« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Greenspan igazi hagyatéka
Greenspan’s Real Legacy
By Robert J. Samuelson
Newsweek International, February 13, 2006


Az életpályánk során gondosan ápolt jó hírnév nem kerül biztonságba visszavonulásunk után, ami alól Alan Greenspan sem kivétel. A Federal Reserve élén eltöltött 18 éve fölött a történelem csak ezek után fog ítéletet mondani. Addig azonban felesleges lenne értékelnünk teljesítményét. Csak meg kell néznünk, hogyan alakultak 1987-től, elnöksége alatt, a gazdaság alapvető statisztikai mutatói:

– Az Egyesült Államok GDP-je 72 százalékkal bővült, mellyel minden fejlett országot megelőz.

– A fizetett munkahelyek száma 1987 augusztusától 32,1 millió állással (31 százalékkal) növekedett 2005 decemberéig.

– Csak két alkalommal lehettünk rövid visszaeséseknek a szemtanúi (1990–91-ben, valamint 2001-ben, összesen 16 hónap).

– Az üzleti termelékenység legalább 50 százalékkal nőtt 1987 óta.

– A kamatláb a 10 éves lejáratú államkötvényeken 8,39 százalékról 4,5 százalékra, a 30 éves lejáratúakon pedig 9,31 százalékról 6,1 százalékra csökkent.

– A Dow Jones indexe pedig megnégyszereződött.

Nem mindegyik siker írható Greenspan neve mellé, ugyanis sokért a gazdaság vibrálása és rugalmassága a felelős. Két hónappal hivatalba lépése után a Dow Jones egy nap alatt 22,6 százalékot zuhant (október 19.). A központi kamatláb csökkentésével a Fednek sikerült megelőznie a befektetői bizalom megingását. Valami hasonló történt 1997–98 folyamán, az ázsiai pénzügyi válság idejében is. Tehát a könnyen hozzáférhető pénztömeg hozzájárult az amerikai fejlődés szinten tartásához, a globális válság megakadályozásához. Nos, így hangzik egy a Greenspant ajnározó szólamok közül.

Ez azonban hiányos. Amit elmulaszt megemlíteni, az az infláció csökkenése (az 1979-es 13,3 százalékról a mai alacsony szintre). Többek között ez ad magyarázatot az 1982 és 2000 közötti szárnyaló tőzsdei piacokra, a hazai fogyasztás megugrására (ennek markáns jele, hogy a háztartások megtakarításai az 1982-es 11 százalékról nullára estek vissza), a tátongó kereskedelmi mérleg deficitre, és a nemrégiben tapasztalható ingatlanpiaci robbanásra.

Alacsonyabb infláció alacsonyabb kamatlábat jelent. Az alacsonyabb kamatlábak láttán a befektetők pénzüket inkább a tőzsdére vitték, melynek következtében a részvények értéke megemelkedett. Ezzel egy ütemben az emberek egyre gazdagabbak lettek, és fizetésük egyre jelentősebb hányadát is költötték el – vagy vettek föl egyre több kölcsönt. Az alacsony infláció és a szárnyaló részvénypiac visszaállította a tengerentúliak dollárba vetett bizalmát. Az itteni befektetéshez pedig egyre több dollárra volt szükségük, így a valutaárfolyamok emelkedtek, drágította az amerikai exportot és olcsóbbá tette az importot, melynek következtében megindult a külkereskedelmi deficit felhalmozása. Az ingatlanpiaci robbanás pedig ettől a folyamattól elkülönülő jelenség, melyért szintén a dezinflációs nyomás, a jelzáloghitelek kamatainak 2000 és 2005 közötti radikális csökkenése a felelős.

E magyarázat is némiképp leegyszerűsítő, hiszen a gazdaság hullámzásait figyelmen kívül hagyja, mégis felvázolja Greenspan elnökségének hátterében húzódó hosszabb távú trendeket. A dezinfláció ráadásul nem spontán folyamat, hanem a Fed következetes politikájának folyománya, mely már Greenspan elődjénél, Paul Volckernél elkezdődött. Kétségkívül ez kettőjük legkomolyabb hagyatéka. E politikának azonban árnyoldalai is vannak: eladósodott fogyasztók vagy egy esetleges ingatlanpiaci luftballon, masszív külkereskedelmimérleg-deficit. Ezen problémák akár maguktól is elcsitulhatnak, mint ahogyan azt Greenspan és utódja, Ben Bernanke is reméli.






© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány