Napjaink amerikai demokráciájának egyik legnagyobb mételye az, hogy a kongresszusi és állami képviselői helyekért gyakorlatilag nem folyik igazi verseny. A kifinomult számítógépes technológiának köszönhetően például a politikusok ma hajszálpontos képet kaphatnak a körzetekről, amelyekben való jó szereplésük esetén biztosak lehetnek újraválasztásukban. Ezek a körzetek leggyakrabban Jason Pollock falra öntött, medencényi spagettit ábrázoló festményére hasonlítanak. A kisvárosok mind egy-egy alkatrésszé alakulnak át, s ugyanannak a szomszédságnak a házai gyakran különböző képviselők neve alatt találhatják magukat. A bizonytalanság már-már olyan méreteket ölt, mint az egykori Szovjetunióban.

Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó nemrég indítványozta a kongresszusi és állami választási körzetek kijelölési jogának visszavételét a politikusoktól, s átadását egy független, visszavonult bírókból álló testületnek. A határvonalak újrarajzolását társadalmi érzékenységgel és a közösségek megőrzésének igényével kell véghez vinni. A politikusoknak így újra egy komoly és valós elektori küzdelemmel kellene szembenézniük.

Amerika jelenlegi 435 kongresszusi körzetéből ma mindössze 35-ben folyik valódi versengés – ha a 2004. novemberi választások tapasztalatait vesszük alapul –, s ez a szám mindössze a harmada az 1992-es szintnek. Ma az Egyesült Államokban csupán Iowa, Arizona és Washington állam mutat őszinte törekvéseket a választókörzeti határvonalak újrarendezésére. A monopólium márpedig rossz az üzletnek – ahogyan a verseny annál hasznosabb. Ugyanez igaz a politikára is.