Egy gázvezeték hosszan tartó (jó) kapcsolatot biztosít két ország között. Az Balti tengeri alatt lefektetett vezeték - mely várhatóan 2010-re készül el, szintén több évtizednyi szoros kapcsolatra kötelez Oroszországgal. De vajon mennyire biztos az, hogy Oroszország az elkövetkezendő évtizedekben biztos szállító lesz? Az ugyanis nem látható előre, hogy a jövőben mennyire lesznek racionálisak és kiszámíthatóak a Kreml által játszott külpolitikai hatalmi játékok, aminek az energiaellátás egyértelműen alá van rendelve.

Amit jelenleg látunk, az egy egyre autokratikusabb rendszer, mely félreállítja az ellenzéket és a kritikus nyilvánosságot. Egy ilyen rendszer hajlamos a hibás számításokra, hiszen döntéseit nem veti alá ellenzéki viták próbájának. Autokratikus és despotikus rendszerekben az indoklásokkal alátámasztott viták helyére hatalomszerető emberek döntései lépnek, akik általában opportunistákkal veszik körül magukat és egyre jobban izolálódnak. A hatalmon lévők elvesztik realitásérzéküket, és képességüket, hogy politikailag okosan és felelősségteljesen cselekedjenek.

Úgy tűnik, a Kremlben nem értették meg, hogy a globalizált 21. században már nem a 19. századbeli hatalompolitika törvényei - így a hegemónia, befolyási övezetek - érvényesülnek. Aki ma befolyást akar gyakorolni valaki felett, annak vonzóvá kell magát tennie és magát vagy másokat asszociálnia. Ma a világrend nem horizontális, hanem vertikális. A Kreml azonban még mindig (vagy megint) imperialista kategóriában gondolkodik, politikája ezért nem járhat sikerrel.

Putyin hatalmi centralizációja szorosan kapcsolódik a piacgazdaság visszaszorításához. A legfontosabb energiavállalatok birtokba vételével olyan alapot teremtett magának, mellyel függetleníteni tudja a Kreml-t a piacgazdaság adóteljesítményétől- ezzel együtt pedig a társadalmi párbeszédtől.

A Putyin által használt kard azonban kétélű. A Kreml ugyanis mindezek ellenére függ a globális energiapiactól. Ha az árak csökkennek, az állami bevételek is csökkenni fognak. Az agresszív energiapolitika pedig arra buzdítja a felvevő államokat, hogy új alternatívákat keressenek energiaellátásuk biztosításához, vagy legalábbis diverzifikálják azt.

Valódi külpolitikai befolyást csak egy olyan állam tud gyakorolni, mely működő és prosperáló piacgazdasággal rendelkezik, és nem csak elvenni, hanem adni is tud a másik államnak. Ez utóbbi Oroszország esetében az energiabeszállításoktól eltekintve alig igaz.

Aki tehát gazdasági prosperitását Oroszország stabilitásától teszi függővé, könnyen veszélybe sodorja magát.