« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Második szándék
Second Thoughts
By George Wehrfritz
Newsweek International, November 28, 2005


Az acéltermelés a gazdasági fejlettség elsőszámú mutatója. Legalábbis így vélte a kínai kommunista párt elnöke, Mao Ce-tung, 1958-ban, a „nagy ugrás” nevet viselő gazdasági program beindításakor. Az acéltermelés pár év alatti megduplázása érdekében a földekről a gyárakba terelték a munkásokat, minden mozdítható acél és vaseszközt beolvasztottak (az így keletkezett élelmiszerhiány pedig milliók vesztét okozta).

Napjaink Kínájában az acélipar hasonló mértékű felfutásának lehetünk szemtanúi. Világelső, 350 millió tonnát elérő kibocsátásával már teljes mértékben képes kielégíteni a hazai kereslet kívánalmait. Sőt a kapacitások növelésével újabb 100 millió tonna acél hagyja el a kínai gyárakat évente, melynek köszönhetően Kína nettó exportőrré lett - meghökkentő tény egy a történelem legnagyobb mértékű építkezési lázában égő ország esetében. Kína egyszerűen túl sok vasat termel. Ez a megállapítás azonban nemcsak az acéliparra, hanem a gazdaság többi szektorára is érvényes. Túl sok alumínium, cement és pamut hagyja el a kínai üzemeket, de ugyanez tapasztalható a pólók, a mobiltelefonok és az autók gyártása terén is.

A befektetések túlságosan megszaladó mértéke – a szükségtelen újabb gyárak, irodaházak és raktárak létesítése – a lanyhuló fogyasztói kereslettel párosulva kikezdhetik Kína lenyűgöző makroökonómiai mutatóit. Az ország 2005-ös GDP növekményét továbbra is 9,4 százalékra várják, azonban egyes közgazdászok komoly problémákat látnak megbújni a háttérben. Úgy vélik, hogy az export és az újabb befektetések rendkívüli volumene már nem tartható fenn a későbbiekben, nem szolgálhatnak a gazdasági fejlődés motorjául. Ha mindez igaz, akkor elkerülhetetlen, hogy a kínai gazdaság masszív bővülése ne veszítsen lendületéből. Jim Walker, a CLSA befektetési bank vezető közgazdásza szerint az ország GDP-növekménye 2006-ban 5 százalékra, 2007-ben pedig GDP 3 százalékra eshet vissza. Mivel magyarázza mindezt? Egyre nagyobb termelési költségek, szűkülő árrés, növekvő verseny a gazdaság minden egyes területén. „Kína virága, mint a befektetők mekkája, kezd hervadozni” – mondja a Harward Business School professzora, Michael Porter.

A kínai befektetések hátulütőit azonban nemcsak az elemzők, hanem a már a befektetők –főleg a multinacionális vállalatok - is kezdik észlelni. Az alacsony hozzáadott értékkel bíró játékokat, sportfelszereléseket előállító cégek egyre kisebb profitot tehetnek zsebre, míg a magas hozzáadott értékkel bíró technológiai ipar szereplőit a kínai jogrendszer fejletlensége, a szellemi alkotások jogának szabályozatlansága, a szellemi tulajdonjogok folyamatos sárba tiprása aggasztja.

Legjobban az autóiparban érhető tetten, hogy a túltermelés, a növekvő verseny és a zuhanó árak hogyan préselnek össze mindenkit a kínai piacon. Kínát mindenki az autóipar megmentőjeként aposztrofálta, azonban a kereslet mégsem mutatkozik oly mértékűnek, mint azt korábban jósolták. A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság rámutatott, hogy az ország jelenleg 8 millió autót képes előállítani évente, azonban csupán 5 millió talál gazdára a piacokon. Azonban, maoi időket idézve, autógyártók százai özönlöttek a Mandzsúria és a Mekong folyama közötti vidékre, így ha a kormányzat nem lép közbe, 2010-re az üzemek kapacitása akár az évi 20 milliós szintet is elérheti. Ez pedig csak még hevesebbé tenné az amúgy is elharapódzni látszó árversenyt, mely rendkívül kedvező a fogyasztók számára, azonban végzetes a gyártókra nézve. A Volkswagen 50 százalékos kínai piaci részesedése 10 százalék körülire esett vissza, augusztusban pedig a kereslet ösztönzése céljából a cég 14 százalékkal volt kénytelen visszavágni árait.

Kína kezdi tehát elveszteni vonzerejét az amerikai, európai, koreai, tajvani és japán vállalatok szemében. Sokan más, olcsóbb ázsiai országokat választanak befektetéseik célpontjául. Japánban például kezd a „China-plus-one” stratégia – egy kínai telephely valamint egy másik ázsiai országban felhúzott összeszerelő-üzem létesítésének programja – egyre elfogadottabbá válni. A „plus-one” pedig elsősorban Vietnám. De ugyanez vonatkozik az 1989-es Tianenman téri lázadás után az országba özönlő tajvani, valamint az amerikai és európai befektetésekre is. A tajvani motorkerékpár-gyártó vállalat, a Kymeco, például Kínában és Indiában is rendelkezik összeszerelő üzemekkel, de a következő telephelyét már Vietnámban kívánja felhúzni, míg riválisa, a San Yang Indonézia felé kacsintgat. A tajpeji székhelyű, állami alapítású Chung Hau Gazdasági Kutatóintézet nemrégiben megjelent tanulmánya szerint a tajvani cégek kínai befektetései 2005 januárja és augusztusa között az előző évihez képest 18 százalékkal, 3, 59 milliárd dollárra estek vissza. „A vállalatok inkább diverzifikálni kívánnak” – véli az intézet vezetője, Csen Tain-jy.

Kína továbbra is jóval több tőkét vonz magához, mint India, vagy a többi fejlődő ország – havi 5 milliárd dollárt az elmúlt évek folyamán –, ez a tendencia azonban az elkövetkezendő években várhatóan gyengülni fog, míg a többi ázsiai országba irányuló külföldi működőtőke-beáramlás rohamos ütemben fog növekedni. Kína továbbra is egy kulcsfontosságú ország a világ befektetőinek szemében. Azonban már nem az egyetlen, az üdvözítő.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány