« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Mélyülő egyenlőtlenség
The Inequality Imperative
By Dan Seligman
Forbes Magazine, October 10, 2005


A sokat emlegetett bevételi szakadék ma is folyamatosan szélesedik és mélyül Amerikában. Prognosztizálható, hogy a közeljövőben a tendencia nem változik meg, függetlenül a központi kormányzat demokrata vagy republikánus színezetétől. A ritka alkalmakon, amikor e legtöbbször tabutémának számító kérdés valamilyen oknál fogva reflektorfénybe kerül, a liberális média igyekszik mély aggodalmat és gondterheltséget mutatni. Így történt ez a legutóbbi adatsorok napvilágra kerülését követő napon is, amikor a New York Times szerkesztőségi vezércikkben jelentette ki, hogy „az egyenlőtlenség növekedése a társadalom betegsége, amellyel a törvényhozás és az elnöki adminisztráció nem törődik”.

Egyesek szerint tehát a gazdagok adóterheinek csökkentésére fokuszáló George W. Bush különösen felelős az egyenlőtlenségért. Ez a politikai értelmezés azonban hibás. A valóságban a bevételi szakadék az elmúlt 30 év során folyamatosan, egyenletes mértékben mélyült Carter, Reagan, az idősebb Bush, Clinton és a jelenlegi elnök regnálása alatt egyaránt. Az egyenlőtlenség standard mérőszáma az ún. Gini-együttható. E szerint, ha mindenki ugyanolyan bevétellel bír, a koefficiens 0, ha a GDP-t egyetlen polgárhoz kötjük, a koefficiens 1. Az Egyesült Államokban a legutóbb publikált ilyen arányszám 0,466. Ez Clinton elnök alatt nőtt 0,433-ról 0,462-re, a jelenlegi elnök alatt mindössze 0,004-del emelkedett. Ha pedig feltesszük azt a kérdést, hogy a New York Times hányszor panaszkodott Clinton egyenlőtlenségi mutatóira, a válasz természetesen nulla. A Washington Post 1998-ban egy címlapsztori keretében azt állította, hogy az 1997-es adatsorok alapján az egyenlőtlenség nem nőtt. A lap belsejében olvasható kimutatásokban azonban tisztán kivehető volt a 0,004-des növekmény. Korrekció természetesen nem történt. Gyakorlatilag egyetlen komolyabb, átfogó kormányzati program sem született az elmúlt évtizedekben az egyenlőtlenség növekedésének megfékezésére. Születtek kezdeményezések adó- és jóléti politikák terén, ám ezek közül egyik sem volt meghatározó. Ugyanakkor e mutatószámok a fejlett európai országokban és Japánban sokkal kisebb mértékben és sokkal ritkábban mutatnak növekedést, köszönhetően az egyenlőség elősegítését prioritásként kezelő szociálpolitikáknak. Így aztán a Gini-együttható számai Japánban 0,249, míg Németországban 0,283 és Franciaországban 0,327 stb.

Nem ennyire fekete-fehér azonban a kép: ezen országok igen magas árat fizetnek a társadalmi egyenlőség viszonylagos szintjének fenntartásáért. Mindegyikük (kivéve Japán) gazdasági növekedése messze alatta marad az Egyesült Államokénak, munkanélküliségi rátájuk pedig ennél is nagyobb arányban magasabb az amerikainál. A valóságban a demokratikus szabad piaci társadalmakban az egyenlőtlenség és a gazdasági növekedés egy ütemre jár.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány