Angela Merkel és a kereszténydemokrata szövetség elszalasztotta a biztosnak vélt győzelmet. A rossz eredményt súlyos stratégiai hibák előzték meg.

A választás napján délben közölt részeredmények alapján a CDU 39 százalékon állt. Az avatottabb szakemberek ekkor már tudták: ez a vasárnap katasztrofális eredményeket fog hozni Angela Merkel számára. A jobboldali konzervatív szavazók ugyanis korán kelnek; általában azért, mert templomba járnak, ezzel szemben a liberálisok tovább alszanak. A Kereszténydemokrata Unió a választások vasárnapján délre a végeredménynél már sokkal jobb eredményt szokott mutatni. A Szövetség számára a déli 39 százalék katasztrofális eredménynek számít. A nap végére a CDU/CSU támogatottsága 35,2-ra esett.

Vasárnap este a legtöbb német a tévé előtt ült és csodálkozott; hogyan történhetett mindez?

Néhány napra rá Richard Hilmer, a TNS Infratest und Unfratest vezetője lépésről lépésre elemezte a kampányhetekben történteket egészen attól a naptól kezdve, hogy az SPD elvesztette Észak-Rajna- Vesztfáliát. Június elején még 48 százaléknál állt az Unió, 20 százalékkal az SPD előtt. 15 hétre rá a húsz százalék előnyből már csak 0,9 százalék maradt. A német történelem során soha egyetlen párt sem veszített el ekkora előnyt. A katasztrofális vereség is azt bizonyította: Angela Merkel nagyon távol áll a németek kívánalmaitól.

Ennek ellenére – a szerző szerint – vasárnap a választók nem személye ellen szavaztak. A kancellárjelöltek versenyében a felmérések szerint Merkel nem volt annyira lemaradva Schröder mögött, mint három éve Stoiber. A döntő kérdésekben pedig kompetensnek találtatott a szavazók körében. Röviddel a választások előtt 48 százalék látta úgy, hogy Angela Merkel jó kancellár lehet, szavahihetőbbnek látták férfi riválisánál – igaz, ettől még nem biztos, hogy szimpatikusabb lett volna. Merkel mintha nem akarta volna tudomásul venni a középen állók kívánalmait. Számukra úgy tűnt: a CDU vezére az ország elitjének érdekeiért harcol, ezt bizonyítja, hogy népesség 60%-a úgy látta,

Merkel vezetése alatt a szegény és gazdag társadalmi rétegek közötti olló jobban távolodna – ami a szociális érzéketlenség képét festette.

Hilmer elemzése szerint Merkel az újságírók előtti első kancellárjelölti megjelenésén laza és fiatalos arcképét szeretné bemutatni, mondandójában mégis áfanövekedést és a mellékjövedelmek csökkentését ígéri. Bejelenti, hogy beszüntetik a vasárnap és ünnepnapokon munkát vállalóknak, illetve a munkanélkülieknek járó adókedvezményeket. Ilyen követelmények hallatán emberek millióit kerülgette a jóléti intézkedések megvonása. A választások azonban ekkor még messze voltak, és a polgárokat még kevésbé érdekelte a konkrét tartalom. A Szövetség ekkor 42 százalékos támogatottsági indexen állt.

Augusztus 17-e fontos állomás a választások szempontjából: Merkel bemutatja a hét férfiból és három nőből álló „kompetenciacsapatát”. Közöttük van Paul Kirchhof is, aki új adópolitikájának első állomásaként felsorolja, hogy milyen kedvezményeket kell megvonni. Az emberek, bár reformokat akartak, de hát azért nem mindenáron. Angela Merkel hozzátette: „Úgy gondolom, hogy alapvetően máshogy kell csinálnunk”. Azt hitte, hogy ez az ígérete reményt fog kelteni. Nem is sejti azonban, hogy a legtöbb emberben félelmet keltett. Reformtervei közvéleményben keltett hatását rosszul mérte fel. Az országban 4,2 millió munkában álló rendszeresen dolgozik vasár- és ünnepnapokon, 2,7 millió éjszaka – számuk egyre nő. Mindennel együtt több mint 19 millióan nem akarták, hogy az adókedvezményüket és pótlékukat megvonják. Egyik társadalmi csoportban sem vesztett a CDU annyi szavazatot, mint a munkavállalóknál. Elemzők egyértelműen hangoztatják: Kirchhof volt a „bűnös”.

Minden választási jelöltnek szüksége van témákra. A legoptimistább szimpátiaeredmények sem tudtak volna Gerhard Schröderen segíteni, ha a kampány végén nem talált volna magának egy megfelelőt. 2002-ben az „égből” fakadt „az árvízkérdés”, míg Washingtonból az „iraki háború”. Ebben az évben közvetlenül a konkurenstől érkezett a segítség. Merkel Schrödernek ajándékozta Kirchhof professzort, és a kancellár örömmel elfogadta. Így tudta Schröder a középen álló szavazókat megnyerni magának. Három év alatt a CDU több mint kétmillió csalódott SPD-szavazót tudott maga mellé állítani, Merkel néhány hét leforgása alatt visszakergette őket az SPD-hez.

Ezután következett a kancellárjelöltek szeptember eleji tévés vitája, amit 21 millió néző követett figyelemmel. Schröder nemcsak kommunikációs tehetségével, de a tartalom tekintetében is felülkerekedett. Kihasználta a legjobb alkalmat arra, hogy bemutassa a nézőknek, milyen következményekkel járna a Kirchhof-reform. Ezt követően esett a CDU népszerűségi indexe 41 százalékra, az SPD pedig feltornázta magát 34 százalékra. A tévés vita után becslések szerint 4 millió bizonytalan szavazó a szociáldemokratákhoz ment át.

A CDU mélyrepüléséhez tartozik a liberálisok (FDP) kampány végi hajrája. Az Unió több mint egymillió embert veszített az általuk preferált koalíciós partneren. Ennek egyik oka, hogy Merkel kampányában nem esett szó környezetvédelemről, tradicionális értékekről és családról. Kizárólag gazdaságról, adókról és álláslehetőségekről beszéltek. Ekkor távlatokban sem hasonlítottak egy néppárthoz, sokkal inkább egy kommunista utódpárthoz.

A választási eredmények most már papíron rendelkezésre állnak. Azonban hogy miért csak a legvégén váltak láthatóvá, és a választók miért voltak ilyen kiszámíthatatlanok – erre a kérdésre még mindig keresik a választ.