E bevezető fejezetben az életminőség input- és outputoldali jelzőszámait tekintjük át, majd bemutatjuk a boldogság világadatbázisát és azokat a kérdéseket, amelyek révén az adatbázisban szereplő adatokhoz jutottak. A fejezet lezárásaként röviden foglalkozunk a boldogság tartalmi kérdéseivel is.

Az 1. ábra egy vázlatos szemléltetést ad az életminőség „bemeneti” és „kimeneti” oldaláról Rahman (et al. 2005 „bemeneti” vázlatának ötlete) alapján.

Az ábrán vázolt 8 fő terület kedvező hatásainak a „betáplálása” és azok kölcsönhatása nagy valószínűséggel eredményez jó életminőséget. Ez azonban „csak” feltételezés, de olyan feltételezés, amelyet a szakszerű vizsgálatokban jelentkező nagy korreláció is alátámaszt.

A korrelációhoz azonban meg kell mérni a magát az életminőséget is, amely a betáplált inputok hatására létrejövő outputeredmény, és amely közvetlenül a kimeneten a várható boldog évek számával fejezhető ki. Ennek az értelme és jelentése jól megfogható. Röviden azt fejezi ki, hogy egy adott ország polgárai (vagy más közösség tagjai) átlagosan és várhatóan hány boldog évet érnek meg. Ez tehát nem az egyes emberekre, hanem csak az adott közösség egészére (a nagy számok törvénye alapján) érvényes átlag jellegű jelzőszám. E jelzőszám többféle elnevezéssel szerepel az irodalomban. Az elnevezések és a rövidítések változatai:

Happiness-Adjusted Life-Years (HALY’s) kifejezés és rövidítés a demográfiában előzőleg a születéskor várható élettartam korrigált változatára, vagyis a várható egészséges élettartamra bevezetett Disability Adjusted Life Years (DALY’s) angol kifejezés és rövidítés analógiája. „Hivatalos” magyar kifejezés és rövidítés hiányában a magyar megnevezéseket és rövidítéseket mi adtuk meg. A magyar rövidítéseket azonban e tanulmányban a továbbiakban (a szokatlanságuk miatt) nem használjuk.

Algebrailag a várható boldog évek száma a (születéskor) várható élettartam jól ismert és dokumentált „objektív” demográfiai jelzőszámának, valamint a boldogság (az életöröm, az élettel való elégedettség) közvetlen kikérdezéses felméréseiből kapott elégedettségi index tizedrészének a szorzata. Képlet formájában a

HLY = várható élettartam x elégedettségi index/10

szorzat formájában adódik.

Az elégedettségi indexet az 1–10 pontozási skálán mérik, illetve a különféle egylépcsős vagy soklépcsős kikérdezési pontozást az 1–10 pontozási skálára való átszámítással egységesítik. Az elégedettségi index tízzel való osztásával kapjuk meg a várható élettartam 0–1 közé eső korrekciós (kiigazítási) tényezőjét.

A várható élettartam lehetséges variánsai közül itt a születéskor várható élettartamot választották. A gyermekhalandóság kiszűrését nem tartották indokoltnak (az 1 vagy 5 éves kortól számított várható élettartam alkalmazása révén), mivel itt egyrészt a népesség egészére vonatkozó jelzőszámot akartak létrehozni, másrészt a csecsemők vagy a kisgyermekek fokozott halandósága egy társadalom önmagában is fontos életminőség- mutatója (nem beszélve arról a mély és hosszú fájdalomról, amelyet a szülőknek okoz a kisded vagy a kisgyermek elvesztése).

Az elégedettségi index célirányos felméréseken alapul. Az ilyen típusú adatok hiánya miatt hozta létre Ruut Veenhoven, a rotterdami Erasmus Egyetem professzora a World Database of Happiness elnevezésű óriási adatbázist, amely a világ minden részéből gyűjti és egységesíti az elégedettségi index célirányos felméréseinek az eredményeit. Az adatbázisban jelenleg (2005 áprilisában) 90 országra vonatkozóan 5438 felmérés adatai találhatók meg több évtizedre való visszatekintésben. Ebben az adatbázisban Magyarország 96 sorral szerepel, amelyből az átfedések kiszűrésével 29 független „standard” felmérési adatot nyertünk a jelen tanulmány összehasonlító elemzéseihez.

Még általánosabb életminőségi kimeneti jelzőszám a boldogság (vagy az elégedettség, az életöröm) országon vagy az adott közösségen belüli egyenlőtlenségével korrigált (kiigazított) boldogságindex, amely az angol Inequality-Adjusted Happiness neve után az IAH rövidítést kapta. Ezt az indexet Veenhoven professzor már 2003-ban ismertette egy konferencián és a boldogság világadatbázisa honlapján, de végleges formába csak 2004 végére öntötte, és csak nem régen, 2005 elején publikálta egy olyan cikkben, amelyet az index matematikai hátterét kidolgozó Kalmijn Wim kollégájával közösen írt.

Ezzel a legújabb IAH-indexszel szintén lehet korrigálni a születéskor várható élettartam demográfiai értékét. Ennek a fejlesztésnek a nyomát azonban nem leltük fel a szakirodalomban. Ezt az általánosítást és továbbfejlesztést mi végeztük el a jelen kutatás keretében, és ekkor kaptuk az Inequality-Adjusted Happy Life Years angol elnevezés alapján az AHLY betűszóval megjelölhető életminőségi mutatószámot, amely ebben a témakörben a legátfogóbb és legrelevánsabb indexnek tekinthető. Magyarul a teljes neve: „a boldogság egyenlőtlenségével igazított boldog évek száma”, vagy rövidebben: „egyenlőtlenséggel igazított boldog évek” száma. E tanulmányban közölt számítások és elemzések nagy része már ezzel az új indexszel kifejezhető összefüggések feltárásában csúcsosodik ki.

Az életminőség inputoldali megközelítése azon az elven alapszik, hogy amennyiben a társadalmi és természeti környezet és a testi- lelki egészség a jó életminőség minden szükséges feltételét megteremti, akkor az adott ország vagy közösség lakosainak átlagban boldognak kell lenniük.

Ez az „Ezt edd meg, ez jó” vagy „Mi tudjuk, téged mi boldogít” típusú kijelentés gyanúsan paternalisztikus szemléletet sugall. A diktált boldogság nagyon kétes értékű, és szabadon választható körülmények között nem vagy alig reprodukálható. Valójában inkább boldogítja a diktatúra gyakorlóit, mint a népet.

A híveiknek a vallások is adnak útmutatásokat és előírásokat a boldogság elérésére. Az előírások egy része az „örök emberi” értékek (vallásos megfogalmazásban az isteni parancsolatok) betartását írja elő. Világvallások hosszú múltja bizonyítja, hogy az így megfogalmazott értékek szerint az emberek milliói, sőt milliárdjai is tudnak élni, sokasodni és fennmaradni – féken tartva a gazdagok és a hatalmasok visszaéléseit, és vigasztalva a szegényeket és a nyomorultakat (a túlvilági boldogság ígéretével is).

Mint minden jóval, a boldogság vágyával is vissza lehet élni. A népek számára sok világboldogító ígért már földi mennyországot ilyen és hasonló alapon, majd a hatalom átvétele után valósította meg számukra a földi poklot. Ha azonban a népek, az állampolgárok dönthetik el, hogy számukra mi a jó, akkor az inputoldalon a szükséges feltételek megteremtésén alapuló boldogságmenedzselés – bizonyos feltételek mellett és megfelelő előkészítés után – működőképes is lehet. Az alábbiak ennek az alátámasztására ismertetnek egy, a problémákat jól bemutató, meggyőző és hasznos analógiát a növénytermesztés köréből.

Veenhoven analógiája szerint – például a növénytermesztésben – a nagy és jó termés (ami az analógiában a hosszú és boldog életnek felel meg) elérhető a megfelelő természeti adottságok, a talajművelés és a gondozás, vagyis a megfelelő inputok biztosításával. A közvetlen végső (direkt jellegű) output tehát a közvetett (indirekt jellegű) inputok függvénye.

A növénytermesztési technológiák az input paraméterek sokaságát részletezik és írják elő a minél jobb eredmény eléréséhez. Ennek ellenére a végső eredmény, a terméshozam előre nem számítható ki, legfeljebb csak többé-kevésbé jól prognosztizálható. A végső eredmény pontosan csak a betakarítás után, a tényleges outputminőség ellenőrzésével és mennyiségi lemérésével határozható meg. A termelés növelése, valamint a prognózisok pontossága és megbízhatósága az inputráfordítások és az outputeredmény közötti összefüggések (korrelációk) hosszú idősoros megfigyelési adatai alapján javítható.

Ebből az analógiából nyilvánvaló, hogy nemcsak az inputokat, hanem az outputokat is mérni kell ahhoz, hogy a közöttük levő törvényszerű vagy korrelációs összefüggéseket feltárhassuk, és azok alapján a termesztést a ráfordítási inputok jó megválasztása révén hatékonyan végezhessük.

Az életminőség esetén az inputot jelentő idősorok elég (elegendően) széles köre publikált a különféle statisztikai kiadványokban. Az esetleg hiányzó adatok összegyűjtése is sokkal könnyebb, mint az output, vagyis az élettel való elégedettség és ezen keresztül a boldogság mérése. Veenhoven (és az egyeteme) vállalta, hogy a világban szórványosan és szanaszét keletkezett (és a továbbiakban is keletkező) elégedettségi adatokat összegyűjti, rendszerezi, dokumentálja, majd azonos skálára transzformálja stb., és ezzel megalapozza az életminőségi outputot jelentő elégedettségi index adatbázisát. Ez az adatbázis a boldogság világadatbázisa (angolul: World Database of Happiness) nevet kapta, mert lehetővé teszi a boldogságindexek (HLE, IAH) kiszámítását.

A boldogságindexek széles körű és megbízható meghatározása után kezdődhet vagy folytatódhat a társadalompolitika számára is igen fontos tevékenység, aminek a lényegét az inputoldali (indirekt) és az outputoldali (direkt) paraméterek alakulása közötti törvényszerű vagy korrelációs összefüggések feltárása, majd a kapott összefüggések felhasználásával (az eddigieknél sokkal reálisabban és megbízhatóbban) megvalósítható társadalompolitika képezi.

E modell alapján a népek boldogítása mélyen demokratikus és gyakorlatias társadalompolitikai tevékenység lehet, hiszen nem talajtalan vagy felelőtlen világboldogító ötletekből vagy ideológiákból (netán a tudatos és tervszerű fejlesztésből) indul ki, hanem a nép valóságos (átlagos) elégedettségi jellemzőiből és azok trendszerű változásaiból. Így a világboldogítás gyakorlata ugyanolyan kontroll alá kerülhet, mint a piacgazdaság a nap mint nap keletkező pénzszavazatok miriádjai révén, vagy a pártpolitika a néhány évenként megvalósuló parlamenti és önkormányzati választások állampolgári szavazatain keresztül.

A gazdasági jólét átfogó jelzőszámaként – a konjunktúramutatóként még használt bruttó kibocsátás mellett – elsősorban a GDP-mutatószámot használják. E mutatószám hiányosságait legtöbbször azzal igyekszenek pótolni, hogy azt különféle társadalmi, környezeti és infokommunikációs jelzőszámokkal ötvözik egy komplexebb jóléti mutató kialakítása céljából. Ezen a téren nagy verseny van. Sok ilyen mutatószám jelent meg tündöklő csillagként, majd veszett a semmibe hullócsillagként. A komplex életminőségi mutatószámok közé tartoznak az inputoldalon többek között a következők:

Az indexek bukását legtöbbször az okozta, hogy (tisztelet a kivételnek, de) néha több volt bennük a paraméter, mint az ész. A túlságosan sokféle alindexből és alcsoportból összefabrikált komplex mutatószámok globális előállítási költsége túl nagy, a megbízhatósága pedig túl kicsi. Ugyanakkor Damoklesz kardjaként állandóan ott lebeg a fejük felett a kétely, hogy szabad-e ennyire különböző dolgokat összevegyíteni (összeadni az almát a körtével), továbbá az összevegyítés önkényesen választott súlyfaktorai mekkorák legyenek, és ki határozza meg azokat. Az indexfejlődés egén a fentiek közül jelenleg a legstabilabb állócsillag az 1990 óta az ENSZ által 2-3 évenként megjelentett emberi fejlődés indexe. A sikerét az ENSZ nagy anyagi lehetőségei és ráfordításai mellett elsősorban annak köszönheti, hogy zseniálisan egyszerű és lényegre törő. Lényegében egy főre jutó GDP-vásárlóerő mellett csak a születéskor várható élettartamot és az iskolázottságot veszi számításba. Igen szakszerűen oldja meg az összevegyítés fontos műveleteit is.

Az új évezred legígéretesebb és legfontosabb indexfejlesztési iránya az emberi élet végső értelmével néz szembe, amikor a boldogság és az élettel való elégedettség közvetlen megjelenésének a gyakoriságát és eloszlását kutatja.

A rotterdami Erasmus Egyetem professzora, Ruut Veenhoven az igazgatója az egyetem által fenntartott World Database of Happiness adatbázisnak. Az adatbázis keretet ad a boldogságkutatók globális együttműködésére. Az adatbázis fenntartói örömmel fogadják, ha bármely kutató személy vagy intézet beküldi oda az elégedettségi, illetve a boldogságkutatás során nyert felmérés adatait, ugyanakkor bármely kutató ingyen használhatja is a közös gyűjteményt. A legbonyolultabb adatbázis, vagyis az input- és az outputadatok közötti korrelációk óriási halmaza MS Excelben vagy Wordben (Office-ban) nem érhető el, és PDF-ben sem tölthető le, de – külön kérésre, mint kipróbáltuk – órákon belül megküldik e-mailben a társadalomstatisztikai elemzésekben egyre fontosabb és elterjedtebb SPSS-állományként.

A boldogság világadatbázisában összegyűjtött, rendszerezett, dokumentált és azonos skálára transzformált adatok – Veenhoven professzor által számunkra megküldött SPSS-adatállomány tanúsága szerint – jelenleg, vagyis 2005 áprilisában a világ 113 országára terjednek ki. A változók száma bruttó 836, ami bruttóban összesen közel 100 ezer koherens adatot jelenthetne.

Az átfedések kiszűrésével kapható elégedettségi indexadatok nettó száma azonban jóval kisebb lehet. Például a Magyarországra vonatkozó 96 bruttó elégedettségi indexadat közül csak 29 (vagyis csak az egyharmada) független egymástól.

Egyes esetekben az adatok visszanyúlnak az 1940-es évekre is. Jól összehasonlítható adatok azonban csak 90 országra vonatkozóan vannak az 1990–2000 közötti évtized egészére (nem pedig egyes évekre) vonatkoztatva.

E rövid adatismertetésből is látszik, hogy – bár már sok adat gyűlt össze – még sok a tennivaló. Még messze vagyunk attól, hogy (mint a GDP-nél az OECD-országokra) negyedéves gyakorisággal publikálják az elégedettségi index változásait!

A boldogság elég elvont fogalma sokféleképpen értelmezhető és definiálható. Az e tanulmányra vonatkozóan érvényes meghatározást adunk, ami lényegében egy eljárási mód és algoritmus által adott definíció. A tartalmilag relevánsabb definíciót a kiinduló kérdések megtervezése előtt kell/kellett az illetékeseknek átgondolni.

Mivel e tanulmány a boldogsággal kapcsolatos felmérések tartalmi kérdéseivel nem foglalkozik, ezért e tanulmányban azokra a kérdésekre adott válaszok értékei értendők a mért boldogságon, amelyeket az előző alfejezet ismertetett, és amelyek a globális szinten is azonos skálán kapott értékeket veszik fel.

A kapott és az elemzett eredmények értelmezéséhez és hasznosításához azonban ismét csak át kell gondolni azt, hogy mi lehet a kapott válaszok értelme. A boldogságot felmérő kérdőíveken szavak, kifejezések szerepelnek, ezért a szemantikai egyértelműségnek és pontosságnak szerepe van, mivel a boldogság általunk is felhasznált adatbázisába kerülő válaszok értéke és megbízhatósága azon is múlik, hogy a kérdésekben szereplő szavak, kifejezések egyértelműek-e, mennyire ugyanazt érti rajtuk minden válaszoló, mint a kérdező. Ezeket kísérletileg mélyinterjúkkal lehet alátámasztani.

A szemantikai függőség azonban nem lehet túl nagy még akkor sem, ha elég sok közel vagy teljesen azonos értelmű kifejezés létezik e jelenségkörre a magyarban is, amint azt az 1. táblázat is szemlélteti.

A környezetükhöz alkalmazkodó élőlények ősi hormonális szabályozási rendszere elsősorban az ön- és fajfenntartásra irányul.

Az emberben a lét- és a fajfenntartás szempontjából előnyös eseményeket a szervezet közvetlen örömérzéssel és/vagy általános boldogságérzéssel jutalmazza, a hátrányos fejleményeket pedig a közvetlen fájdalomérzéssel vagy általános rosszérzéssel (szomorúsággal, bánattal) kapcsolja össze abból a célból, hogy a rossz hatásokat minél előbb szüntesse be, és igyekezzen elkerülni a jövőben.

Az idegi és a hormonális szabályozás hatására így az ember – a hosszú és boldog élet elérése céljából nemcsak tudatosan, hanem az ösztönei és az érzései hatása alatt is – a jót, az örömet, az élvezetet, a gyönyört, a boldogságot vágyakozza, keresi és hajszolja, a rosszat, a fájdalmast, a bút, bánatot okozót pedig kerüli.

A legújabb kutatások szerint az agyban létezik egy boldogságközpont elnevezéssel illethető terület, amelynek működésében nagy szerepet játszik a dopamin nevű neurotranszmitter, amit emiatt boldogsághormon elnevezéssel is szerepel a szakirodalomban, pl. Vizi E. Szilveszter műveiben.

Vizi E. Szilveszter leírása szerint a limbikus rendszerben, tehát az érzelmi életért és reakciókért felelős agyterületen a felszabaduló dopamin elégedettségérzetet, illetve boldogságot vált ki. Az itt felszabaduló dopamin más ideghálózatokra, az ott jelen lévő dopaminra érzékeny jelfogókra, D2-receptorokra hatva váltja ki ezt az érzetet. Tehát ezen ideghálózatok működését a dopamin úgy befolyásolja, hogy az ember belső énjében az elégedettségérzés, a nyugalom, a boldogságérzet kerekedik felül. Ez a pálya izgalomba jön, ha finom ételeket eszünk. A nyelven lévő ízérzékelő sejteken keresztüljutó inger továbbfut, és a limbikus rendszerben dopamint szabadít fel, ami örömszerzést okoz. De az érzéki örömök (például a szexuális élmények) szintén izgalomba hozzák ezt a „jutalmazási hálózatot”, és dopamint szabadítanak fel, amelyek hatására valódi boldogságot érzünk.

Mindez az Élet igenlésének neurokémiai magyarázata, hiszen ez azt a célt is szolgálja, hogy ismételt vágy keletkezzen a táplálkozásra és a szaporodásra, ami a létfenntartás, illetve a fajfenntartás elemi feltétele. Az emberi teremtmény agya így a saját létének és fajának fenntartását egy jutalmazási rendszerrel kapcsolta össze.

A közvetlen örömérzés különbözik a boldogságtól. A boldogságérzéshez ugyanis a múltban elraktározott, örömérzéssel vagy múltbeli boldogságérzéssel összekötött emlékképek és/vagy a jövőben várható örömteljes vagy boldog perspektíva is kell. A boldogság emlékképei – és feltehető, hogy a ragyogó jövő várakozásai is – nagy mennyiségben szabadítnak fel dopamint a limbikus rendszerben. Az már kísérletileg is bizonyított, hogy az egykoron elraktározott és kellemes érzéseket is tartalmazó emléknyom előhívása az akkor észlelt boldogságérzést is ki tudja váltani (bár kisebb intenzitással).

Az élettani és sejtkémiai jelenségek és kísérleti eredmények valószínűvé teszik, hogy a kérdőíves kikérdezés válaszai sem csak a közvetlen örömet vagy a fájdalmas érzést tükrözik, hanem az általános boldogságot és a bánatot is a múlt tényleges és a jövő várható eseményeinek és hatásainak az integrálásával.

A boldogság lényegesen különbözik a kábítószerként szolgáló drogok (ópium, morfin és heroin, amfetamin, ecstasy, kokain, és az olyan hallucinogén hatású vegyületek, mint a meszkalin) fogyasztása nyomán létrejövő „mesterséges mennyország” közvetlen örömérzést okozó állapotától is. A kábítószeres bódulat elmúlása után nem a testet-lelket üdítő és megerősítő boldogságtudat és elégedettségi érzés áll, hanem inkább egy kielégületlen, nyomorult és sürgető sóvárgás a mielőbbi újabb bódulatra – bármi áron (akár betörés, rablás vagy prostitúció árán is). Az ENSZ deklarációja (New York, 1998. június) joggal fogalmazta meg, hogy a kábítószerek nem boldogságot okoznak, hanem életeket és közösségeket pusztítanak el, aláássák a fenntartható emberi fejlődést, és elősegítik a bűnözést. Ez a kór a kényszeres fogyasztás és a függőség révén csökkenti (a liberálisok által oly fennen hangoztatott) szabadságot is.

Mondd meg, mi boldogít – megmondom, ki vagy Azt azonban embere válogatja, hogy ki mennyire él a mának vagy a pillanatnak („csak egyszer élünk” felkiáltással), és ki értékeli hosszú távon is a boldogsággal és a bánattal kapcsolatos érzéseit. Mindenesetre az embert az is megkülönbözteti az állattól, hogy az ember (jobban) emlékszik a távolabbi múlt eseményeire és érzéseire, és jobban meg tudja ítélni a jövő kilátásait is, mint egy állat, ezért nemcsak az örömre, hanem boldogságra is képes.

Állítólag az akváriumban az aranyhal azért él olyan jól, mint „hal a vízben”, mert maximum 5 másodpercre visszanyúló emlékezete van. E rövid távú emlékezés miatt nem képes unatkozni, hiszen neki minden menet teljesen új, változatos és izgalmakkal teli.

A gyermeknevelés azt a célt is szolgálja, hogy a hosszabb távú gondolkodást és érzésvilágot ebben a vonatkozásban is fejlessze (boldogságpedagógia, boldogságra nevelés). A felnőtteket azonban egy demokratikus (és liberális) társadalomban már nem célszerű és nem is nagyon lehet boldogságra nevelni vagy kényszeríteni.

A közvetlen örömérzés és a boldogság különbözősége más vonatkozásokban is fennáll. Bár a boldogságot nem illik diktálni a felnőtt lakosság körében egy felvilágosult társadalomban, de azért számos búfelejtővel lehet javítani. Az ember egyik legnagyobb bánata az élet halandósága, ezért a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés mellé „búfelejtőként” jár a nyolc óra szórakozás is.

A modern világ már általában nem ért egyet az embert önmaga végességére emlékeztető – állítólag a trappista szerzetesek gyakran elhangzó – középkori latin felszólítás: Memento mori! (Emlékezz a halálra!) által sugallt életprogrammal – bár az elsősorban arra irányult, hogy az ember úgy ossza be idejét és erejét a földi életben, hogy tartalmasat és maradandót alkosson.

A „nyolc óra szórakozás” (a könyvolvasás, tv-nézés, valamint színházba-társaságba járás, kártyázás, zenehallgatás stb.) nemcsak az öreg Kaszást segít elfelejteni, de sok más egyéb bajunkat (betegségeinket, elhunyt családtagjainkat, a néha hatalmas társadalmi különbségeket, a megaláztatásainkat stb.), és hozzájárul ahhoz, hogy minden baj és balsors ellenére is többé-kevésbé boldogok lehessünk. Ezek színvonalát gyakran lehet kifogásolni, de a tömeges boldogság előállításában a hasznosságát aligha lehet vitatni.

