« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Kína: hogyan éljünk nyugatosan?
Savoir-vivre a l’occidentale
Frédéric Koller
L’Express International, semaine du 22 au 28 juin 2006


Sanghajban kapitalista etikett szerint viselkedő elit kezd kialakulni. A történet egy svájci úriemberrel, Andy Mannharttal kezdődik, aki meg akarta tanítani a kínai elitnek a jó modort. „Bár nem lesz könnyű, de épp itt az ideje annak, hogy megmondja valaki nekik, hogyan viselkedjenek”, állítja az 53 éves svájci, aki három éve mindent feladott annak érdekében, hogy Sanghajba költözhessen. A kínaiak közül – gazdaságuk globalizációja során – egyre többen dolgoznak nyugati vállalatokban, ahol külföldiekkel vannak kapcsolatban. A két világ találkozása azonban elég gyakran rémálomba torkollik. Vegyük például azt az esetet, amikor egy fontos személlyel ülünk be egy elegáns étterembe, és azt vesszük észre, hogy az illető a száját megszokottnál nagyobbra nyitva, gátlástalanul, nem kis hanghatásokkal mellékelve fogyasztja vacsoráját. Ha nincs bennünk elég empátia, nem biztos, hogy meggyőz minket viselkedésével.

Nem könnyű egy kínainak elsajátítani a nyugati szokásokat és korlátait. Sem az idősek, sem a tanárok nem tanítják meg a gyermekeknek, hogy nem köpködünk sem az utcán, sem az asztalnál. Az alkalmazkodás segítésére Andy Mannhart egynapos intenzív illemórát tart, melynek során megtanítja, hogyan üljenek egyenesen egy széken, hogy ne vágják föl a spagettit, vagy hogy hogyan használják megfelelően a toalettet. A legnagyobb koncentrációra akkor van szükség, mikor a levest tálalják. Nem könnyű feladat. A jelentkezők legtöbbször a kevésbé gátlástalan nők, akik multiknak, vállalkozóknak, vagy (ritkábban) hivatalos személyeknek dolgoznak. A tanfolyam elvégzésével garantált a könnyebb élet a továbbiakban, hiszen (főleg kultúrközi) kommunikációs képességekre szükségünk lehet már a legtöbb jó üzlethez, kitüntetéshez és elismeréshez vezető út elején.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány