« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Lincoln nagyszerű depressziója
Lincoln’s Great Depression
By Joshua Wolf Shenk
The Atlantic Monthly, October 2005


Abraham Lincoln egész életében klinikai depresszióban szenvedett, s ha még élne, pszichéje ”politikailag alkalmatlanná” (unfit for office) tenné az elnökjelöltségre. A saját korában azonban e depresszió biztosította számára az eszközöket nemzete megmentéséhez…

Amikor Lincoln 1860-ban színpadra lépett a republikánus konvención, s a tömeg ujjongva a magasba dobálta kalapjait, s a tetőfokára hágó hangulattól az emelvény csaknem összeroppant, a jelölt fennmaradt tanúságok szerint az öröm legkisebb jeleit sem mutatta. Bár politikai karrierje csúcsának küszöbén állt, megdöbbentően bátortalannak és gyötrődőnek tűnt. A konvenciónak másnap vége lett, az üres épületben Lincoln pedig egyedül üldögélt a szivarfüstben. Jó barátja, William J. Bross illinoisi kormányzó kérdésére közölte, nincs túl jól. Ma már, mérlegre téve egykori ismerői részletes leírását a történelem egyik legnagyobb elnökéről kijelenthetjük, hogy ezek az epizódok egész életére jól jellemző hangulatát mutatják be. Röviden: a kóros melankóliát.

Az egykori elnököt kutató történészek és diákok számára ez a tulajdonsága ma már közhely számba megy. A korábbi évtizedekben azonban nem mindig volt így, hiszen egy történelmi alak dicsőséges portréjába az ilyesmi hagyományosan nem odaillő. A történetnek azonban csak az elejét jelenti az orvosi jellegű depressziós betegség, amelyet mára már részleteiben is feltérképezett a tudomány. Az ő életében azonban mindez sokkal inkább ösztökélést jelentett a betegség helyett. Húszas éveitől családi és magánjellegű csapások sora érte – első komoly szerelmének tragikus halálától kezdve későbbi kapcsolatainak kudarcain át, önértékelési problémáiig. Később fokozatosan, a belső fájdalom elől menekült a kemény munkába, tulajdonságainak, képességeinek, tudásának továbbfejlesztésébe és bővítésébe – miközben problémáinak orvosi vagy gyógyszeres kezelését végig elutasította. A kör pedig úgy zárul be, hogy e kemény munka és belső út eredményét éppen azok a nagyszerű válaszok képezték, amelyeket Lincoln magára a depresszióra és nemzetének problémára adott. Önértékelése eredményeképpen ugyanis egyrészt kreatív, másrészt alázatos világszemléletet alakított ki – megteremtve a modern politikai siker kulcsfogalmait.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány