« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Szolidaritás-biztosíték
La caution du coeur
Jacques Attali
L’Express International, 1-7 Décembre 2005


Tűzvész, felkelés, fagyhalál. Az utóbbi hónapok legtragikusabb eseményeinek áldozatait egy borzalmas szál köti össze: a lakások elégtelensége, aminek köszönhetően nincs mindenkinek fedél a feje fölött, így beilleszkedni is képtelenek. Tény, hogy a hajlék és a szegénység közt van, és egyre inkább van szoros kapcsolat: aki nagyon szegény, nincs hol laknia, és aki hajléktalan, nem kap munkát. Utcáinkon gyakori az olyan hajléktalan, aki bizonyos területe(ke)n szakavatott, több gyermeke kíséri keserves útján, amelyre oly módon tévedt, hogy elvesztette állását és lakását. Fizetés nélkül lehetetlen bármely bérbeadót is meggyőzni arról, hogy írjon alá egy bérleti szerződést; enélkül pedig munkaszerződést sem kapni. Jövőjük egyetlen biztos pontja az utca. Az utcák labirintusából való kiúthoz módosítani kellene a bérlők fizetőképességéhez való hozzáállást. Tulajdonképpen egy bizonyos hitelre lenne szükség. Ha kezdetben a munkanélküli bérlő számára megteremtenénk a megfelelő feltételeket, hamarosan valóban fizetőképes lehetne. Ehhez nem munkanélküli segélyre, hanem egy gyökeresebb reformra lenne szükség, amellyel a legszegényebbeknek egyfajta biztosítékot adnánk.

Fontos megemlíteni egy igen nagylelkű segélyt Franciaországban, a „szolidaritás-menzákat”, vagyis az ingyenkonyhák hálózatát, amely 1985 óta létezik. Ezekben a vendéglőkben csupán jelképes összegért fogyaszthatnak ebédet és vacsorát a téli hónapokban a rászorulók. Ha egy ilyen hálózat létrejöhetett, reális lehet akár egy „szolidaritás-biztosíték” is, amely arról szólna, hogy ha valakinek van rá lehetősége és ideje, kezességet vállalna egy hajléktalanért, hogy ki tudjon bérelni egy nagyon szerény hajlékot arra az időre, amíg visszanyeri fizetőképességét. Képzeljük csak el, ha ez működne, és a franciák milliói magukra vállalnának ilyet, igencsak javulna a szegények helyzete. Kezességet vállalhatna akár az állam is, vagy a helyi önkormányzatok, de kockázatos volna ebből állandó jogot formálni. A „szolidaritás-biztosíték” csupán egy ideiglenes módszer kell, hogy legyen, hogy az embereket újfent lóra segíthessük, hogy találjanak állást, és fizethessék a lakbért.

A mai piacgazdaságban társadalmunk súlyos bizalomhiányban szenved: csak a devizákban, a szerződésekben és a birtoklevelekben hiszünk, egymás szavában már kevésbé. A szolidaritás-biztosíték mindent megváltoztatna: a megfizethető lakásokra való kereslet nőne, így többet is építenénk belőlük, és mindez új munkahelyeket is teremthetne. Ha ily módon elég sokan vállalnánk kezességet egy-egy hajléktalanért, nem volna olyan hideg telünk.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány