A legelső szó ezúttal is a köszöneté, de ez a köszönet most különleges alkalommal és különleges személynek szól. Mádl Ferenc a mai napon 75 esztendős. Köszönjük, Elnök úr, köszönjük, Dalma asszony mindazt, amit öt esztendőn keresztül tettettek ezért az országért, ezért a nemzetért, az értékeinkért, a tisztességünkért, a jó hírünkért, az elesettekért, az elesettek felemeléséért és mindannyiunk felemelkedéséért. Mádl Ferenc öt évet töltött a Magyar Köztársaság elnökének tisztében és az azt megelőző öt esztendő alatt pedig a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke volt. Van tehát egy másik okunk is az ünneplésre, tízesztendős a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület. Az egyesület 1996 februárjában jött létre, a bíróság is ekkor vette nyilvántartásba. Az egyesület egy évtizedes történetének áttekintésére most nincs mód és idő, szerét ejtjük majd ennek egy más alkalommal, de a közeljövőben.

Most vannak további fontos számaink és esedékességeink is, hiszen 69 nap múlva – most már ezt is szabad kimondani – kerül sor a rendszerváltoztatás utáni ötödik szabad választásra. A negyedik választás tehát közel négy esztendővel ezelőtt zajlott le, és ha erről az eltelt négy évről beszélünk, erős a kísértés, hogy további számok ismertetésébe kezdjünk. Beszélhetnénk az államháztartási hiány alakulásáról, az adósságunkról, az adósság növekedéséről, a költségvetés és az államháztartás állapotáról és még sok minden más adatról, de ebbe sem érdemes most belekezdeni, egyebek mellett talán azért sem, mert az elmúlt négy év alatt pontos, megbízható számokat sohasem kaptunk és aligha van valaki, aki a valódi, pontos adatokat teljes bizonyossággal ismeri.

A minap soros pénzügyminiszterünk úgy nyilatkozott, hogy a költségvetés elkészítéséhez nagyobb felelősség szükséges, mint egy futballcsapat összeállításához. Ez vitathatatlan, bár úgy tűnik, a futballcsapatot sem könnyű összeállítani. Ami a költségvetést illeti, nyilván a pénzügyminiszterünk által említett különleges felelősségérzet és szakértelem érvényesült az elmúlt négy esztendő költségvetéseinek elkészítésénél. Valószínűsíthető, hogy ennek a különleges felelősségnek és szakértelemnek köszönhető, hogy az elmúlt esztendők költségvetésében jószerivel szinte egyetlen adat sem bizonyult helyesnek, nemcsak a jövőre nézve meghatározott adatok nem váltak be, hanem a múltra vonatkozó

adatokat is többszörösen meg kellett változtatni, ki kellett igazítani. Változtak a módszerek, változtak és egyre kreatívabbak lettek a könyvelési technikák, változtak a pénzügyminiszterek és a biztonság kedvéért változás következett be a Központi Statisztikai Hivatal elnökének személyében is. Megvalósult a történészek által jól ismert régi mondás: „Ezentúl minden másként volt”.

Ha egy kormány becsapja az embereket, becsapja a világot, becsapja az Európai Uniót, akkor annak is fennáll a veszélye, hogy saját magát is becsapja. Azt mondják, hogy egy rendszer akkor kerül igazán bajba, amikor a saját propagandáját elhiszi. Vannak persze, akik azt mondják, hogy ennél csak egy nagyobb baj képzelhető el, ez pedig az, amikor a rendszer már a saját propagandáját sem hiszi el. Választhatunk hát a két lehetőség között.

