Egyszer rég a demokraták voltak a grandiózus költekezők, s a republikánusok a fiskális konzervatívok. Mindez nem tegnap volt: a jobboldali Ronald Reagan már az 1980-as években védelmi kiadásai és adócsökkentései eredményezte deficittel birkózott, majd a déli liberális Bill Clinton állította vissza a költségvetési többletet 1990 után. A kérdés az, vajon meddig marad fönn ez a fordított világ?

Tény: a Republikánus Párt napjainkban a ”nagy állam koncepció” koronázatlan királya. Nem csupán adócsökkentésekkel, de túlköltekezéssel, a költségvetés kiszolgáltatottságának, hitelszükségletének drámai növelésével is sokat tett e címért. A Fehér Ház ráadásul még önmagában is rendkívül költségigényes stratégiai hibáinak – így a Katrina hurrikán elégtelen kezelésének – a kármentését is átgondolatlan pénzömlesztéssel próbálja megoldani. A kongresszusi republikánusok között már jó ideje a gyengélkedés panaszai hallhatóak – ám az elnöki adminisztráció, egyelőre, elfojtja a hangjukat.

A 2005-ös év elején mindezt még azzal magyarázták, hogy ha jól alakulnak a dolgok, a deficit pár év alatt különösebb nehézségek nélkül úgyis visszaáll a normális szintre. Ami talán igazolódhatott is volna, ha nem jön közbe Katrina és Rita válságkezelésének feneketlen kútja, valamint Irak elhúzódása, s ha mindemellett még a Bush-kormány legtöbb adócsökkentését is rövidtávon visszavonják. Ha a demográfiai nyomás nem kényszeríti lassan a kormányzatot a társadalombiztosítás és az egészségügy költséges reformjaira. S akkor még nem is beszéltünk a közeljövő hasonló, esetlegesen jelentkező problémáiról (a tudomány ugyanis a hurrikánokhoz hasonló katasztrófák számának növekedését várja).

Ám az adminisztráció továbbra sem aggodalmaskodik. A túlburjánzó hiány lassan, de biztosan elfogadottá vált köreikben. Mindez nem jelent problémát, hiszen a külföldi befektetők éppen a magas nyereség miatt imádják az országot – hangzik az érvelés. Globális a bizalom Amerika irányába, a kormányzat félelem nélkül veheti igénybe a hiteleket. Lehetséges a nagyobb költekezés, a kevesebb adózás is. Olyan koncepció ez, amellyel sok tekintetben nehéz vitába szállni. Az elmúlt évtizedben a külföldi befektetők valóban szívesen hozták a pénzüket az Egyesült Államokba: itt nagyobb gazdasági növekedést, jobb megtérülést láttak, mint bárhol a világon. A deficit finanszírozása rajtuk keresztül nem jelentett gondot. Amerika abban az egyedülálló helyzetbe került, hogy annyi kölcsönt vehet igénybe, amennyit csak szeretne – azaz kb. 782 milliárdot évente, ráadásul ennek legnagyobb részét dollárban, azaz saját valutájában. Ám az ilyen nagyságrendű hitel (a GDP mintegy 6%-a) már valószerűtlenül nagynak tűnik. Olyan vakmerő magatartás ez, amely érinthetetlenként tekint az Egyesült Államok privilegizált helyzetére a világgazdaságban. Holott már láthatjuk a jeleit: az Amerika iránti bizalom gyengülőben van.

A külföldi magánbefektetések száma csökken. Ezt ugyan időlegesen pótolják az állami beruházók és központi bankok, amelyek elsősorban nem profitszerzési, hanem politikai célzattal fektetnek be Amerikában, ám éppen emiatt jelenthetnek nagyobb veszélyt is. Ahogy lehetőségük nyílik negatív befolyásra a befektetési tendenciákban, úgy elérhetik a részvénypiacok zuhanását, az infláció növekedését, egy recesszió kialakulását. Természetesen mindez nem szükségszerű, s a jelenlegi folyamatok nem feltétlenül vezetnek bajhoz. Ám ennek kockázata vitathatatlanul megemelkedett. Jól jelzi ezt, hogy a 2004-es nyár elején, azaz még a Katrina hurrikánt megelőzően Brad DeLong neves közgazdász már 20%-os valószínűséget tulajdonított egy pénzügyi válságnak. A Fed (az amerikai központi bank – a szerk.) korábbi elnöke, Paul Volcker ugyanezt az arányt már 75%-ra tartja a következő évekre vetítve, amennyiben nem változik a költségvetési politika. Stephen Roach, a Morgan Stalnley vezető elemzője 90%-ig meg sem áll prognózisában. Az átfogó krízis esélyét tehát a legtöbben már sokkal nagyobbnak vélik, mint a még fenntartható, elviselhető szint.

A körülmények egyrészt nem teszik lehetővé, hogy az USA a jelenlegi kurzust folytassa. Ugyanakkor politikailag rendkívül nehezen elképzelhető, hogy a magasabb adókat és alacsonyabb szövetségi költekezést igénylő deficitpolitika a Bush-kormányzat köreiben befolyásos követőkre talál. Pedig a jelenlegi pénzügyi környezet a legveszélyesebb, amellyel Amerika modern története során szembenézett. Ha nem változtatunk, talán ránk szakad az ég.