A haláltudat mellett az emberi tudat másik tragikus felismerése, hogy az életnek önmagában nincs értelme. Ez a két felismerés vonul végig Madách Imre Az ember tragédiája című világhírű művében, amely az emberi boldogságkeresés irodalmi remekműve. E műben Madách sorba veszi az emberi történelem legjelentősebb boldogító eszméit – Ádámon keresztül elmondva annak az értemét és Lucifer révén cáfolva azt (kifejtve az értelmetlenségét). Az ember tragédiája záró mondatában pedig Ádám így sóhajt fel: „Csak az a vég, azt tudnám feledni”.

Az élet értelmét vagy a belső énnek, vagy a társadalomnak kell megteremtenie (célok, elvárások, eszmék, vallási tanítások stb. által). Ennek a reális alapja, amit Ady is megfogalmazott, amikor azt írta az „Intés az őrzőkhöz” című versében: „őrzők, vigyázzatok a strázsán. / Az Élet él és élni akar...”. A „8 óra szórakozás”, a hobbitevékenység, az alkotómunka, a sport, tánc stb. abban is segít, hogy tartalmat, értelmet adjon az életnek, hogy az embernek szép és boldog élete legyen.

A boldogság világadatbázisának az adatai ugyan egyéni önbevallásokon alapulnak, de mindig egy nagy közösség, többnyire egy ország átlagait jelentik. Az előzőek szóltak arról, hogy az egyéni boldogságnak (vagy búskomorságnak) igen változatos okai és megjelenési formái lehetnek. A tartalmi szóródás nem baj, mert attól még a szint lehet magas a közös pontskálán, ha egyébként a különféle tartalmú boldogulások nem mennek (nagyon) egymás rovására.

A boldogság nem konstans összegű játék (constant sum game). A komplementer boldogságok nem csökkentik, hanem inkább növelik egymást. A férfi és nő kapcsolatában általában nem csökken (hanem inkább nő) az egyik boldogsága attól, hogy a másiké nő. Ez inkább egymást erősítő szinergia, mint egymás rovására menő konkurencia. És így van ez számos olyan (baráti, rokoni, társasági, közösségi stb.) kapcsolattal, amelyeknek nagy szerepe van a boldogság bővülésében. Az általános szabály hasonló, mint a munkamegosztásban, amelyben a horizontális és a vertikális munkamegosztás és specializáció komplementer elemeinek a tevékenysége nem gyengíti, hanem erősíti egymást. A komplementaritásban a kiegészítő másságok kedvelik egymást és növelik egymás jólétét, boldogságát.

Az ugyanarra a célra törő riválisok konkurenciaharcában – például a férfi-nő kapcsolatban ugyanazt a nőt megszerezni akaró férfiak, vagy a munkában az ugyanazt a pozíciót betölteni akaró munkatársak küzdelmében – viszont konstans összegű játék folyik. Ekkor az egyik boldogulása a másik rovására történik. A társadalomban a javak elosztása során lép fel ilyen konstans összegű játék, vagyis elosztási harc, amelyben a többiek rovására a gazdagok, szépek, hatalmasok, szerencsések, szabályszegők, sőt néha még a nagy tudásúak is igen jelentős előnyökre tehetnek szert – ami országonként eltérő módon a jövedelmek és a boldogság jelentős különbségeire vezethet.

Jelenleg a boldogság egyenlőtlenségével korrigált boldogságindex az életminőségi legátfogóbb kimenetoldali indikátora (amely az angol Inequality-Adjusted Happiness neve után az IAH rövidítést kapta). Veenhoven professzor és a munkatársa, Wim 2005 elején jelentetett meg egy cikket a boldogság egyenlőtlenségével korrigált boldogságindex értelméről, tartalmáról és adatairól. Az érvelésük lényegét a következők foglalják össze.

A hasznossági (utilitarian) hitvallás követői szerint a legjobb társadalom az, amelyik átlagban a legnagyobb boldogságot nyújtja a tagjai számára. Ezért arra kell törekedni, hogy minél több ember számára minél nagyobb boldogság jöjjön létre. Ez a megközelítés a boldogság volumenét („össztömegét”) kívánja maximalizálni.

