Franciaország láthatóan kormányzási válságban szenved. Talán egy átfogó intézményi reformra lenne szükség? A viták mindkét oldalon elkezdődtek. Ami Jacques Chirac 10 évi elnökségét illeti, sikerült természetellenessé tennie kormányfői szerepét, behódoltatnia Jean-Pierre Raffarint, korlátlanul függetlenítenie magát Alain Juppével, gyakorolnia kinevezéseivel a legintenzívebb köztársasági monarchiát, és búvárkodnia Lionel Jospinnel. Az elnök dönt, a miniszterek végrehajtanak, a gyűlés vitat, ill. fecseg.

Baloldalon a viták már elég előrehaladottak, és a szocialista párt következő kongreszszusának alkalmával már indítványozzák is a rendszerváltást. Jack Lang kulturális miniszter, aki már 2004-ben rendszerváltást javasolt, még messzebb ment: azt kívánja, hogy a miniszter felelős legyen az Assemblée-val (gyűlés) szemben. Ami a jobboldalt illeti, François Bayrou, a centrista UDF vezetője, miután augusztus 30-án bezárta az UDF nyári egyetemét, „SOS-Parlament”-be kezdett. François Fillon szociális miniszter 2006 elejére egy rakás javaslatot készít elő. „Nicolas Sarkozyt két területen fogja vissza Chirac, ezek a biztonság- és az intézménypolitika”, állítja. Végül egy fiatal képviselő, Jéroˆme Chartier, aki inkább az ötödik köztársaság újraélesztésének, és nem eltemetésének a híve, 50 praktikus ötlettel áll elő. Vajon megéli még az ötödik köztársaság az 50. születésnapját?