen csökkent; oly mértékben, hogy 2000-re az EU-átlag szintjére került. E demográfiai változással pedig egybeesett a gazdaság fejlődésének megindulása: 1960 és 1990 között az ír gazdaság éves átlagos növekedési rátája 3,5 százalék volt, ami a 90-es évek folyamán 5,8 százalékra ugrott. Canning és Bloom azonban kiemeli, hogy a demográfia még nem minden. „A társadalom korfájának megváltozása önmagában még nem eredményez gazdasági fejlődést” – mondják. „Ez mindössze egy potenciál, melyet már a gazdaságpolitikának kell kiaknáznia.” Mindazonáltal a harvardi kutatók véleménye szerint az ír gazdasági csoda egyharmad részben a népesedési folyamatoknak tudható be.

Ma az íreket nem ez érdekli igazán. Hanem az, hogy a tigris meddig lesz még ereje teljében. Az aggályok jogosak, hiszen miközben 25 évvel ezelőtt az ír bérszínvonal a legalacsonyabb volt Európában, addig napjainkban az egyik legmagasabb az Európai Unión belül. E bérinfláció pedig veszélybe sodorhatja a külföldi vállalatok írországi jelenlétét, melyek az ország exportjának 87 százalékát adják. A másik aggodalomra okot adó jelenség az ingatlanárak megszaladása, és ennek folyományaként a lakosság által felvett hitelállomány megnövekedése. Azonban a szakértőknek Írország fő gazdasági mutatóinak elemzése közben nem szabad szem elől téveszteniük a demográfiai trendeket, mivel úgy ahogyan annak idején ezek csökkentették az ország eltartottsági rátáját, most ugyanúgy megnövelik azt. Az ír társadalom továbbra is fiatal más európai társadalmakhoz képest (a 25 és 40 év közötti korosztály a lakosság egyharmadát teszi ki). Azonban eljön az az idő, mikor a munkaerőpiacra nem tud elegendő fiatal belépni ahhoz, hogy fenntartható módon képes legyen eltartani a társadalom egyre nagyobb szeletét kitevő nyugdíjas korosztályt. Az 1920-es évek óta az idei népesedési és munkaerő-piaci előrejelzésekben kerültek először nyilvánosságra az időskorúak eltartottsági rátájának növekedést mutató adatai. Habár a nagyszámú bevándorlás késlelteti az öregedő társadalom hatásainak érvényesülését.

Egyes elemzők, így Fitzgerald szerint is, Írországnak megvannak a lehetőségei arra, hogy felkészüljön arra az időre, mikor a demográfiai trendek már a gazdasági fejlődés ellenében fogják kifejteni hatásukat. A termékenységi, halálozási, bevándorlási és munkaerő-piaci előrejelzéseket alapul véve e lehetőségek 2025-ig állnak fenn. Azután viszont a demográfiai trendek felülkerekedésével a kelta tigris már korántsem lesz olyan hangos.