« Vissza: PSz tartalomjegyzék 

A Magyar Innovációs Szövetség állásfoglalása a hazai K+F, illetve innováció szükségességéről

Megjelent: 2006. március – 2. évfolyam 3. szám


(gazdasági versenyképességünk növeléséről)

A MISZ 2006. február 23-án megtartott közgyűlésén a hazai innovációs közélet 250 jeles képviselője vett részt, prof. Vízi E. Szilveszter, az MTA elnöke, dr. Parragh László, az MKIK elnöke és prof. Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke előadásait követő vita alapján a vezetőség az alábbi állásfoglalást hozza nyilvánosságra:

Az ország gazdasági növekedése és versenyképessége érdekében elengedhetetlen az innováció teljes folyamatának az eddigieknél intenzívebb és koncepciózusabb támogatása.

A kutatás-fejlesztés intézményi hátterének – egyetemek, kutatóintézetek – alapellátását tervezhetően és olyan szinten kívánatos meghatározni, hogy az infrastruktúra és a kutatói létszám tekintetében nemzetközi szinten versenyképes kutatóközpontok alakuljanak ki. Pénzügyi eszközökkel is elő kell mozdítani a kutatási témák koncentrálását, az intézmények együttműködését, a regionális felzárkózást, elsősorban a műszaki-természettudományok és az élettudományok terén.

A pályázati finanszírozás az alapellátáson felüli célzott eszköz, amelynek elsődleges célja az innováció támogatása. A pályázati kiírásokat 1-2 éves időtávra tematikailag és összegszerűség szerint tervezni kell. Az adminisztrációs előírásokat a különböző források tekintetében egységesíteni kell, azok nem lehetnek bonyolultabbak és terhesebbek, mint az EU K+F keretprogramok adminisztrációs és elszámolási szabályai. Haladéktalanul el kell végezni a jelenleg hatályos jogszabályok ilyen értelmű módosítását. A pályázatokat lebonyolító közvetítő szervezetek számára biztosítani kell azt az infrastrukturális hátteret, amely lehetővé teszi a pályázatok, jelentések, elszámolások elektronikus beadását és követését. Minden szakvéleménynek és bírálatnak hozzáférhetőnek kell lennie az érintettek számára.

A Magyar Innovációs Szövetség sajnálatosnak tartja a kutatás-fejlesztés támogatási rendszerének jelenlegi fogyatékosságait, a pénzügyi szabályozás kiszámíthatatlanságát, több tekintetben nem ért egyet a K+F pályázati rendszer jelenlegi kialakított gyakorlatával.

Súlyos aggodalomra ad okot a műszaki és természettudományos oktatás és képzés folyamatos háttérbe szorulása. A természet- és műszaki tudományok tekintetében az általános iskolai, a középiskolai és az egyetemi képzés összehangolt átalakítása elengedhetetlen. Első lépésként a hallgatói normatívák rendezését, a felvételi kritériumok szigorítását – vagyis a minőségi képzés visszaállítását javasoljuk.

A Magyar Innovációs Szövetség a hazai tudomány, a kutatás-fejlesztés és a fejlődés érdekében határozottan kéri a kormány intézkedését a hazai K+F irányítási és támogatási rendszerének tartós, kiszámítható és megnyugtató rendezésére, a számonkérhető és gazdasági hasznot hozó kutatások támogatásának jelentős növelésére.

A szövetség álláspontja szerint a tudomány, a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés stratégiai ágazat, amelynek irányítását, szervezését, finanszírozását kormányszinten, miniszter irányításával kell, illetve lehet csak eredményesen biztosítani.

Budapest, 2006. február 28.

Dr. Pakucs János

elnök







© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány