« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Egyértelműen nem leszbikus
Definitiv nicht lesbisch
von Eric T. Hansen
Cicero, September 2005


Hillary Clinton lehet az Egyesült Államok első elnöknője. Ugyan még nem döntött jövőjéről, politikai ellenfelei már megkezdték a készülődést. Három évvel az esedékes elnökválasztás előtt Amerikában két Hillary Clinton létezik. Az egyik még egyáltalán nem adta közre, hogy 2008-ban ő akar-e lenni az első női elnökjelölt. A második Hillary egyfajta szellem a jövőből, aki már most kampányol az elnöki posztért. Ettől az elképzelt Hillarytól annyira félnek ellenfelei, hogy legszívesebben már azelőtt hidegre tennék, mielőtt valóság lenne belőle.

Az egész Ed Kleins „Igazság Hillaryról” című könyvével kezdődött. Krónikus hazudó, összeesküvéseket gyártó, majdnem kommunista, és mindenek előtt: leszbikus – állította könyvében Kleins. Ez utóbbi vád bizonyítéka: egyes barátnői az egyetemről ugyan nem feltétlenül voltak leszbikusok, de legalábbis úgy néztek ki. Plusz: Hillary sokáig nem borotválta hónalját. A könyv olyan botrányt robbantott ki, hogy még ellenfelei is elhatárolódtak tőle.

Vajon a könyv annak a jele lenne, hogy Amerika reménytelenül prűd, szenzációhajhász és nőgyűlölő? Vagy inkább egy zseniális kampánystratégia része, mely John Kerryhez hasonló módon Hillary Clintont is félre akarja állítani.

Hillaryt mindig sok kritika érte. Amikor a szenátori posztért vetekedett, sok középrétegbeli nő támadta. Sokan közülük egyetemet végzett, szakmával rendelkező nők voltak, akik karrierjüket feláldozták a család oltárán. Hillary nem ezt az utat választotta, és ez sokukban féltékenységet szült.

Hillary nőiességét és szexualitását ilyen módon megtámadni olyan lapos, hogy itt valószínűleg többről van szó. A leszbikus felvetés mögött egy kemény politikai téma van: Hillary családellenes. A konzervatív Amerika jelenleg rajong a „Family Values” (családi értékekért). A kifejezés a homoszexuális házasság és elvetélés ellen állnak. George W. Bush második megválasztását is nagy részben a „Family Values“ melletti kiállásának köszönhette.

Ez a zseniális Klein könyvében: ha Hillary ellenfeleinek már most sikerül összefüggésbe hozni vele a „leszbikus” szót, fél Amerika azt fogja hinni, hogy ő soha nem fogja tudni jól érvényesíteni a család érdekeit a Fehér Házban.






© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány