« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Rosszabb Iraknál?
Worse Than Iraq?
By Jeffrey Tayler
The Atlantic Monthly, April 2006


Etnikailag és vallásilag rendkívül heterogén, közel 130 milliós népességével Nigéria a globális jövő, s ezzel az amerikai külpolitika egyik meghatározó szereplője lehet. Az 1971 óta OPEC-tag afrikai állam 35,9 milliárd hordó olajtartalékkal rendelkezik, a legnagyobbal a fekete kontinensen, s a nyolcadik legjelentősebbel a világon. Naponta 2,5 millió hordós exportját a kormányzat 2010-ig megduplázni tervezi. Eközben Nigéria már ma is az Egyesült Államok ötödik legnagyobb kőolaj-beszállítója. Az amerikai energiapolitikai szakértők várakozásai szerint ez az ország a Guineai-öböllel együtt tíz esztendő múlva már az USA behozatalának negyedét adja majd.

Nem meglepő hát, hogy a Bush-adminisztráció 2001. szeptember 11. óta a kockázatos és kiszámíthatatlan közel-keleti és latin-amerikai források mellett, többek között Nigériát tartja az egyik legfontosabb alternatív szállítónak. 2002-ben a Fehér Ház már ”stratégiai nemzeti érdeknek” nevezte az ”afrikai olaj védelmét” (a fekete kontinensen további öt állam rendelkezik még számottevő készletekkel). Így jutunk el ahhoz a megállapításhoz, hogy Nigéria belső problémái és esetleges válsága immár az Egyesült Államokat is közvetlenül érinti.

Márpedig Nigéria sem könnyebb eset, mint azok az olajállamok, mely országokat Washington helyettesíteni kíván vele a jövőben. Az ország egy bármiféle nemzetiségi logikát nélkülöző egyveleg: a XIX. század végén a Niger folyó deltájának természeti kincseit kiaknázó brit gyarmatosítók hozták létre 250(!) olyan különálló entitásból, amelyek korábban sohasem tartoztak egy irányítás alá. A problémát már a kezdetekkor felismerték, s egyszerű megoldásként (az 1920-as évek iraki forgatókönyvéhez hasonlóan) három külön közigazgatási zónára osztották az országot, fő etnikai és vallási választóvonalak mentén.

A muszlim többségű Észak a legszegényebb, s egyben a legnépesebb régió, a nigériai haderőt s a Dél olajkincsét nagyrészt az innen induló vezetők ellenőrizték, innen irányították az országot a későbbi évtizedek diktátorai is. Az állam Yoruba és Igbo törzsek által lakott déli részei egyébként sohasem voltak igazán egységesek, így könnyű prédát jelentettek az északi gyökerű totalitárius törekvéseknek. Ám az Észak egysége demokráciában is kifizetődő: az iszlám által közös politikai hitvallás minden választáson az egy irányba szavazó északi lakosság kezébe adja a döntést. A megosztottság Nigéria számára szenvedéssé teszi a demokráciát: az aktuális elnök két lehetősége az ország kettéválasztása vagy a folytonos belső viszály lehet csupán.

Az egyik legszembetűnőbb probléma (mint megannyi afrikai állam esetében) a korrupció. Bár az elmúlt huszonöt esztendő alatt Nigéria több mint 300 milliárd dollárnyi olajbevételre tett szert, az éves egyéni jövedelem ugyanezen időszak alatt 1000 dollárról 390 dollárra csökkent. A lakosság kétharmada az abszolút szegénységi küszöb (napi 1 dollár) alatt él. Az ország 1960-ban elnyert függetlensége során a különböző rezsimek eddig 400 milliárd dollárt tüntettek el nyomtalanul. Az energiakincs bevételeinek 80%-át a népességnek mindössze 1%-a élvezi. Röviden tehát: korrupció, olajgazdagság, öntudatos muszlim többség, energiapolitikai fontosság Washington szemében. Mindezek tehát nem csupán Szaúd-Arábiára vagy az Egyesült Államok más régi beszállítóira, de az egyre inkább felértékelődő Nigériára is vonatkoznak.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány