« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Egy halk szervusz
Ein leises Servus
von Richard Herzinger
Welt am Sonntag, 16. Oktober 2005


Hogyan fogja a történelem megítélni Gerhard Schrödert? Egy biztos: feladta a leckét az országnak. Csak azután tudunk mérleget vonni, miután bebizonyosodott, hogy utódja jobban tudja-e a problémákat kezelni, avagy sem. A búcsú könnyei hamar megszáradtak. Napokkal leváltása után már messzinek tűnik kormányzásának 7 éve. Személyes tragédiája, hogy maga is szívesebben kormányzott volna együtt az Unióval. Amennyiben sikeres lesz a nagykoalíció, gyakorlatilag Schröder politikáját fogja folytatni. Az Agendának, amit az összes párt annak idején támadott, a továbbvitele paradox módon csak nélküle fog működni. De az országnak nyújtott „Politshow”-t a barátok, sőt még az ellenségek is hiányolni fogják. Ennek ellenére az ország most egy kis „unalomra” vágyakozik. Amire most az országnak szüksége van, az nem a nagyvonalú kijelentések, hanem kézzelfogható eredmények, és nem színházi jelenetek, hanem szakmai munka.

Gerhard Schröder 7 év után egy feldúlt és zavarodott országot hagy maga után. Egy összefüggő reformstratégia kidolgozásához hiányzott belőle a koncepcionális erő és a pragmatikus éleslátás. Még 2002-ben, újraválasztása után megkönnyebbülten fakadt ki: Németországban lehetetlen az egyenes vonalú kormányzás. A politika körül van véve egyesületekkel, érdekcsoportokkal és gátakkal. Ezzel adta meg a harmadik szociáldemokrata kancellár kormányzásának alaphangját. Schröder magát leginkább egy leláncolt titánként látta, akiben meglett volna ugyan a bátorsága a modernizációra, de állandóan félreállíthatatlan akadályokba ütközött. Ennek az alaphelyzetnek az ellensúlyozására minden lehetséges eszközt bedobott. Blöffölt, másokat kijátszott, és nem válogatott a populizmus eszközeiben sem. De a végén mindig csak politikai művészet keletkezett. Az ország legégetőbb problémáival: munkanélküliség, államadósság nem tudott megbirkózni. A piros-zöld kormányzat a bevándorlási törvény, az atomtörvény és homoszexuálisok házasságának elismerése mellett nem tudott sokat felmutatni a társadalompolitikai újítások terén.

Nagy mélység tátongott az elvárások és az elért eredmények között azon a területen is, ami a kancellárt valóban népszerűvé tette: a külpolitikában. Kormányzatának maradandó érdeme, hogy Németországot új világpolitikai felelősségvállaláshoz vezette. Kormányzása alatt először vett részt a német hadsereg NATO-területen kívüli katonai akcióban. Mind a koszovói és afganisztáni beavatkozás, mind az iraki részvétel megtagadása azt az üzenetet hordozzák: az új nemzet önbizalommal teli. Azonban az az elképzelés, mely szerint Németország, mint az USA előteréből felszabadult ország, a béke középhatalma lehet a jövőben, elbizakodottságot és regressziót okozott. Szertefoszlott az az illúzió, mely szerint Németország az USA-val szemben ellensúlyozó, az ENSZ-reformok tárgyalásánál vezető szerepet tölthet be. Chirac Franciaországával és Putyin Oroszországával egy kérdéses tengelyre támaszkodva, mindezt az amúgy Németország számára alapvető fontosságú transzatlanti kapcsolatok rovására. A kérdés, mely szerint Gerhard Schröder kormányzása kudarcot vallott, vagy csak egy nehéz indulásnak volt a kezdete, csupán egy-két év távlatában fog tisztázódni. Akkor, amikor utódjának első mérlege látható lesz. Utódjainak először be kell tudniuk bizonyítani, hogy Németországban sikeresebben is lehet reformokat hozni.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány