« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Viták a Galileo körül
Streit um Galileo
WirtschaftsWoche, 15. Dezember 2005


Az eredetileg katonai célokat szolgáló amerikai globális helymeghatározó rendszer, a GPS (Global Positioning System), amely immár 30 éve működik, néhány méteres pontossággal képes meghatározni a célba vett tárgy vagy személy tartózkodási helyét. „Élesben” először az Öböl-háborúban használták, és a 90-es évek végétől polgári célokat is szolgál. A GPS használatát nehezíti, hogy a rendszer üzemben tartói bármikor eltorzíthatják a jeleket, így akár dezinformációs célokat is szolgálhat, sőt le is állíthatják a rendszert.

Problémát jelentett korábban, hogy a tisztán polgári célú Galileo-rendszer ugyanolyan helymeghatározási pontosságot biztosít, mint amilyet a GPS katonai célokra, valamint az, hogy a két rendszer rádiójelei zavarhatják egymást Az amerikaiak sokáig akadályozták a GPS-nek konkurenciát teremtő Galileo kiépítését. Mégis, a tárgyalások 2004 nyarán megegyezéssel értek véget, és a két fél 10 milliárd euró értékű együttműködési szerződést kötött. Az európaiak az interferencia megelőzése érdekében kissé eltolták a használt frekvenciát, és ezentúl inkább a két rendszer egymást kiegészítő funkciói dominálnak. Hasonló a helyzet az orosz Glonass nevű rendszerrel. A Galileo a globális helymeghatározó rendszerrel s a globális navigációs műholdrendszerrel (GLONASS) összekapcsolva az egész világon működik majd.

Európában sokan úgy vélték és vélik, hogy Európa önállóságához, az önálló európai védelmi ágazat megteremtéséhez nélkülözhetetlen a Galileo kiépítése. Az amerikai Boeing és a Nasa egyeduralmát ma már olyan programok ellensúlyozzák, mint az Ariane rakéta vagy az Airbus. Ezek megvalósítása nemzeti keretek között, az Európai Unió nélkül lehetetlen lenne.

Nem meglepő, hogy néhány atlantista ország, mint Nagy-Britannia vagy Hollandia, sokáig akadályozták a rendszer kiépítését. A németek pedig túl magasnak találták a költségeket. Mint annyi más esetben, a földi központok, a kutatás, gyártás, földi ellenőrzés, kommunikációs berendezések majdani helye is az európai nagyhatalmak presztízsharcának tárgya lett.

Legújabb információk szerint azonban ezekben az ügyekben is előrelépés történt: a Galileo hivatalos székhelye a franciaországi Toulouse-ban lesz, de a pénzügyi tevékenység központját Angliában, Londonban jelölték ki. A földi ellenőrző központoknak a München mellett Oberpfaffenhofen és Fucino, Róma közelében ad otthont.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány