Három kelet-ázsiai ország jelen- és modernkori története
The Contemporary and Modern History of Three East Asian Countries
Peking: Social Science Academic Press, 2005
A vízválasztó események Japán történelmében különös módon mindig „5”-ösre végződő évben történnek: Az ország 1985-ben aratott győzelmet Kína felett a Koreai-félsziget ellenőrzéséért vívott harcban, majd tíz évvel később, 1905-ben ért véget az orosz-japán háború, ahol Japán megmutatta, hogy erejéből egy európai hatalom puszta feltartóztatásánál többre is telik. Majd a győzelmektől vezérelve 1915-ben kiadta hírhedt „21 követelését”, mely a katonai invázió kilátásba helyezése mellett arra kényszerítette Kínát, hogy ismerje el a Japán hegemóniát a térségben. 1945-ben pedig a második világháború lezárásául Hirohitó császár letette a fegyvert, véget vetve a Japán birodalmi aspirációknak. Azonban a Három kelet-ázsiai ország jelen- és modernkori története című könyv 2005-ös megjelenése is hasonló vízválasztó eseménnyé válhat, azzá a ponttá, ahol Japán, Kína és Dél-Korea végre megindul a közös történelmi szemlélet felé vezető rögös úton.
Már a könyv puszta megjelenése is említésre érdemes. A történészek ugyanis többnyire magányosan dolgoznak, de ha esetleg többen össze is állnak egy könyv megírására, akkor is általában kevesen fognak össze, és jószerivel mindig azonos nemzetiségűek. E mű azonban 23 kínai, japán és dél-koreai kutató és író három éves fáradságos munkájának eredménye. És míg legtöbbször a történészek egy ország vagy a világ történetét mesélik el egy adott időszakban, ez a mindhárom országban egyszerre megjelenő könyv elsődleges forrásokat tartalmaz, valamint hozzájuk csatolt egységes kommentárokat, melyek azt kívánják bemutatni, hogyan élte meg a három ország az 1840 és 1945 közötti évek forgatagát.
Hogy a könyvnek milyen hatása lesz, az nagyban függ attól, hogy mily mértékben illesztik be az iskolai tananyagba, azonban az eladási mutatók már így is optimizmusra adnak okot (Kínában két nap alatt elkelt az első 20 ezer példány).
A három ország elmúlt években tapasztalható egyre szorosabb gazdasági és diplomáciai egymásra utaltsága folytán egyre növekszik a kínai és dél-koreai lakosság azon igénye, hogy Japán egyöntetűen és teljes egészében elhatárolódjon imperialista múltjától, épp úgy, ahogy azt Németország tette. Követeléseiket csak tovább erősíti a jobboldali japán történelemkönyv tavaly tavaszi megjelenése, valamint Koidzumi Dzsunicsiro japán elnök azon magatartása, hogy miután elnézést kért a japán katonáknak, köztük háborús bűnösöknek állított Jasukani Emlékműnél nemrégiben tett látogatásáért – amely komoly felháborodást keltett a szomszédos országokban – , két hónap múlva ismét tiszteletét tette a kegyhelynél.
A könyv ezekre a vitatott kérdésekre próbál egységes választ adni, sajnos nem a teljesség igényével. Ugyanis politikai okok miatt, egyes, a közös történelemszemlélet kialakítása szempontjából nélkülözhetetlen események kimaradtak belőle. Mivel a könyv az ópiumháborúkkal indul és a második világháború végének eseményeivel zárul, így azt sugallja, hogy az imperializmus bűnei csupán a nyugat és Japán számlájára írhatók. Az ezek után következő kínai tibeti invázióról azonban nem esik szó.
A könyv ennek ellenére mégis óriási lépés a közös történelem elismerésének irányába.