A rendkívül magas olajárak ellenére Ázsia és elsősorban pedig Japán és Kína gazdasága az elmúlt évben is kellően rugalmas tudott maradni – eltekintve kisebb viszszaesésektől, melyek helyrebillentése a 2005-ös évre vár. A régió növekedésének első számú motorja természetesen Kína, amely azonban legalább annyi hosszabb távú kockázatot is magában rejt, mint további növekedési potenciált.

Az első számú ilyen kockázatot az ország makroökonómiai rugalmatlansága jelenti. 2004-ben Kína éves növekedési mutatója 10%-ról 9,3%-ra esett vissza, emellett a CPIinfláció 5%-os csökkenése után 2% körül állapodott meg 2005 januárjában (bár februárra ismét 4% környékén alakult). A növekedési generátornak tekinthető partvidéki metropoliszokban, így például Sanghajban az ingatlanárak 2003-ban bekövetkezett 29%-os emelkedését követően 2004-ben újabb 10%-os drágulás ment végbe. Az ingatlanhitelezés legnagyobb forrása, a People’s Bank of China ennek megfelelően emelte a hitelkamatot is. Az amerikai dollár gyengélkedésének is köszönhetően a kínai export újabb erősödést könyvelhetett el, s növekedési ütemére 2005-ben 8,9%-ot, 2006-ban 7,5%-ot jövendölnek az elemzők.

2004 utolsó negyedévének adatai jól jelzik, hogy a japán gazdasági növekedés kismértékben elvékonyodott, valamint visszavetette egy technikai recesszió is, amelynek köszönhetően 0,3%-kal volt kevesebb a növekedési ütem, mint egyébként lett volna. A törékeny gazdasági növekedés egyik legfontosabb belső oka a hálózati export és a privát fogyasztás gyengülése, amelyek negatív hatást gyakorolnak a GDP-re (bár az előbbi hatása valójában csekély, hiszen a hálózati export részesedése a GDP-ből mindössze 3% körüli). A privát fogyasztási ráfordítás, amely 2004-ben a japán GDP 56%-át adta, egy 2003 utolsó negyedévében bekövetkezett, 1,5%-os, ígéretes növekedést követően 2004-ben 0,2%-kal csökkent.