« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Offshoring: a következő ipari forradalom?
Offshoring: The Next Industrial Revolution?
By Alan S. Blinder
Foreign Affairs, March / April 2006


N. Gregory Mankiw, a Harvard Egyetem professzora és korábban a Gazdasági Tanácsadók Fehér Házi Testületének az elnöke 2004 februárjában kijelentette: a termelőkapacitások kiszervezése fejlett államokból szegény vagy fejlődő országokba Adam Smith óta a gazdaságtörténet legjelentősebb mérföldköve. A demokrata és republikánus politikusok e kijelentésre reagálva nem győzték hangsúlyozni az amerikai álláshelyek folyamatos megszűnésének negatív hatásait. A vita az ún. offshore outsourcing szerepéről pedig azóta is tart. Napjainkig nem született egységes leírás arról, vajon hogyan hatnak a kiszervezések a fejlett országok gazdaságára, s miképp befolyásolják a felfelé törekvő államok pályáját?

Még a kérdésben különösen érintett Egyesült Államok esetében sem látunk tisztán: tudjuk, hogy eddig közel egymillió álláshely került kiszervezésre távoli országokba. Ám azzal is tisztában vagyunk, hogy bár e számadat elsőre rendkívül jelentősnek tűnik, valójában éppen a fele annak, amennyi munkahely két hét(!) leforgása alatt helyben is megszűnik az amerikai munkaerőpiacon. Ugyanakkor még ma is csupán a tendencia elején járunk, s jó okkal feltételezhetjük, hogy a technológiai és kommunikációs iparágak dinamikus fejlődésével az eddig átszervezett álláshelyek sokszorosa vált majd országot a jövőben. Mi lehet tehát a helyes hozzáállás e folyamathoz?

Semmiképp sem szemlélhetjük az offshore kiszervezések térhódítását katasztrófaként: jobb, ha eszünkbe sem jut a tendenciának valamiféle mesterséges fékezése avagy megállítása. Egyszerűen azért, mert a világ nem veszíthet termelékenységéből, a fejlett országok pedig nem élhetnek csupán a múltban megszerzett előnyeikből. Ugyanakkor minden iparosodott ország számára létfontosságú, hogy idejében szembenézzen a kiszervezési tendenciák masszív és sokrétű kihívásával az államigazgatási adminisztráció, a kereskedelempolitika, az oktatási rendszerek, a szociális jóléti programok és más szakpolitikák területén. Ma ugyanis nincs olyan fejlett állam, amely e kérdésben elég bátor lenne egy iránymutató, reális válasz kialakításához.

Az országok egymás közötti kereskedelme az egyének vagy a régiók közötti üzlethez hasonlóan a komparatív előnyök alapvetésére épül. A múltban a legtöbb komparatív előny a természeti lehetőségekre: olajkincsre, turisztikai potenciálra vagy egyéb hasonlóra vonatkozott: így létesülhetett kölcsönösen előnyös gazdasági viszony New York állam és Szaúdi-Arábia vagy Grönland és Hawaii között. A modern gazdaságokban azonban a természeti adottságok már sokkal kevésbé elegendőek a komparatív előnyökön alapuló nemzetközi kapcsolatok sikeréhez, s felértékelődnek az emberi tényezők. Hogy egy klasszikus példát idézzünk: az amerikai Szilícium Völgy korántsem a benne rejlő szilícium tartalékok okán vált termelékenységi mintakörzetté: annál inkább számított a Palo Alto Kutatási Központ és a Stanford Egyetem közelsége, valamint olyan tehetséges fiatalemberek helyi vállalkozásai, mint Hewlett és Packard. Ezek az emberi tényezők azonban – szemben a természeti lehetőségekkel – mobilizálhatóak, könnyedén a legoptimálisabb körülmények közé telepíthetőek.

Természetesen ez nem vonatkozik minden iparágra, s a kiszervezés esélyeit nagyban befolyásolják a szállítmányozás és a kommunikáció lehetőségei. Ám mivel a technológiai fejlődés folyamatos, a szállítás pedig időről időre olcsóbb és könnyebb lesz, így a kiszervezhető és a kiszervezhetetlen ágazatok, gazdasági tevékenységek aránya erőteljesen az előbbi javára módosul. Elmondhatjuk, hogy ez egy vissza immár nem fordítható, egyirányú folyamat: a mobil ipar köre szűkülni nem fog, csupán szélesedik majd a jövőben.






© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány