Azon értékek és kulturális jellemvonások közül, amelyek az Egyesült Államokat egykor különlegessé tették, napjainkra több is drámaian erodálódott. Amelyek pedig megmaradtak, egyre ellenszenvesebbek a külvilág szemlélői számára. Hogyan értékelhetjük e tendenciákat a külpolitika szempontjából? Örök tehertétel-e az amerikai nemzeti karakter a nemzetközi kapcsolatok világára?

A kérdés elsőre furcsának tűnhet – léteznek azonban olyan megközelítések, melyek szerint a megkülönböztető jegyek halványulása akár pozitív hatást is gyakorolhat az Egyesült Államok külkapcsolati rendszerére. Ezek a jellegzetességek ugyanis legalább olyan mértékben nehezítették meg az amerikai diplomácia dolgát az utóbbi évtizedekben, mint amennyi haszon származott belőlük. Számos teória is állítja: ha egy globális kultúrpólus terjeszkedése lassabb, ha értékei nagyobb mértékben keverednek beszivárgó kultúrákkal, akkor annak külpolitikájában kevesebb szerep jut a durcás, arrogáns habitusnak.

Jelenleg mégsem erre tartunk: bár az amerikai kultúra folyamatosan, számos korábbi megkülönböztető jellegéből veszít, legmakacsabbul őrzött furcsaságait elsősorban a külvilág felé sugározza.

Az amerikai kiválasztottság ideája és valósága, a tudat, hogy az Egyesült Államok különleges, a Jacksonhoz köthető populista értékek felemelkedésében gyökeredzik az 1820-as évektől. Azon a harcon, amely a cherokee indiánokat és a bostoni bankárvilágot egyszerre kommunikálta ellenségképként – miközben az egyén hozzájárulásának felülmúlhatatlan jelentőségét hangsúlyozta Amerika felépítésében. Utóbbi a szövetségi államok jó részében az általános politikai filozófia és a polgári önértékelés (a „fenékbe rúgó patriotizmus”) része lett olyan jellegzetességeken keresztül, mint a szabad fegyverviselés joga. Az egyenlő esély és a korlátlan szabadság egyidejű ideája azonban legkésőbb az 1970-es évektől erodálódni kezdett: kormányzati intézmények tanulmányai bizonyították, hogy például a családok számára a bevételi ranglétrán való felfelé lépegetés (más szóval a társadalmi mobilitás) immár korántsem olyan könnyen elérhető, mint korábban volt.

Mára e tendencia odáig csúcsosodott, hogy Kanadában egyenesen könnyebb az ambiciózus törekvő helyzete, mint Amerikában. A jómódú családba született gyermekek előtt tanulmányi, majd érvényesülésbeli előnyök széles skálája áll. Az etnikai különbségeket az „olvasztótégely” továbbra is semlegesíteni képes, ám az osztálykülönbségek egyre mélyebb vájatokat képeznek. Hamilton idejéhez köthető, arisztokratikus berendezkedés van alakulóban, ahol a státus állandó, s védelme prioritást jelent. Mindezt csak fokozza a politikai demokrácia hanyatlása: a nemzetbiztonság nyilvánosság előli teljes elzárása, Washington megközelíthetetlensége a kisember számára vagy éppen a kongresszus szerepének csökkenése a háborús döntések során.

Nem tegnap indult folyamatokról van szó, a hidegháború azonban mindezt tökéletesen elfedte az amerikaiak és a világ előtt. A Szovjetunió, Sztálin és a bolsevik ideológia szörnyű bűntettei Amerika pozitív sajátosságait (emberi jogok, személyes szabadság) állították reflektorfénybe a nagy szembenállás idején. Ám a birodalom bukása óta még ezek a vitathatatlan értékek is veszítettek jelentőségükből: ahogyan nem maradt senki, aki az amerikai hatalmat ellenőrzése alatt tartotta volna a továbbiakban. Az elmúlt 20 év nagy tanulsága az Egyesült Államok és a világ számára: egy nemzet lehet hatalmas, és megmaradhat eredeti valójában is, ám a kettő együtt lehetetlen.