Egyes várakozások szerint a 2008-as elnökjelölt-állító Republikánus Nemzeti Konvenció után New York egykori polgármestere, Rudolph Giuliani lehet a legelégedettebb ember a világon. A potenciális kandidáns egyelőre messze áll mindettől – mégis, talán egyre közelebb.

Des Moines belvárosában járunk, egy „Légy motivált!” elnevezésű nagyszabású üzleti szemináriumon. Az előadók között az egykori tőzsdecápa (s mai laptulajdonos) Steve Forbes, valamint a korábbi bokszbajnok George Foreman mellett a „Vezetés” címmel lektoráló Giulianit is megtaláljuk. Itt, a mélyen konzervatív déli Iowa államban a keleti parti metropolisz egykori első embere nem tűnik autentikusnak: az elvált, tősgyökeres nagyvárosi polgár köztudottan liberális vélekedése abortuszról vagy éppen melegjogokról a helyiek jelentős részét elidegeníthetné magától. Az eseményről tudósító riporterek mégsem azt kérdezgetik: mit keres itt? Nem gondolja, hogy túlságosan távol áll a republikánusok fősodrától? Nem érzi a hátrányát New York-inak lenni errefelé?

Pedig az ehhez hasonló felvetések mögött bőven találnánk logikát: az amerikaiak szeretik, ha az elnökük hozzájuk hasonlóan beszél, különösen a hit kérdésében. Nem is arról van szó: jár-e adott politikus templomba. Sokkal inkább arról a retorikai képességről, melyet napjaink elemzői előszeretettel neveznek evangelizálásnak, s amely a vallásos alapokon politizáló választók megnyerésének zálogaként ismert. Az Egyesült Államok lakosságának 13%-a „keményvonalas” keresztény. Ennél is fontosabb a náluk jóval szélesebb ún. „értékalapú” szavazói bázis, melynek többsége (ám közel sem egésze) republikánus, s akik az előbb említetteknél ugyan kevésbé merevek társadalmi és kulturális kérdésekben, ám különösen fontos számukra az adott politikus által megjelenített hitvallás. E tömegeket nem az elnök egy-egy konkrét igazságügyi vagy oktatási döntése hozza lázba, hanem az: mennyire hiteles a személyes múltból fakadó élettapasztalata, mennyire találják meg benne a hit, a felemelkedés és a siker motívumait.

George W. Bush csapongó, elvesztegetettnek minősített fiatalkorából való kilábalásának történetével szólt e népes választói réteghez. Hillary Clinton a bevándorlási törvény enyhítéséért lobbizva azzal érvelt feléjük: „a jelenlegi jogszabály szerint még Jézus maga is egyszerű bűnöző volna”. Most úgy tűnik, Rudy Giuliani is kezd utat találni a társadalom e politikailag döntő jelentőségű szeletéhez. Nemrég megjelentetett kötetében első helyen Istennek mond köszönetet, amiért már 9/11 tragédiája előtt gondolkodásra és írásra késztette őt a vezetői erények kérdésében. Felidézi, hogyan mentett ki egy papot egy lángoló kistemplomból 1992-ben, miközben azt is részletesen beismeri: saját hibája miatt futott zátonyra a házassága. Mintha Giuliani esetében az őszinte önértékelés érzete pótolná a hevesebb vallásos attitűdöt.

A Des Moines-i szeminárium előadói egymást követve egyre kommerszebb receptjeit adják a sikernek olyan célok érdekében, mint hogy „duplázd meg a vagyonod két hónap alatt”, vagy „szerezz meg magadnak mindent, amire vágysz”. Mindennek az alapja pedig, mint állítják: a radikálisan vallásos hozzáállás. Amikor Giuliani a színpadra lép, a hangnem gyorsan megváltozik. Ő nem tud, talán nem is akar e „déli nyelven” szólni közönségéhez, ehelyett: lendületes történetbe kezd arról, hogyan változtatta meg az életét 2001. szeptember 11. „Ha feltesszük a kérdést: a vezetők születnek-e, avagy azokká válhatunk, a válasz egyértelműen az utóbbi” – összegzi a tragikus kihívásban rejlő tapasztalatait Giuliani. „Optimistának kell lennünk, követnünk kell reményeinket és álmainkat. Kurázsira van szükségünk ahhoz, hogy megbirkózzunk a félelemmel” – hangsúlyozza, s mindezzel könnyen lehet, rést talál a mérsékelt, hívő Amerika szívéhez. Giuliani a szemináriumon elhangzó beszéde alatt egyetlenegyszer sem említi Istent, ám mondatai az egymás iránti felelősség és szeretet hangsúlyozásán keresztül mégis a hit lényegét idézik.

Az egykori polgármester tanácsadói állítják, Giuliani nem kezdett elnöki kampányba. Jeff Shesol, Bill Clinton és számos más prominens demokrata vezető beszédírója azonban így vélekedik: „Létezik egy kódolt nyelv, melynek szavai emberek tömegeinek lelkével rezonálnak, miközben mi talán meg sem halljuk őket. Akadnak néhányan, akik igen jól beszélik ezt a nyelvet, és Giuliani közéjük szeretne tartozni.” A „motiváltság világában” nem az a fontos, mit szeretnél eladni: az számít, ki vagy és hogyan árulsz. „Az emberek hajlandóak olyasvalakire adni a voksukat, akivel nem is feltétlenül értenek egyet, ha egyéniséget látnak benne, mellyel azonosulni tudnak” – magyarázza a konzervatív jobboldal soraiból ténylegesen kilógó Giuliani kapcsán Frank Luntz közvélemény-kutató.