A protekcionista felfogás ma egyre nagyobb teret nyer Washingtonban – köszönhetően a foglalkoztatottság szerény növekedésének, a bérszínvonal stagnálásának és a rekordösszegű kereskedelmi deficitnek. A munkahelyek számának növekedése 2004- ben mintegy 40%-kal maradt alatta az előzetes szakértői várakozásoknak. A „hiányzó” állások leginkább a kereskedelemorientált termelési szektort érintik. Az átlagos órabérek 2004-ben nem voltak magasabbak a 2001-es esztendő hasonló adatainál, amely az utolsó, hivatalosan is recesszióként kezelt időszakot jelentette.

Mindezek közepette politikusok, kétkezi dolgozók és üzletemberek sora jutott és jut a következtetésre, mely szerint gazdasági problémáink megoldását egyre inkább Kína körül kell, hogy keressük. Pedig Kínát okolni az amerikai munkások jelenlegi helyzetéért – nos, ez nagyon rossz útra vezet. Arra nem nehéz választ találni, miért lehet tökéletes alanya a belső gazdaságpolitikai problémáknak a távol-keleti óriás. Kína, amely exportjának harmadát szállítja az Egyesült Államokba, 26%-át adja az amerikai kereskedelmi deficitnek. Az Amerikába exportált kínai áruk legnagyobb része késztermék, amelyeket a kínai munkások az amerikai gyártóegységekben átlagos munkabérnek mindössze 4,5%-kért állítanak elő. Ahogyan pedig egyre több amerikai vállalat törekszik költségeinek lefaragására, a nagyságrendekkel olcsóbb kínai munkaerő egyre komolyabb konkurenciát jelent majd a hazai ipari munkaerő számára. Nem meglepő tehát, amikor a Kongresszus 27,5%-os vámot vet ki egyes kínai árukra.

Ám az amerikai dolgozók helyzete elsősorban mégis a hazai feltételektől függ. A vonatkozó kutatási eredmények szerint a külkereskedelmi folyamatok a termelési ágazatokban 2000 óta megszűnt vagy felszámolt állásoknak csupán a 12%-áért felelősek. S ezen belül is: a legtöbb elveszett munkahely oka sokkal inkább a gyengélkedő export, mintsem a kínai vagy más országhoz köthető importtendenciák. A deficit fő forrása sem éppen Kína egyébként kétségtelenül merev valutapolitikája – sokkal inkább a robbanásszerűen növekvő amerikai megtakarítási ráta. Kína természetesen (például Japánhoz hasonlóan) megkönnyíthetné az amerikai pénzügyi döntéseket is egy rugalmasabb gazdaságpolitika bevezetésével, s ezzel hozzájárulhatna egy kvázi kereskedelmi háború elkerüléséhez. Ez Peking számára egyrészt rövid távú kockázatokat jelentene, hosszú távon azonban stabilabb kereskedelmi kapcsolatok kialakítását eredményezhetné. A távol-keleti országot azonban rendkívül szerencsétlen dolog az Egyesült Államok belső ipari, ill. kereskedelmi problémáinak fő felelősévé tenni, hiszen elkerülhetetlen, hogy nagyobb távlatokban Amerikának és Kínának együtt kell majd működnie a kölcsönös előnyök érdekében.