Jacques Chirac akarta, a miniszterek tanácsa jóváhagyta: 2006 július elsejétől a repülőjegyek után 1 és 40 euró közötti adót kell fizetni, a déli országok fejlődésének érdekében. „Nagylelkű lépés, és szinte alig érezhető az ágazat számára”, mondja a kormány. A légitársaságok már kevésbé nézik jó szemmel: „egy abszurd döntés, mely 1 millió utast üldöz majd el, és 3000 állást fenyeget.”

Az északi országok abban egyeztek meg, hogy 0,7%-ot áldoznak bruttó hazai termékükből a fejlődés segítésére, mindezt a millenniumi fejlesztési célok (Objectifs du Millénaire pour le Développement, OMD) elérése érdekében, amelyek a következők: megszüntetni a nyomort és az éhínséget, biztosítani az általános oktatást, legyőzni az AIDS-et és a maláriát, visszaszorítani az 5 év alattiak elhalálozási arányát. Márpedig pillanatnyilag elég messze vagyunk ezektől a céloktól: Európa átlagosan 0,35%-ot, Franciaország pedig 0,44%-ot ad GDP-jéből. Igazából csak London és Párizs igyekszik tartani magát ígéreteihez. Jacques Chirac még 2003-ban arra kért egy pénzügyi felügyelőt, Jean-Pierre Landau-t, hogy írjon jelentést az új nemzetközi pénzbeli hozzájárulásokról. E munka hatására született egy új nemzetközi segélyforrás, mely független a politikai esélyektől és a költségvetési korlátoktól. Franciaország számára az egyik választható út tehát a repülőjegyek adóztatása volt. Mindemellett tény, hogy nemzetközileg hátrányos körülményei miatt a légi utazásnak nem biztos, hogy jót tesz egy adó. Mégis „ez az egyetlen lehetőség, amely nem okoz jelentősebb torzulásokat a versenyben, és amely példaértékűvé álhat”, állítja egy beavatott. Valóban, mert az olyanok, mint a környezeti dó vagy egy Tobin-típusú adó fölösleges viták sokaságát vonnák maguk után, és az Egyesült Államok által meghatározott akadályokba ütköznének.

Párizs nem vacakol: az Elysée februárban összehívja az összes érintett országot. Eddig csupán Nagy-Britannia hajlandó a már amúgy is létező légiadóját az ügynek szentelni. A schröderi Németország is készen állt erre, ám a merkeli még habozik. Chile és Brazília valószínűleg átugorják ezt a lépést. Néhány újonnan iparosodott ország, mint Kína, talán év végére meggyőzhető. Tulajdonképpen a francia bevételekből évi kb. 200 millió eurót olyan új programoknak szentelnek, amelyeket közsegéllyel lehetetlen megvalósítani a klasszikus fejlődés érdekében. Például? A gyógyszerköltségek racionalizálása az AIDS elleni harcban.