A kritika szeret hangot adni a bevásárlóközpontok iránti utálatának, s azt teljes egészében az amerikai kulturális hegemónia szennyeként beállítani. Ugyanakkor a plázák ma már globális jelenséget alkotnak, és ösztönzést jelentenek a fejlődő országok gazdasága számára világszerte.
Érdekfeszítő esetnek lehettünk tanúi, amikor néhány esztendővel ezelőtt egy Los Angelesben székelő építőipari vállalat megrendelést kapott a szaúdi főváros első nagy bevásárlóközpontjának felépítésére. A nyugati tömegkultúra szimbóluma a radikális iszlám fészkének kellős közepén – igazán ironikus precedens. A dilemmák nem is kerülték el a beruházást: a rijádi pláza nem számíthatott a nyugati féltekén a vásárlóerő jelentős részét adó hölgyekre, hiszen a mindennapi viselet lehetetlenné tette, hogy bármiféle ruhadarabot felpróbáljanak az üzletekben. Az építő így sajátos megoldással állt elő: az áruház második szintjét „Women’s Kingdom” néven kizárólag a női vásárlók számára alakította ki. Itt már a szaúdi hölgyeknek is lehetőségük nyílik shoppingolni, társalogni, étkezni vagy egyszerűen csak céltalanul kószálni a sejkek hőbörgése nélkül.
A bevásárlóközpontok kulturális élettel való összekötése az Egyesült Államokban mintegy két évtizedes múltra visszatekintő koncepció. A tengerentúlon olyannyira sikeressé vált e két időtöltés fuzionálása, hogy azóta az egyik legfontosabb amerikai „exportcikként” tartják számon. A központok az emberi élettér szerves összetevőivé váltak Santiagón és Szentpéterváron át Maniláig. 1999-ben Indiában még mindössze 3 óriás bevásárlóközpontot működtettek, a mai szám azonban már eléri a 45-öt – 2010- ig pedig további 300-at terveznek. A Dubaiban található Emirátus bevásárlóközpontban (korábbi nevén a Mallok Csodaországában) évente 88,5 millió látogató fordul meg. Brazíliában a központok havi látogatottsága eléri a 180 milliót – pontosan azt a számot, amellyel az „exportőr” Egyesült Államok is dicsekedhet. Közép-Kelet-Afrikában, ahol nemrég még elefántok taposták a Nairobiba vezető mombasai utat, ott ma egy szórakoztatócenter már sokkal mindennapibb látványosságnak számít.
A dinamika, amely e kereskedelmi területet 30-40 esztendővel ezelőtt az Egyesült Államokban jellemezte, mára átkelt a tengereken és világméretű hódításait éli. Néhány éve még az Alberta szövetségi államban található West Edmonton Mall volt a glóbusz legnagyobb bevásárlóközpontja, a maga 20 000 férőhelyes parkolójával, óriási korcsolya- és golfpályájával és 4 darab (látványosságként szolgáló) tengeralattjárójával. 2005 októberében azonban átadták az Aranyforrás Központot (Golden Resources Shopping Center) Pekingben, ahol az alkalmazottak száma 20 000, s a terület kétszerese a Pentagonénak. Dubaiban jelenleg olyan létesítmény készül, amelynek része egy fedett síparadicsom is.
A kritikusok, akik eddig is aggodalommal figyelték a plázák térhódítását, a folyamat mai sebessége láttán még hangosabbak. „Az áruk, amelyek nemzeteket temetnek maguk alá” – hangzott egy nemrégiben megjelent tanulmány címe. A pénzköltés mértéktelen koncentrációja 1-1 városközpontban kietlen, elhagyatott és sivár vidékké változtathatja a külső területeket, a városokban pedig minden korábban tapasztaltnál nagyobb forgalmi káoszt eredményezhetnek. A bevásárlóközpontoknak még a nyelvészeti hatása sem megkerülhető: korábban köztiszteletnek örvendő, egészen más tartalommal bíró szavakkal (újabban a shopping centerek homlokzatain, azok elnevezéseként) találkozhatunk. „A plázák a diktatúrák remekbe szabott eszközei” – fogalmaz élesen a Connecticuti Állami Egyetem professzora, Emil Pocock. „Nincs is jobb módszer a tömeg felügyelet alatt tartására, mint hogy óriási falak közé zárjuk őket” – teszi hozzá.
A kritikák megalapozottságának eldöntéséhez még hosszú időre lehet szükség, annyi azonban bizonyos, hogy a bevásárlóközpontok jelenleg a gazdasági növekedés katalizátorai közé tartoznak – különösen a fejlődő világ országaiban.