Ha a világ sikerre akarja vinni a terrorizmus elleni harcot, akkor a politikusoknak és az államférfiaknak fel kell hagyniuk az előítéletekkel, és új szemlélettel kell a kérdéshez fordulniuk. Ez nem könnyű számukra, hiszen néha a terroristák fejével kell majd gondolkodniuk. Én magam is emlékszem, mily erőfeszítéseimbe telt miniszterelnökségem idején a Provisional IRA egyik tagjának helyébe képzelem magam. Most másoknak is ezt kell tenniük – csak valamivel szélesebb kontextusban.

Napjainkra a világháborútól való félelmet felváltotta a világterrorizmustól való félelem érzése. Igaz, hogy a terrorista csoportok mai tevékenysége kegyetlenebb és véresebb, mint bármikor a történelem folyamán, céljukat eddig mégsem sikerült elérniük. De mi is a céljuk? Számos csoportnak az, hogy radikalizálják az iszlámhívőket, hogy a muszlimokat a nem-muszlimok ellen fordítsák, hogy felerősítsék a társadalom tagjaiban megbúvó előítéleteket, hogy gyűlöletet keltsenek. Az al-Kaida célja pedig, hogy egyesítse az iszlám hitet vallók közösségeit a világban, és biztosítsa a sariah letisztított, szorosan értelmezett változatának uralmát. Ehhez pedig azt a taktikát alkalmazzák, hogy félremagyarázzák a Koránt, és szent háborúra hívnak.

A terrorista csoportoknak éppen a demokrácia megsemmisítése a fő célja. A két rendszer szöges ellentéte egymásnak, és mivel harcban állnak egymással, fel kell tennünk a kérdést: Képesek vagyunk-e arra, hogy sikeresen vegyük fel a harcot ellenük? A válasz igen. Azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy a terrorizmust, mint olyat, soha nem fogjuk tudni felszámolni, mivel mindig lesznek olyan keményvonalas fanatikusok, akik a régiek helyébe lépnek. Idővel azonban fenyegetésük fokát jelentős mértékben visszaszoríthatjuk.

Tehát ha a demokrácia győzhet, hogyan teheti azt meg? A kérdésre a válasz rendkívül összetett. Először is meg kell szabadulnunk a világraszóló terrorista összeesküvés fogalmától. Természetesen vannak együttműködő csoportok, de globális összeesküvésről semmiképpen nem beszélhetünk. A terrorista szervezetek kis, szorosan egységet mutató csoportok, akik rendelkeznek önálló célokkal és ambíciókkal – még ha rendkívül betegesek is azok. Céljaik talán átfedik egymást, nincs azonban egy olyan szervezet, amely globálisan összefogná őket.

Politikánk kulcsfontosságú eleme az a felismerés kell, hogy legyen, hogy egyrészt szembe kell szállnunk a létező szervezetek tevékenységeivel, másrészt meg kell akadályoznunk újak megjelenését, új terroristák toborzását. Ennek elérése érdekében minden fenyegetett országnak össze kell kapcsolódnia egy szövetségben, hogy megvédjék a demokrácia értékeit. Együttesen kell fellépni, hogy elvágjuk finanszírozásuk, fegyverszállítmányaik útjait, hogy magakadályozzuk szabad mozgásukat országaink határai között, hogy megszervezzük nemzetközi kiadatásuk rendszerét, hogy gátját szabjuk tömeges rekrutációjuknak. El kell fogadnunk, hogy csupán katonai eszközökkel nem győzhetünk, nélküle azonban semmiképpen sem. A nemzetközi összefogás így nélkülözhetetlen a győzelem érdekében. Ennél tovább kell mennünk. Mindenekelőtt meg kell tagadnunk céljaikat. Ahhoz, hogy a terrorizmus ideológiai fenyegetésén felül kerekedhessünk, meg kell értenünk az őket vezérlő gondolatmeneteket, és meg kell próbálnunk ennek alapján meggyőznünk szimpatizánsaikat. Meg kell értenünk, mi visz rá egy civilt arra, hogy magáévá tegye a terrorcsoportok célkitűzéseit. Meg kell találnunk a módját annak, hogyan tudnánk a társadalomban elszigetelni a terroristákat.

A radikális csoportok azzal szereznek széles támogatottságot, hogy azt hangsúlyozzák, az iszlámot veszély fenyegeti, az iszlámot megtámadták – ezt az al-Kaida minden egyes megnyilvánulása alkalmával hallhatjuk. Hiába nincs ez így, a propaganda mégis sikeresnek bizonyul. Ennek megcáfolása érdekében a demokrata vezetőknek felül kell emelkedniük ezen a populizmuson, az eszéhez és szívéhez kell eljutni mindazoknak, akik fülébe a radikálisok hamis vádjaikat zúdítják. A szavak mégsem elégségesek. Olyan intézkedéseket kell foganatosítanunk, melyek kiemelik a demokrácia moralitását. Hitet kell tennünk a szegénység, a járványok és az igazságtalanság felszámolása mellett. Változtatni kellene azon az évek óta tartó érdektelenségen, hogy Amerika és az európai országok hétszer annyit költenek az olcsó élelmiszer biztosítására saját határaik között, mint az éhező harmadik világban. A fejlett államoknak be kell bizonyítaniuk, hogy törődnek a globalizáció veszteseinek sorsával. E téren tisztában kell lennünk azzal, hogy a szabad piacgazdaság, és a modern liberalizmus csak tovább bomlasztják a törzsi társadalmak amúgy sem stabil társadalmi és gazdasági viszonyait.

Emellett azt is látnunk kell, hogy a helyi, regionális konfliktusok is a radikalizmus melegágyát jelentik. Ilyen például az arab-izraeli válság. Ez esetben a zsidók hagyományos nyugati támogatásának nem kell palesztinellenes éllel történnie. A mihamarabbi megegyezés mindenki érdekeit szolgálja, különben a keletkező hatalmi vákuumot a terror tölti ki. A jelenlegi patthelyzet így a terroristák malmára hajtja a vizet. A valaha is bekövetkező békés megoldást a szembenálló felek között évtizedek óta feszülő antagonisztikus ellentét miatt rendkívül nehéz lesz elérni. Egyetlen megoldásnak a Palesztinában zajló politikai reformfolyamat sikerre vitele tűnik.

Mit tehetnek még a kormányok? Egy államok közötti átfogó megállapodás kieszközölését. Az muszlim államok kivonva a radikális csoportokat, kiállhatnának az iszlám igaz természete mellett. Ennek nyomatékosítása érdekében a kormányok személyesebb kapcsolatokat ápolhatnának polgáraikkal, növelhetnék a közvetlen dialógus súlyát. A szélsőségeket hangoztató iskolákra központi tananyagot kellene erőltetni. A cél mindenek felett: a radikalizmus margón kívülre szorítása.

Mindennek – és még számos másnak – része kell lennie egy globális terrorellenes kampánynak. Ha fel akarjuk számolni a terrorizmust és nem csak ideiglenesen háttérbe akarjuk szorítani, a katonai akcióknál jóval többet kell zászlónkra tűznünk, a politikának és a diplomáciának az emberekre kell hatnia. Kevesebb ugyanis nem hozza meg az áhított sikert.