Indiában és Kínában több mint 2,3 milliárd ember él – a világ lakosságának több mint egyharmada. Mindkét országban olyan gyors ütemű az elöregedés, hogy veszélybe került a társadalmi konszenzus. Az évszázad második felétől demográfiai piramisuk négyszöggé alakulhat át. Az öregek egyre többen lesznek, tovább élnek, míg a fiatalok aránya csökken.
A magángondoskodás jelenleg lehetetlen, azonban az állam sem képes ellátni őket. Lehetetlen egyszerre a gazdaságot felpörgetni – azaz a szociális kiadásoktól mentesítni – és egyben az idősekről gondoskodni.
Amíg Nyugaton a nemzetek először meggazdagodtak és utána öregedtek el, addig Ázsiában mindez fordítva történt. Az ázsiai országok gazdaságát veszélyezteti az idősek serege, mivel nem jut rájuk elég munkára képes ember.
A társadalmi hierarchia felborulása a magánéletben talán még súlyosabb. Az idős egykor még a fiatal felett állt és nagy tiszteletet élvezett. A konfucianizmus tanítása szerint adott esetben fel kellett áldoznia magát az idősek javára. Ugyanez volt a helyzet a hindu Indiában is. Mára azonban a tapasztalat és az életbölcsesség kevesebbet ér, mint a nyelv- és számítógép-ismeret. Az öregek elvesztik tekintélyüket és marginalizálódnak.
Az öregek száma az elmúlt 50 évben megnégyszereződött, és ugyanez várható az elkövetkezendő 50 évben. A jövőben ezzel együtt a gyermekek száma is csökkenni fog. Az indiai kormány nem szívesen foglalkozik evvel a témával. Újdelhi és a 28 szövetségi állam eddig csak veszekedett a nyugdíjasok ellátásán. Kínában sem biztatóbb a helyzet. Ma 143 millió 60 év feletti lakosa van a birodalomnak, 2050-re várhatóan a népesség egynegyedét fogja kitenni.
Amikor a kommunisták 1949-ben megszállták az országot, a várható élettartam mindössze 41 év volt, ma már 70 év felett van. A párt nyolcvanas évekbeli „egygyerek- politikája” miatt hiányzik az utánpótlás. Pekingben és Sanghajban több nyugdíjas él, mint 15 éven aluli gyerek. A hatvanas évek Kínájában még hat gyerek jutott egy 60 évesre, 2040-re két idősre jut egy gyerek. Ezt nevezték el „négy-kettő-egy-jelenségnek”, azaz: négy nagyszülőt és két szülőt kell, hogy eltartson egy gyerek.
A kormányzat 1997-ben egy új biztosítási rendszerrel próbálkozott. A munkavállalók a jövedelmük 8 százalékát fizetik be, a vállalkozók ehhez még 3 százalékot hozzátesznek. Ez azonban kevés. Kína munkásosztálya túl szegény ahhoz, hogy az egész országot ellássa. Korábban a vállalatok és hivatalok az aktuális háztartásból finanszírozták a nyugdíjakat. Most egy olyan generációt kell ellátnia az államnak, amely alacsony bérért dolgozott és egyetlen jüant sem adott a nyugdíjkasszába.
Egy kínai közmondás úgy tartja: „Az a család, amelyhez egy idős tartozik, kinccsel rendelkezik.” Régi idők közmondása ez, amelynek, mint sok szokásnak Kínában, már nincs jövője.
A 60 éven felüliek részesedése az össznépességből
Kína | |
| 2005 | 10,9% |
| 2050 | 31% |
India | |
| 2005 | 7,9% |
| 2050 | 21% |