« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

A védelempolitika új megközelítése
A New View of Defense
By Daniel Klaidman, John Barry and Michael Hirsh
Newsweek International, December 12, 2005


Nem sokkal George W. Bush második ciklusának kezdetét követően magas szintű kormánytisztviselőket hívtak megbeszélésre a Fehér Házba. Az egyeztetés tárgya az volt, vajon hogyan képviselhetné az adminisztráció meggyőzőbben külpolitikáját a nemzetközi kapcsolatok többi szereplőjének irányába. Az első megszólaló Condoleezza Rice külügyminiszter-asszony egyik energikus tanácsadója, Philip Zelikow volt, aki szkeptikusan megállapította: a problémát eddig sem az jelentette, ahogyan a Fehér Ház kommunikálta a politikáját. A probléma a világ szemében maga a politika volt. Mivel a State Department vezető alkalmazottjától hangzott el, senki sem lepődött meg e megállapításon: a Külügyminisztérium hagyományosan az Egyesült Államok diplomatikus hozzáállását megtestesítő intézmény, ahogyan sokan tartják, héjafészkek között a galambok otthona. Ám ami ezután következett, felért egy sokkhatással: Gordon England, a Pentagon félelmetes hírű szenior szakértője és Paul Wolfowitz vezető tanácsadója felszólalásában az elsőtől az utolsó szóig osztotta Zelikow nézeteit. England a következő kérdést tette föl a hallgatóságnak: vajon jobb vagy rosszabb lett-e a helyzet Amerika számára a közelmúlt külpolitikájának köszönhetően? Rosszabb – adta meg rá rögtön saját válaszát. Megközelítése névtelenségbe burkolózó fültanúk szerint a régi washingtoni pragmatizmust idézte.

Újra pragmatizmus a legmagasabb szinteken? Az örök rivális Külügy és Hadügy kéz a kézben? Mindez nem éppen illik bele a Bush kormányzatról eddig ismert képbe. Márpedig említett úriemberek a legjobb példái annak a ”poszt-neokonzervatív” karrierszakértő irányvonalnak, amely Bush második ciklusával emelkedett meghatározó szerepkörbe. Számos helyen ennek az újhullámnak a képviselői (többek között az ex-külügyminiszter Colin Powell korábbi hívei) kerültek az első ciklus fundamentalista politikai arcainak helyére. Tény, a korábbi évek stratégiai hibái közül a legtöbbért a csúcsvezetésnek kell viselnie a felelősséget, hiszen például a Pentagon közel 3 millió alkalmazottja közül csupán igen keveseknek, a legmagasabb szintű tisztségviselőknek nyílik rálátása a teljes folyamatokra. A keményvonalasok jelentős része (például Dick Cheney alelnök emberei) így egyre inkább elszigetelődik az adminisztráción belül. Akik a helyükre kerülnek, immár a politikai elit sokkal szélesebb skáláján elismert szakemberek.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány