Alábbi folyamat meglehetősen gyorsan zajlott. Alig egy hónappal ezelőtt George W. Bush még a neokonzervatív mozgalom vezéralakjának számított. Mára szinte kitagadták. „Soha sem gondoltam igazán, hogy közénk tartozna” – jelenti ki megvetően Bruce Bartlett neves konzervatív elemző, Reagan és id. Bush korábbi vezető hivatalnoka. „Ezt egyébként mindenki tudja róla. Nálunk könnyen megállapítható, hogy valaki a mozgalom része, avagy csak kívülről érkezett. Bush sohasem írt vagy mondott olyasmit, amiből következett volna, hogy igazán úgy gondolkodik, amiről a mi irányzatunk szól. Ő nem a következő Ronald Reagan” – élezi tovább megállapításait Bartlett, akitől nemrég az elnök és a konzervatívok viszonyát taglaló könyv is megjelent.

„Bush sokkal inkább egy új típusú jelenség. Ugyan vállalja a konzervatívok egyik legerősebb bástyáját, azaz az adócsökkentést, ám e programpontjának az értékét szinte teljességgel semmissé teszi deficitpolitikája” világít rá David Frum, Bush korábbi beszédírója. „Bush úgy tesz eleget a konzervatív kívánalmaknak a költségvetés vagy akár a Legfelsőbb Bíróság körüli kérdésekben, hogy e gesztusok valódi értéke rendkívül kicsi” – teszi hozzá. Az oktatásügy, a mezőgazdaság problémáiról való megfeledkezés már az első ciklus elején is zavarta a konzervatívokat, ám a féktelen költekezés kampányban és gazdaságpolitikában egyre inkább telítette a poharat. Az egészségügy és a társadalombiztosítás elodázott reformja már mindenkinek sok volt a jobboldalon.

Le kell szögeznünk, hogy a jobboldal eddig sem volt egységes az Egyesült Államokban. A törésvonalat sokan Washington jobboldali politikacsinálói, azaz a „tojásfejűek” és a „piros államok” egyszerű republikánus tömegei közé helyezik. Mások előbbieket a társadalmi kérdésekben rendkívül aktív szociális konzervatívokkal állítják szembe. Az LB-beli kinevezéseket sokan egyenesen a „hitalapú” konzervatívok és a „valóságalapú” konzervatívok harcaként látják. A „hit” szó viszont ebben az esetben nem az Istenbe, sokkal inkább a Bushba vetett hitet jelenti. A realisták viszont már egyre inkább a jelenlegi elnök utáni időkre tekintenek.

A valóságalapúakhoz sorolt Ramesh Ponnuru (a National Review szerkesztője) nemrég a New York Timesban már a Bushéra végét hirdette meg, s véleménye szerint „a konzervatívoknak egyre inkább azon kell töprengeniük, hogy mi következik a mai Fehér Ház után”. Az embereknek nem tetszik a deficit, hogy a háborúról hamisan tájékoztatták őket. Új vezetést akarnak, a következő három évet legszívesebben túllépnék. A Fehér Ház felelősségre vonásában lassan a konzervatívok válnak a legaktívabbá. Számukra már nem a jelenlegi adminisztráció sorsa a kérdés, hanem ami utána jön.