Antonio Fazzio mindezidáig nagy tiszteletnek örvendett Olaszországban. Az olasz nemzeti bank (Bank of Italy) elnöke öt gyermekével, példamutató családi életével, egyenes jellemével jó példával szolgált az egész ország számára. Egészen addig, míg a múlt hónapban az olasz sajtó hasábjain nyilvánosságra nem került egy éjszakai telefonbeszélgetés szövege, mely Fazzio és Gianpierro Fiorani, a Banca Popolare Italiana elnöke között zajlott le. A szalag azt bizonyította, hogy a nemzeti bank elnöke épp akkor írt alá egy dokumentumot, amely megakadályozta az olasz Banca Antonveneta holland kézre kerülését, utat nyitva ezzel Fiorani előtt, akinek bankja így 5,5 milliárd euróért megszerezhette azt. A beszélgetés nyilvánosságra kerülésével persze Fiorani éppúgy búcsút mondhatott a zsíros üzletnek, mint ahogyan Fazzio a karrierjének. De utóbbi feleségéről később az is napvilágot látott, hogy nem Fazzio, hanem éppen Fiorani vállain talál vigasztalást.

A Fazzio-botrány azonban csupán egyike – épp a legfrissebbike – azon lehallgatásoknak, melyek az utóbbi hónapokban az olasz bulvársajtó birtokába jutottak. Augusztusban magát a miniszterelnököt, Silvio Berlusconit is jogosulatlan előny biztosításával kapcsolatban hozták hírbe az olasz lapok. Roberto Castelli igazságügyi miniszter szavaival élve, a telefonlehallgatások „totális anarchiájának” köszönhetően az áradatnak még koránt sincsen vége. Az Eurispes kutatócég augusztusban közzétett jelentése szerint az olasz kormány az elmúlt öt évben 1,3 milliárd eurót fizetett a telefonszolgáltatók számláira, hogy azok belehallgassanak vásárlóik egy bizonyos körének beszélgetéseibe. A kormányzati lehallgatások ugyanis oly mértékben folynak, hogy annak egy részét a telefonszolgáltatókhoz kellett kihelyezni. És hogy mi lett ennek az eredménye? Rések, melyeken keresztül – sokszor jókora összegekért – napvilágot láthatnak az olasz politikai elit magánéletére és „háttérmegállapodásaira” vonatkozó hangfelvételek. A lehallgatásoknak azonban valódi hasznuk is van, ugyanis elsőszámú bizonyítékként szolgálhatnak a bíróságokon, és rajtuk keresztül már több nagynevű bűnözőt is sikerült kézre kerítenie az olasz hatóságoknak.

Azonban még sincs mit csodálkoznunk azon, hogy a kormány fel kívánja számolni a lehallgatások jelenlegi – rendkívül szabados – szabályozási rendszerét, mely szerint az ügyészség bármely vélt bűncselekmény megelőzése érdekében engedélyezheti az elektronikus lehallgatásokat. A felvétel pedig már nem számít titkos információnak attól a pillanattól kezdve, hogy visszakerült az ügyészséghez. (Persze minden valószínűség szerint nagy összegek ellenében a hivatali titkárnők kezei közül kerülnek ezen anyagok a sajtóhoz.) Ezen a rendszeren szigorítana a miniszterelnök, és már a következő hónapban a törvényhozás elé kívánja terjeszteni javaslatát, mely csupán a maffiával és a terrorcselekményekkel kapcsolatban tenné lehetővé az elektronikus lehallgatást, míg 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná azt, aki a lehallgatásból származó információkat kiszivárogtatja a sajtónak.

A törvénymódosítás azonban valószínűleg nem fog átmenni a házon, ugyanis még Berlusconi pártjában is sokan vélik úgy, hogy a kívánt változtatások túlságosan szigorúak, és az ország biztonságát veszélyeztetik. Mások azonban pusztán azt vélik ebben felfedezni, hogy a miniszterelnök saját magát szeretné az új lehallgatási törvénnyel megvédeni.