Hallott már valaha a Choglitról, az OK Sodáról, vagy netán a Surge-ről? Nem csodálom, hogy nem, hiszen mindegyikük rövid életű márkanév volt, mely képtelen volt állni a versenyt az üdítőital-piacon a Coca Colával szemben. A hiba nem tűnik igazán olyan témának, amivel Neville Isdell elnök-vezérigazgató szívesen büszkélkedne a Coca Cola befektetői előtt. Isdell azonban épp ezt tette áprilisban, a cég éves közgyűlésén. „Lesznek hibák” – mondta a tömegnek. „Minél több kockázatot vállalunk, ezt el kell fogadnunk, mint a megújulási folyamat immanens részét.” A cég befektetőit arra figyelmeztetni, hogy a jövőben számítaniuk kell a hibákra olyan, mintha szélvihart jósolnánk az atlantaiaknak július kellős közepén. Isdell azonban fontosnak tartja, hogy a vállalat nagyobb kockázatot vállaljon, ennek pedig elengedhetetlen feltétele, hogy tudassa az alkalmazottakkal és a részvényesekkel, hogy szemet huny az elkerülhetetlenül bekövetkező hibák felett. Ez az egyetlen módja annak, hogy megváltoztassa a Coke hagyományosan kockázatkerülő üzleti kultúráját.

Ez azonban a mai körülmények között egyetlen vállalatnál sem egyszerű feladat. Évek költségracionalizáló vállalti konszolidációja után, növekvő állásbizonytalanság közepette az alkalmazottak többsége nem mer nagyobb kockázatot vállalni. Mindehhez vegyük hozzá a vállalti menedzsment egyéni elbírálási rendszereit, mely minden alkalmazottól zökkenőmentes munkavégzést kíván, és beláthatjuk, hogy nem egyszerű a feladat, amit a legtöbb vezető cég kitűzött maga elé. Pedig a hibázás rendkívül fontos a kísérletezés szempontjából. Sőt, létfontosságú. Végül is épp ez az, amiért oly kemény dió úttörő innovációs kezdeményezéssel előállni. Jól működő, hatékony és gyors szervezeti háttér szükséges hozzá; hogy valami szokványosat tegyünk: Felmérjünk, kísérletezünk, néha kudarcot valljunk, majd újra kezdjük.

Természetesen nem minden hiba éri meg az áldozatot. Némelyek nem utalnak többre, csak arra, hogy ez egy rossz ötlet, erre tovább nem szabad haladni. Azonban e szűrőn számos kitűnő ötlet is fennakadhat, mely csupán kisebb módosításokat igényel. Ilyen például a CueCat, a marketingesek vágyálma, mely képes beolvasni a magazinok és újságok hirdetésein szereplő webcímeket, így az olvasónak nem kell vesződnie azok bepötyögésével.

Az intelligens hibák fölött – azok, melyek már hamar felbukkannak, olcsón kezelhetők, és számottevő új információt nyújtanak a vásárlóközönséget illetően – nem pusztán csak szemet kellene hunyni. Ösztönözni kellene azok elkövetését. „A vállalatoknak leginkább abban kell kiemelkedően jól teljesíteni, hogy megtanulják menedzselni a hibákat, hogy a mesterei lehessenek a konstruktív, hamar felismerhető, és olcsón helyrehozható téves döntéseknek” – mondja Scott Anthony, az Innosight tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.

Jónak lenni a hibázásban persze nem jelent szervezeti anarchiát a vállalton belül. Azt jelenti, hogy a vállalati vezetők megteremtik a kockázatvállalásra ösztönző üzleti és munkakörülményeket, és a cég különböző részlegei között a legfrissebb tapasztalatok cseréjét ösztönözve biztosítják a zökkenőmentes információáramlást. Azt jelenti, hogy külsőknek is betekintést nyernek egy vállalti projekt kiértékelésébe, annak múltbéli tapasztalataiba. Azt jelenti, hogy időt szakítanak a múlt hibáinak kielemzésére, nem csupán előre tekintenek. Mint ahogyan a Dartmouth College-on működő Tuck School of Business professzora, a 10 alapszabálya stratégiai innovátorok számára (10 Rules of Strategic Innovators) című könyv szerzője, Chris Trimble fogalmaz: „Hogyan is lennél képes tanulni, ha nem vizsgálod meg a múltadat?”