« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Fundamentalizmus kontra iszlám
L’islamisme contre l’islam
Jacques Attali
L’Express International, 9-15 Février 2006


Kapóra jöttek a karikatúrák a Hamasz palesztin győzelmének másnapján. Az iszlám fundamentalista hvők, akik eleve folyton felelősöket keresnek, és az egész nyugatot saját szomorú sorsukért okolják, most dörzsölhetik a tenyerüket.

Mint minden más kormánynak, a fundamentalistáknak is sikerül újfent külföldi bűnbakokat találni saját nehézségeikre, anélkül, hogy saját magukat egy percig is hibáztatnák. És mivel el sem tudják képzelni, hogy ami a nyugati sajtóban megjelenik, talán nem minden esetben politikai fegyver, úgy érzik, ők a bolygó nagy áldozatai, pedig, ha belegondolnának, rájönnének, hogy csupán ideológiájuk áldozatai. A fundamentalisták maguk köré csoportosítják azokat, akik hasonlóan gondolkodnak, és próbálják megakadályozni az embereket abban, hogy részt vegyenek a nemzetközi növekedésben, így ők az antiglobalizáció teokratikus megtestesítői.

Az iszlám – tehát nem a szélsőséges fundamentalizmus – liberális, univerzális, tiszta és testvéries; tökéletesen összefér a demokráciával, a toleranciával és a modernséggel. Ennek köszönheti hívei számának gyarapodását. Ám akadnak olyanok, akik ezt a vallást erőszakos és intoleráns ideológiaként látják, és sértő karikatúrákat kezdenek el rajzolgatni. Pedig ezt is ugyanúgy kellene kezelni, mint az összes többi vallást, amelyek anélkül, hogy a társadalompolitikai életét akarnák irányítani, anélkül, hogy ők akarnának az egyetlen igazság lenni, és anélkül, hogy hadjáratot akarnának indítani azok ellen, akik máshogy gondolkodnak, csupán az erkölcsöt hirdetik Isten nevében.

Az igazság dolga megkülönböztetni a helytálló kritikát az elfogadhatatlan rágalomtól. A sajtó dolga megvédeni a vélemény szabadságát. Az ember feladata, hogy ne hagyja elcsúfítani az adott vallást, és rossz képet festeni híveiről; és szintén az ember feladata, hogy ne hagyja, hogy a fundamentalizmus legyen az antiglobalista monopólium. Végül, a muzulmánok dolga, hogy haragjukat a megfelelő irányba fordítsák, megtanulják elkülöníteni, mi az, ami politika, és mi az, ami





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány