Olaj helyett pezsgő szökött fel a Kína által felvásárolt PetroKazahsztán irodájában. „Aranybányára leltünk!”, ujjongott örömében az egyik vezető. „Ilyen lehetőség csak egyszer adatik az életben.” Az ötletgazda Bernard Isautier, 63 éves magas beosztású francia köztisztviselő, aki 1999-ben egy csődbe ment kanadai társaság élére állt, amely 1991 óta üzletelt a volt Szovjetúnióval. Most a PetroKazahsztánnál gyűjt tőkét.

Kína augusztus végén ment bele az üzletbe, miután a torontói tőzsdén 4,2 milliárd dollárért visszavásárolta a CNPC-t, a két legnagyobb kínai olajtársaság egyikét. PetroKazahsztánnak egyébként nincs túl megnyerő külseje. Almaty külvárosában lévő ingatlana egyike a legszerényebbeknek. Összes vagyonuk egy 200 km-es olajvezeték, és egy kőolajfinomító, melyet a vörös hadsereg épített az afganisztáni háború alatt. Kína nem túl büszke a szovjet időkből maradt nyomokra. PetroKazahsztán most 500 millió olajhordó vásárlásáról kötött szerződést, „és ezzel Kína megerősíti helyét a világpiacon”, állítja Konstantin L. Syroezhkin, Almaty geopolitikai intézetének főelemzője. „Kazahsztán nem más, mint Közép-Ázsia szíve, ahol a legnagyobbak stratégiái kereszteződnek. Ők a 2001 óta jelenlévő Egyesült Államok, a területen történelmileg jelentős Oroszország, az energiaéhes India, és végül Irán.” Európa téved, ha azt hiszi, az efféle távoli lépések jelentéktelenek. Márpedig Olajuk egy része innen jön, Oroszországon keresztül, és ha ezt az utat elvágnák, Párizs és Shanghai egyaránt bajban lenne.