Az igazi kérdés azonban az, hogy ki hisz még a magyar kormánynak, hol van, hová lett a szavahihetőségünk, a hitelünk. Márpedig akinek hitelre van szüksége, annak ügyelnie kell arra, hogy a szavainak is legyen hitele, tehát nincs hitel hitel nélkül. Az a háztartás vagy államháztartás pedig, amelyik tíz százalékkal többet költ egymást követő éveken keresztül, mint amennyi a jövedelme, az hitelre van utalva. Hitelét és az adósságának kockázatát minősítik, szavahihetőségének tehát fokozatai vannak, hitelének minősítése kifejezi szavahihetőségének értékelését. Az elmúlt napok és hetek ebből a szempontból nem a legjobb híreket hozták, hitelünket leminősítik, szavahihetőségünket leértékelik.

Ami az eurót illeti, a csatlakozási tárgyalások során magam is többször leszögeztem, hogy Magyarország a csatlakozását követően a technikailag szükséges minimum időtartam után be kívánja vezetni a közös európai pénznemet. A bevezetés tervezett időpontja időközben jó néhányszor módosult és jól tudjuk, hogy a legutóbb megadott időpont betartása is erősen kétséges. Függetlenül attól, hogy a közös európai pénz minél előbb történő bevezetése alapvető érdeke lenne az országnak, a legnagyobb baj az, hogy ezen a területen sem vált be egyetlen előrejelzésünk sem, és ma egyetlen komoly külföldi vagy belföldi elemző sem ad hitelt szavunknak.

Mindeközben győzelmet győzelemre halmozunk, legutóbbi nagy győzelmünket azzal arattuk, hogy konvergenciaprogramunkat előbb az Európai Bizottság, majd a Tanács visszautasította. Pénzügyminiszterünk közlése szerint ez a visszautasítás valójában a magyar kormány különleges erőfeszítéseinek elismerése és megerősítése.

Olvasom a jelenlegi kormány közel másfél évvel ezelőtt készült programjában, hogy a külpolitika területén helyreállítottuk a bizalmat az országgal szemben. Elérkeztünk hát a lényeghez. Ha ezt a bizalmat hozzá nem értéssel, dilettáns, átgondolatlan, saját érdekeinkkel ellentétes és az európai integráció alapjait sértő javaslatok tételével, valótlan adatok közlésével, a nemzettársaink legalapvetőbb kívánságainak és vágyainak figyelmen kívül hagyásával kívántuk megteremteni, akkor mindezt megvalósítottuk. Így jutott hitelünk, szavahihetőségünk, a velünk szembeni bizalom mélypontra. Ez az, amire valójában már nem egyszerűen nehéz mit mondani, hanem az embernek csak az jut eszébe, amit bizonyos jelenségek láttán jelenkorunk legszellemesebb magyarja mondott a közelmúltban, ugyanis, hogy „Már nem tudok hova hátrálni”.

Igaza volt. De ha belegondolunk, azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy meddig akarunk még hátrálni. Vagy még inkább, hátrálunk-e egyáltalán. És itt kell visszatérnünk az elmúlt tíz esztendő, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület fennállásának a történetére. Minden bajunk és gondunk ellenére ugyanis ma lényegesen jobb helyzetben vagyunk, mint egy évtizeddel ezelőtt. Erősebbek vagyunk lelkileg és szellemileg, értékeink jelenléte ma lényegesen erősebb a szellemi életben, a kultúrában, a tudományban, sőt a közbeszédben és a médiában is, mint tíz évvel ezelőtt. Kezdünk kiszabadulni a szellemi kényszerzubbonyból, az előre meghatározott sémákból, az intellektuális terror fenyegetése alól, egyre inkább hiszünk értékeinkben és saját magunkban, hiszünk ennek az országnak a sikerében és jövőjében. Tíz esztendővel ezelőtt jelszavainkat gyakorta gyalázták vagy kipellengérezték, ma a legkomolyabb veszély, mely fenyegeti ezeket a jelszavakat, hogy átveszik őket. Nagyon sok minden változott tehát az egyesület megalakulása óta, változott a világ, de még nem eleget, van még néhány változásra szükség. Rajtunk áll, hogy sor kerül-e erre.