„A felmérések jelzik igazán, mikor van szükségünk reformokra.” – állította Dominique de Villepin 1995 őszén, mikor is Alain Juppé miatt az egész ország táblákkal harsogott az utcán. Tíz évvel később Villepin, Juppé matignoni utódja is hasonló népszerűségre tett szert, de a nagy bukás elkerülése végett inkább tanul a 95-ös leckéből. Először is, próbálja fölvenni a tempót, ami a gyors döntéseket illeti, így született pl. nyáron új döntés a munkaszerződésekről. Nem győzi hangsúlyozni, „A reform mindig meglepetésszerűen jön”. Próbálja lecsillapítani a tüntetőket, és élvezni a csöndet, mikor Juppé bátran szembeszállt a baloldal új hősével, Lionel Jospin-nel. Végül, de nem utolsósorban Villepin csak úgy szórja a reformjait, havi sajtótájékoztatóihoz igazítva. „Az ön helyében nem tennék ennyi mindent”, javasolta neki Jacques Chirac még 1995-ben, mikor szeme elé került a tervbe vett reformok listája. „Márpedig én az összes reformot véghez viszem”, gondolja magában Dominique de Villepin. De valójában csak csepegtet. Az eddig hatásosnak bizonyult óvatosságának két kockázata van. Egyrészt, ami az immobilitást illeti, 5 000 leváltatlan közhivatalnokkal 2006-ban az állam olyan tempóban halad, akár a csiga; másrészt közbejöhet egy-két váratlan esemény: egy túl óvatos kormányzás visszakövetelésekre ad okot…