Fiatal munkakezdőként nem könnyű az élet. Míg a szülők generációja számára a szakképesítés vagy diploma szinte automatikusan egy állandó munkaviszony megszerzésével járt együtt, addig egy jó képesítés manapság már régen nem garancia arra, hogy a fiatalok egy biztos, jól fizető állást találjanak maguknak. Azok számára, akik felsőfokú képesítést adó diplomájukat 2001 után szerezték meg, igencsak kevés a biztos álláshely: egy a Spiegel által elvégzett internetes felmérés szerint a 22 000 megkérdezett csupán egyharmada rendelkezett határozatlan időre szóló szerződéssel, illetve kinevezéssel. Ehelyett egyre több munkakezdő fiatal tengődik próbaidőn, dolgozik több műszakban, illetve rendelkezik határozott ideig tartó szerződéssel, melyet alig vagy egyáltalán nem fizetnek meg.
A flexibilitást és kötöttségektől való mentességet követelő új munkaformák pedig egyáltalán nem nyújtják a már megszokott biztonságot; épp ellenkezőleg, az elbizonytalanodás folyamatát ösztönzik. Az új évezredben nem csupán a szezonálisan dolgozó kisegítő munkásnak kell napról napra élnie; a fejlődés az akadémikusan képzett középosztályt is elérte. Franciaországban ezen fiatalok tömegei tüntettek azon törvényjavaslat ellen, mely a próbaidőt 2 évre meghosszabbította volna.
A politika, gazdaság és társadalom által e korosztállyal szemben támasztott elvárások azonban igencsak ellentmondásosak: gondoskodjanak a jelenlegi nyugdíjasokról, illetve önnön nyugellátásukról, fizessék vissza az egyetem elvégzése után a diákhitelt, fogyasszanak és alapítsanak családot. A fiatalokra így egyre nagyobb nyomás nehezedik, mivel egyidejűleg lehetetlen mindezen követelményeknek eleget tenni.
A próbaidősök szemére vetik, hogy egy viszonylag magas életszínvonalon élve panaszkodnak, de ez a vélemény csak részben megalapozott. Bár igaz, hogy a háború utáni generációhoz képest valóban van mit enniük, vannak szülők, akik kisegítik őket, ám minden egyes generációnak van egy sajátos, közös problémája, amellyel az előzőeknek még nem kellett szembesülniük.
A fiatal munkakezdők a bérek alacsony volta mellett csak abban bízhatnak, hogy fáradozásaik egy másfajta formában térülnek meg: jó referenciákban, illetve kapcsolatokban, melyek egy napon talán egy tartós állást eredményeznek. Ez egy állandó átmeneti időszakot jelent, melyet részben a szülők kénytelenek finanszírozni. Az, hogy felnőtt emberek arra vannak rákényszerítve, hogy mint a szüleiktől függő serdületlenek éljenek, a próbaidősek generációjának különös sajátossága.
Németországban egyre több magasan képzett munkakezdő egyáltalán nem talál magának munkát és ezért kivándorol. Az orvosokra szintén hasonló kilátások várnak: bár nekik a kezdetekben mindig is rabszolgamunkát kellett végezniük, de legalább megalapozottan számíthattak arra, hogy ez a későbbiekben kifizetődik, egy aranybányaként működő praxissal vagy egy szép főosztályvezetői címmel. Ma azonban senki sem tudja, mi vár rá a jövőben.
A globalizáció vesztesei kétségkívül a fiatalok. A helyzet egy kicsit paradox, ugyanis egyrészt ezen fiatalok sokkal inkább hozzászoktak a globalizációhoz – több nyelven beszélnek és sokan külföldi tapasztalatokkal is rendelkeznek – másrészt a globalizációs folyamatok miatt a foglalkoztatási viszonyok radikálisan megváltoztak. Mindenesetre a biztos, élethosszig tartó foglalkoztatottság sok fiatalnak távoli célnak tűnik. Az ún. normális munkaviszonyok, azaz a határozatlan ideig tartó, társadalmi biztosítás köteles munkahelyek aránya 1968-ban Nyugat-Németországban még 75% felett volt; ez az arány 2002-re 60%-ra visszaesett. A fiatal felnőttek az egyetem elvégzése után átlagosan 3–5 évig egy átmeneti időszakot élnek meg, mely alatt bizonytalan munkaviszonyokkal kell megküzdeniük.
Ugyanakkor a munka megváltozott világa egy bizonyos szempontból pont a fiatalok szabadságra és önmegvalósításra vonatkozó vágyait elégíti ki. Berlinben, Kölnben, Hamburgban, Münchenben egész városnegyedek jöttek létre, ahol magasan képzett harmincasok fagylaltot árulnak vagy éjszaka a szupermarketek polcait töltik fel. A párok csak kéthetente látják egymást, a távkapcsolatok száma nő; bár többségük szívesen élne együtt szíve választottjával, ám ezt éppen aktuális munkája miatt nem teheti. Azonban legkésőbb akkor, amikor a kedvessel csak hétvégén találkoznak, az élettárs immár harmadszor is átköltözött, amikor a szülők az unokák után kérdezősködnek; legkésőbb akkor felismerik a fiatalok, hogy a flexibilis életmód nem csak szabaddá, hanem nagyon bizonytalanná is tesz, hiszen időszakos szerződésekre nem lehet egy életet felépíteni.