A vallás szerte a világon hirtelen ismét jelentőségre tesz szert és politikai befolyást szerez. Honnan jön ez és hova vezet? Majdnem három évtizeden keresztül háttérbe szorult a vallás. A 17. században, több mint egy évszázadnyi véres vallásháborúk után az európai uralkodók a vesztfáliai békével arra törekedtek, hogy csökkentsék a vallás politikai befolyását. Az azt követő évszázadban a felvilágosodás nagy gondolkodói az ésszerűséget dicsérték a hittel szemben, mint az emberi felismerés forrását. A 19 században csak nőtt az elvárás, hogy a tudomány fontosabb szerepet tölt be az ember életében, mint a vallás. Úgy gondolták, az emberiség egy új korba lépett, a racionalizmus, pragmatizmus és szekuláris világnézet korába. Freud egyik írása szerint a vallásos tartalmú gondolatok bebizonyíthatatlanok, és ellentmondásban állnak mindazzal, amit nagy nehézségek árán megtudtunk a világról. Röviden: illúziók csupán. A nyugati világban az Egyesült Államokon kívül egyre kevesebben gyakorolják vallásukat. Kiürültek a templomok, és a társadalomban egyre kisebb szerepet játszanak a vallási intézmények. A kormányok, szociális mozgalmak a nagy ideológiák egyikével határozták meg magukat: liberalizmus, szocializmus, kommunizmus, fasizmus, korporativizmus, demokrácia. A 20. évszázad utolsó negyedében a szekularizáció irányába haladó fejlődés megfordult. Majdnem világszerte visszatért a vallás reneszánsza, kivéve Nyugat-Európában. Az igazán vallásos emberek ezekben az országokban pedig nem az idősek, hanem a fiatalok, nem a szegény vidéki dolgozók, hanem a feltörekvő, képzett szakemberek. A két nagy misszionárius vallás, az iszlám és a kereszténység világszerte követőkért verseng, a fundamentalista muszlim mozgalmakhoz és az evangélikus protestánsokhoz sokan csatlakoznak. Ennek óriási kihatása volt Latin-Amerikára, és ma Afrikát, Ázsiát és a volt szovjet blokk országait is megváltoztatja. A 21. század a vallás korszakaként kezdődik. A nyugati szekuláris politikai modellek nyomás alá kerülnek és leváltják őket. Iránban a sah fáradozásai, hogy egy modern, szekuláris nyugati államot formáljon, kudarcba fulladt. Oroszországban Lenin vallásellenes szovjet állama párosult egy olyan államformával, mely az ortodox vallást központi tényezőként fogja fel az ország spirituális és kulturális fejlődése érdekében. Törökországban az iszlamista mozgalmak egyre jobban támadják az atatürki nyugat-orientált, szekuláris nemzetállamot. 2002-ben egy vallásos párt nyerte a választásokat és alakított kormányt. Nehru elképzelését egy szekuláris, szocialista parlamentáris demokráciáról több vallási és politikai mozgalom támadta, és az ebből nyertesen kikerülő BJP párt tudta átvenni a hatalmat. Izraelben Ben Gurion egy világi, szociális demokrácia elképzelése az ortodox zsidó csoportok fellépése miatt nem valósulhatott meg. Az arab világban egy „újfajta nacionalizmus” lépett színre, mely az egykori antagonisztikus erőket összehozza: a Nasszer-kor régi nacionalizmusát és az egyre erősebb politikai iszlám áradatait. Az arab világban az új évezred hajnalán szinte kizárólag iszlám politikai pártok tudták növelni szavazati erőiket. Politikusok a világ összes tájáról a vallásos alapokon álló nemzeti rend új formáit keresik.