India az ellentétek birodalma: óriási, 8 százalékos gazdasági növekedést tud felmutatni, az 1,1 milliárdos ország egyharmada viszont csak napi egy dollárból él. Nemzetközi cégek az elit egyetemekről kikerülő számítógépes szakemberek után kapkodnak, miközben a lakosság 40%-a analfabéta. Világklasszis gyógyszergyárakat tud felmutatni, a lakossága töredék részét tudja azonban csak ellátni orvosilag.
Indiában is megindult a gazdasági boom, csakhogy teljesen másként, mint Kínában. Nem hosszú távon, felülről tervezve, hanem kaotikusan, organikusan, alulról. A növekedést az olyan dinamikus magánvállalkozók viszik előre, mint például az acélbáró Lakshmi Mittal.
Az indiaiak optimisták, a nagyjából 300 millió fős fogyasztói középréteg hónapról hónapra tágul: havi 2 millióval nő a mobiltelefont használók száma, a házépítések pedig virágoznak, sokan már 30 évesen is megengedhetik maguknak a saját otthont.
Úgy tartják: Kínát túlértékelik, míg Indiát alulbecsülik, ami egyértelműen a külföldi befektetők számában mérhető. A Világbank szerint három oka van a külföldiek visszafogottságának: bürokrácia, korrupció és hiányzó infrastruktúra. Az elmaradott infrastruktúra 15%-os időveszteséget okoz, a bürokrácia ennél még többet; a munka kétharmada papírtologatással megy el.
A szegénység, betegség és képzetlenség ördögi köréből alig tud valaki kilépni, mivel a kasztrendszer, bár hivatalosan már eltörölték, továbbra is hatást fejt ki a társadalomra. A legsikeresebbek, általában számítógépes vállalkozók, továbbra is a brahmanok közül, a legfelső rétegből kerülnek ki. Egy dologban nem különbözik a régi és az új India: a nemzetközileg keresett diplomásokat is még mindig szüleik házasítják ki. Csakhogy ők már interneten keresztül keresnek gyermeküknek élettársat.