A Világkereskedelmi Szervezet (WTO/OMC) december 13-18-ig tartó hongkongi csúcstalálkozóján sok minden kiderül a világ geopolitikai helyzetéről: az Egyesült Államok Ázsiával és Latin-Amerikával Európa és Afrika ellen fordulnak. Elvben ez a találkozó a 2001 óta folyó tárgyalások végére tesz pontot, előnyben részesítve azokat az exportokat, amelyektől a termelők foglalkoztatása és a fogyasztók vásárlóképessége függ. Csakhogy gyűlésről gyűlésre (Doha, Cancun, Genf) nem született egyesség. Ennek több oka is van. Egyrészt elég összetett tárgyalásról van szó: össze kell hasonlítani a vámtarifákat, a védelmi rendszereket, a kvótákat, a kereskedelmi vállalatok támogatásait, az eltartási segélyrendszert és a kivitel pénzbeli támogatásait. Másrészt az OMC egy igen nehéz bürokrácia, melynek igazgatója, a francia Pascal Lamy csak csekély hatalommal bír a 149 tagországgal szemben, pedig a vélemények egyezése elengedhetetlen. De leginkább a különböző országok taktikájában rejlik a dolog összetettsége. Az Egyesült Államok, amely vámjoggal szinte már nem is bír, a déli államoktól kéri a övék csökkentését, hogy a szolgáltatásaik exportjai által finanszírozni tudják azon ipari termékek importjait, melyeket az alacsonyabb munkabérű zónákban gyártanak.

A legelőrehaladottabb déli államok (G-20), mint Brazília, Argentína és India, mezőgazdasági termékeikkel a világ piacaihoz kérnek belépőjegyet, cserébe megnyitják saját piacaikat az északról jövő ipari termékeknek és szolgáltatásoknak. Az Egyesült Államok kész erre, mivel mezőgazdaságuk versenyképes, de Európa már nem annyira, amely inkább meg szeretné védeni e téren szerzett ismereteit, minthogy az új ipari vagy technológiai piac hódításához fogjon. Ha pontosabbak akarunk lenni, a G-20 csak akkor csökkentené 50%-al a termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó jogait, ha Európa legalább ennyivel csökkentené a mezőgazdaságra vonatkozókat. Márpedig Európa 35%-al többet nem enged, és Franciaország úgy látja, így a bizottság túllépi mandátumát a mértéktelen koncessziókkal.

Miközben a nemzetközi tárgyalások folynak, az Egyesült Államok teljes erővel ír alá kölcsönös szerződéseket az összes érdekelt partnerrel: Latin-Amerikával, Közép-Kelettel és Közép-Ázsiával. Így a tárgyalások első áldozatai a legszegényebbek, vagyis főleg az afrikai nemzetek lesznek (G-33), és mivel az OMC nem foglalkozik sem a fejlődés segítésével, sem az adóssággal, sem a nyersanyag áraival, sem a technológiák áramlásával, ezeknek az országoknak nem áll módjukban hasznossá tenni magukat a tárgyalásokon, és megmaradnak az európai többlet-termelés, a nagy ázsiai országok ipari termékei, és az amerikai szolgáltatások lefolyóinak. A mozgásban lévő világ ezen játékában Európa és Afrika hamar elfelejtett páros lesz.