Ezt a megközelítést jól szolgálja a várható boldog évek számát kifejező [vagyis a Happy Life-Expectancy (HLE), Happy Life Years (HLY), Happiness-Adjusted Life-Years (HALY’s) elnevezések és rövidítések alatt futó, de teljesen azonos jelentésű] index. A hasznossági kritérium teljesítése azt jelenti, hogy össze kell szorozni az egy személyre átlagosan várható boldog évek számát a népesség számával, és az így kapott (években kifejezett) nemzeti boldogságmennyiség maximalizálására kell törekedni.

Az egyenlőségi (egalitarian) elv követői szerint nem elég a boldogság volumenét maximalizálni, hanem azt is figyelembe kell venni egy társadalom minőségének a megítélésénél, hogy a tagjainak a boldogsága mennyire egyenlő vagy egyenlőtlen. Szerintük a jobb társadalomban kisebbek a különbségek a boldogság eloszlásában is, vagyis ott nagyobb mértékben igaz, hogy mindenki boldog (a lehetőségek maximuma szerint). Ennek a megítéléséhez egyébként nem kell külön mérés a nemzetközi összehasonlításokban, hanem csak a várható boldog évek számát a meghatározásához egyébként is mérendő elégedettségi indexek szórását (pontosabban a standard eltéréseit) kell kiszámítani és figyelembe venni. Az elégedettségi index országos átlaga és szórása tehát mind a két boldogságmutató- fajta kiszámításához elégséges.

Veenhoven és Wim meg is valósította a hasznossági és egyenlőségi elv összeházasítását. Az összevegyítés lineáris kombinációjában a két kritériumot egyenlő súllyal vették figyelembe. Elismerve azonban azt, hogy egyes népek másmás hangsúllyal értékelik a hasznosságot és az egyenlőséget – a súlyozás eljárásában és képletében megteremtették más, nem 50:50% súly alkalmazásának a lehetőségét is. Wim pedig egy IAH kalkulátor elnevezésű (ingyen letölthető) olyan Excel programot jelentetett meg a boldogság egyenlőtlenségével korrigált boldogságindex (IAH) számítására, amely mindenki számára lehetővé teszi, hogy saját maga döntse el a hasznossági és egyenlőségi elv arányát a kettő összetételében.

A tanulmányban táblák és ábrák ismertetik 90 országra a népesség, a születéskor várható átlagos élethossz statisztikai adatait, valamint bemutatják a boldogság világadatbázisában szereplő boldogságindexek és a boldogság jellemzőivel korrigált átlagos élettartamokat. A bemutatott két táblázat a legboldogabb 30 és a közepesen boldog 30 ország (köztük Magyarország) adatait tartalmazzák.

A táblázatok első két oszlopa a boldogsági, elégedettségi jellemzők közvetlen felméréseiből adódik (ha szükséges volt – az eredeti felmérések adatainak az 1–10 skálára történő lineáris transzformációja által). Az első oszlopban van a boldogság fokát mérő boldogságindex (H-index), a másodikban pedig ennek a felmérésekben tapasztalható egyenlőtlenségeit tükröző standard eltérés. A harmadik oszlop egy korrigált, vagyis az egyenlőtlenséggel igazított boldogságindex (AH-index). A H- és az AH-indexekkel való szorzatként számítható ki a boldog évek száma (HLE-, HLYvagy HALY’s index).

Az utolsó oszlopban szerepel a saját fejlesztésünk, vagyis az Inequality-Adjusted Happy Life Years angol elnevezés alapján az AHLY betűszóval megjelölhető életminőségi mutatószám, amely ebben a témakörben a legátfogóbb és legrelevánsabb indexnek tekinthető. Magyarul a teljes neve a „születéskor várható élettartam boldogsággal és a boldogság egyenlőtlenségével igazított évek száma”, vagy némileg rövidebben: „egyenlőtlenséggel igazított boldog évek” száma. Ez az egyszerű és világos jelentésű új index a jól megfogható és felfogható évek számával fejezi ki az országok közötti életminőségi különbségeket.