Albert Einstein annak idején kijelentette, hogy „sohasem gondolkodom a jövőről, úgyis éppen elég hamar eljön”. A Foreign Policy magazin most úgy döntött, néhány vezető gondolkodónak nem adja meg ezt a luxust, és rábírja őket: osszák meg velünk gondolataikat a holnap világáról. Írjanak ötletekről, értékekről és intézményekről, amelyek meghatározóak lesznek, feltűnnek vagy éppen elhalnak a következő 35 évben. Hiszen lapunk is éppen most ünnepli 35. évét. A válaszok, melyeket ez alkalomból most az olvasó elé tárunk, felölelik a moralitás és a vallás témájától a geopolitikáig a gondolkodás széles palettáját.

1. Politikai pártok – Fernando Henrique Cardoso (Brazília korábbi elnöke)

Logikusnak tűnhet, hogy a pártok a modern politikai élet örök szereplői. A képviseleti demokráciáknak már a 19. századtól fontos elemét képezik, ám napjaink tömegdemokráciáiban kilátásaik jóval kevésbé kedvezőek, mint eddig bármikor. A talaj lassan elfogyhat a lábuk alól. A pártok ideológiai és osztályalapokra helyezik magukat, amelyek jelentősége ugyanakkor egyre csökken – különösen a jóléti társadalmakban. Ezzel párhuzamosan az új kérdések, mint az etnikai, vallásos és szexuális témáké, keresztülszelik az eddigi pártrendszereket. A szavak: jobb és baloldal egyre kevesebb értelemmel s valódi jelentőséggel bírnak. A polgárok egyre több irányú függést élnek meg, és már nem csupán egyféle identitást ismernek. Elég, ha példaként csupán Tony Blair Új Munkáspártját vagy a Brazil Munkáspártot említjük, melyek egykori szakszervezeti gyökerei mára szinte teljesen feledésbe merültek. E politikai erők ugyanakkor sikeresen vették a trendváltozást: de nem lesz mindenki ilyen sikeres. Akik nem képesek túllépni a hagyományos pártkereteken – márpedig ez sokakat fenyeget szerte a világon -, kudarcra vannak ítélve. Akiknek ezzel párhuzamosan nőhet a jelentősége, azok a nem-kormányzati szervezetek (NGO-k). Az emberek ugyanis egyre inkább hallatni szeretnék a hangjukat, s erre egyre több, egyre specifikusabb fórum áll a rendelkezésükre, melyek már nem köthetők a pártpolitika világához. S bár a választásokról nem feledkezhetünk meg, ám a választás sem igényel feltétlenül hagyományos politikai pártokat. Így tehát e szervezeteknek meg kell reformálniuk önmagukat, még mielőtt az irrelevancia árnya véglegesen rájuk telepszik.

2. Az euró – Christopher Hitchens (a Vanity Fair rovatvezetője)

„Szóval Önnek tetszik az új eszperantó-pénz?” – kérdezett vissza Jörg Haider, amikor ezirányú véleményéről érdeklődtem egy 2003-as interjú alkalmával. Az osztrák pártvezér akkoriban Szaddám Husszein politikáját és az arab öngyilkos merénylők aktivitását éltette. Kommentárja az európai integráció új, közös valótájáról csak megerősítette hitemet az euróban. Csodálatosnak tűnt, hogy többhetes körutazásom során, a kontinensen végig ugyanazzal a pénzzel fizethetek, Párizstól Berlinig. Kivált, hogy koromnál fogva még emlékezhetek az integráció kezdetére, a francia-német szén- és acélipari megállapodásra is, melyet követő évtizedek célja nem volt más, mint egy újabb kontinentális háború lehetőségének teljes kizárása. Akkor rácsodálkoztam: micsoda előrelépések történtek azóta. S mai is hiszek benne, hogy gyermekeim és unokáim egész életükben használhatják majd ezt az „eszperantó-pénzt”. Annak ellenére, hogy a közös valuta ideája mintha azóta sokat vesztett volna fényéből, különösen a francia és a német népszavazásokat követően. És él még a régi vágású nosztalgia is, ami a nagy európai államokat nemzeti pénznemükhöz fűzi. Ezeket a nehézségeket azonban már eleve determinálta a politikai bürokrácia hibája kis és nagy léptékben egyaránt. Ahogyan nem volt könnyű megannyi más, integrációs lépés megtétele sem az elmúlt évtizedekben. Ám az euró több mint pénz – s erre Haider hozzáállása a legjobb bizonyíték. A valuta Európa új identitásának egyik alapköve lehet.

3. Károsanyag-kibocsátás – John Browne (a British Petroleum csoport elnöke)

A globális klímaváltozást szkeptikusan szemlélők rendre hangsúlyozzák, hogy a folyamatról rengeteg mindent még mindig nem tudunk. Ez tény, ugyanakkor sok mindenről már ma is tudomásunk van: 2020-ig további 700 millió jármű kerül az utakra (a legtöbb Kínában). E járművek ellátása az aktuális legtisztább technológiával a jövő közpolitikáinak egyik legfontosabb kihívása lesz. A politikai lépéseket ez ügyben nem hátráltathatja a konszenzus vagy a konstruktivitás hiánya – és szerencsére ezzel legalább már a tudósok és a mérnökök tisztában vannak. És mivel az általuk kifejlesztett technológiai lehetőségek sok előnnyel járnak majd, ezért alappal feltételezem, hogy a ma egyik legnagyobb problémája holnapra megoldódhat. 2040-re a gépjárművek károsanyag-kibocsátása már minden bizonnyal történelmi kérdés lesz. Nem csupán a járművek üzemanyag-igénye csökken folyamatosan, de maguknak az üzemanyagoknak a tisztasága is. A következő 35 évben mindezek eredményét már tapasztalhatjuk majd.

4.Szuverenitás – Richard N. Haas (a Council on Foreign Relations elnöke)

A szuverenitás – azaz, hogy a kormányok azt tehetik, amit akarnak országok területi határain belül – több mint 350 esztendeje határozza meg a nemzetközi kapcsolatok alakulását. Ugyanakkor a fogalom már a következő öt év során végleg elveszítheti érinthetetlenségét. Napjainkban új erők és új veszélyek futnak össze, amelyek megkérdőjelezhetik jelentőségét. A nemzetállamok felbomlásáról vagy jelentőségük eltűnéséről nincs szó, ugyanakkor hatalmukat egyre több erős nem-szuverén aktorral kénytelenek megosztani. Ilyenek a vállalatok, a nem-kormányzati szervezetek (NGO-k), a terrorszervezetek, a drog kartellek, a regionális és globális intézmények, a bankok és a civil jogvédelmi szerveződések. A szuverenitás e körülmények között könnyen áldozatává eshet az emberek, ötletek, üvegház-hatású gázok, dollárok, drogok, vírusok, e-mailek és fegyverek szabad áramlásának. Mindegyik egy-egy kihívást jelent a szuverenitás számára, mert nehezebbé teszi az ellenőrzés és befolyás fenntartását. A szuverén államoknak már nem egymástól kell félteniük szuverenitásukat, hanem a globális folyamatoktól. A világ elveszti szuverenitását, ugyanakkor nem is torkollik majd anarchiába a következő 35 év során. A legjobb kifejezés az eljövendőkre minden bizonnyal a fél-szuverenitás. Ebben az államoknak meg kell találniuk a skálát, amelyen cselekedhetnek polgáraikért a globális trendek befolyása alatt, ugyanakkor már nem cselekedhetnek más államok szuverenitása ellen.