« Vissza: PSz tartalomjegyzék 

A lakásépítés nemzetgazdasági hatásai

Megjelent: 2005. május – 1. évfolyam, 4. szám


A cikk a Növekedéskutató Intézet és a Tulajdon Alapítvány közös tanulmányának eredményeit foglalja össze.
Kutatásunk célja makrogazdasági hatáselemzés a lakások és a családi házak építésére, illetve általában az új otthonok létrehozására irányuló tevékenységek alapján 2012-ig terjedő előreszámítással vizsgálva az építőipar árbevételét, jövedelmét és költségszerkezetét.

Az ágazati kapcsolatok mérlege (ÁKM) a háttérszámítások nélkülözhetetlen eszköze az állami költségvetés vagy az Európai Unió által támogatott projektek kiválasztásában, megtervezésében és háttérszámításokkal való alátámasztásában.

A tervek, programok és projektek kormányzati egyeztetése, előterjesztése, valamint a társadalmi és országgyűlési vitája során a döntés részvevői részéről állandó az igény a hatásokat kimutató háttérszámításokra. A lakásépítés állami támogatását ésszerűsíti a nagyon hosszú élettartamú lakások létrehozásának a rövid időre koncentrált nagy finanszírozási igénye az építési szakaszban, amely jelentősen meghaladhatja az építtető rendelkezésre álló jövedelmét (esetleg még a banki hitelfelvétel garanciális lehetőségeit is). Az építmény hosszú idejű működése során várhatóan e célra rendelkezésre álló jövedelem ugyanakkor (közel) elégséges lehet. A lakásépítésben az állami besegítés így katalizáló hatású lehet, mert átsegít a belépési küszöbön, és indító lökést adhat a beruházáshoz, amely azután sok közvetett húzó- és nyomóhatást, illetve keresleti vagy kínálati multiplikációs hatást fejthet ki.

A jelenlegi számításaink adatbázisában már szerepelnek a KSH által a 2000. évre közölt ÁKM-adatok, továbbá a Nemzeti Számlákban 2001. évig publikált adatok. Az uniós harmonizáció keretében 1995-ig visszamenően érvényesített statisztikai módszertani és adatváltozások miatt 1995-ig visszamenően újra kiszámoltuk és matematikailag is újra feldolgoztuk az ÁKM és az import mátrixait.

A kapott eredmények nélkülözhetetlenek az állami, az uniós vagy más forrásból történő finanszírozásnak

– a gazdasági növekedésre,
– a foglalkoztatásra,
– az államháztartásra és a fizetési mérlegre,
– az egyén, vállalat és állam részesedésére,
– a gazdaság ágazati szerkezetére stb.

gyakorolt közvetlen, közvetett és halmozott hatásainak a kimutatásában.

Az ÁKM jól elkülöníti az egyes termék- és szolgáltatáscsoportokhoz tartozó szervezetek ráfordításait és jövedelmeit, ami sokféle olyan hatásvizsgálatot tesz lehetővé, amelyekben nemcsak az ágazat közvetlen, hanem a beszállítók közvetett ráfordítási, jövedelmi és értékszerkezeti sajátosságai is tükröződnek. Az általunk kidolgozott algoritmus azonban több alternatívát is képes rövid idő alatt és szinte automatikusan végigszámolni.

A számításaink legfőbb eredményeként az 1. ábra a négy gazdasági főszereplő részesedését mutatja be az 1991–2012. évekre.

A főszereplők halmozott részesedése a végső felhasználás értékéből a 2004. évi elemzés szerint


Az államháztartási részesedés trendszerűen csökken a végső felhasználás értékéből, de ez önmagában nem baj, ha egyébként a GDP erőteljesen növekszik, és a vállalkozások nyeresége szépen nő. A vállalkozási eredmények növekedése ugyanis újabb beruházási forrásokat jelent, ami a gazdaság hosszú távú és önjáró növekedésének és fejlődésének a megalapozója lehet.

Az ábrán bemutatott trendekhez az alábbi magyarázatokat fűzzük:

Az import (vagyis a külföld) részesedése az 1991–98. években növekedett. 1999-től 2003-ig a részesedés csökkent, majd egy 2004-re várható kis növekedés után a szintje változatlannak mutatkozik a vizsgált időszak végéig. Az előző években végzett elemzéseink eredményeihez képest abban van változás, hogy a KSH és az MNB a módszertani „rendszerváltások” és az európai uniós harmonizálások következtében többször módosított az importadatokon 1995-ig visszamenő hatállyal is. Mindezek a változások természetesen érintették az előrejelzéseinket is, hiszen azok a bázisévek adataiból indultak ki.

A nettó munkajövedelem (vagyis a munkaerő) részesedési trendje 1999-ig csökken. Ezt elsősorban a többi főszereplő részesedésének a megváltozása okozza. A részesedések ugyanis nem függetlenek, hiszen minden esetben a 100% felosztásáról van szó. Így ha az egyik főszereplő részesedése megnő, akkor a másik háromé lecsökken, illetve ha valamelyiké lecsökken, akkor a többié megnő. Ha egyszerre több részesedés változik, akkor bonyolult kölcsönhatások léphetnek fel. 1999-től a munkaerő-részesedés nem vagy alig változik, trendszerűen igen csekély mértékben csökken.

A nettó vállalkozási jövedelem (vagyis a vállalat, vállalkozás) részesedési trendje a 90-es években igen erős növekedést mutat. A növekedésnek nagy teret adott az a tény, hogy 1991-ben az építőiparban még negatív volt az átlagos vállalkozási részesedés (amelyet a veszteséges vállalkozások eredményei okoztak). Ez nem maradhatott és nem is maradt így.

Az előző években végzett elemzéseink eredményeihez képest itt abban történt változás, hogy a nettó és a bruttó működési jövedelem arányának meghatározásához szükséges idősor jelentősen kiegészíthetővé vált a 2001. évig „A vállalatok pénzügyi adatai …” című sorozat újabb kötetei révén. A hoszszabb idősorok felhasználásával és az idősorok 1991-ig való visszavezetésével sikerült jelentősen pontosítani a nettó és a bruttó működési jövedelem arányát.

Ez az erőteljesen növekedő részesedés a fő oka a többi gazdasági főszereplő korlátozott növekedésének (vagy a részesedése visszaesésének).

A számításaink szerint az építőipari vállalkozások átlagos nettó nyereségrésze a jövőben is növekszik, de már egyre lassuló ütemben. Arra kell tehát számítani, hogy a vállalkozások részesedésének a megnövekedése miatt a másik három szereplő átlagos hozzájárulása inkább csökken, mint növekszik.

Az államháztartási jövedelem (vagyis az állam, költségvetés) részesedési trendje csökkenő a számításaink szerint. Ez a trend elsősorban az előzőekben vázolt hatások eredője. Az előző években végzett elemzéseink szerint még úgy látszott, hogy ez a csökkenő tendencia megtörik. A legújabb adatokból kiinduló előrejelzésünk szerint azonban további csökkenésre lehet számítani annak ellenére, hogy 2000-től 2002-ig még volt egy átmeneti emelkedés az általánosan csökkenő trendben.

Az összefoglaló további részében a 2004. évre tekintjük át a számítási végeredményekből levezethető legáltalánosabb hatásokat és információkat.

Először néhány fontos fajlagos ágazati jellemzőt tekintünk át egy főre vonatkoztatva. Az építőipar súlyát a nemzetgazdaságban az 1. táblázat szemlélteti a 2004. évre a számításaink szerint várható adatok alapján. Az építőiparra vonatkozó halmozott adatok azt jelentik, hogy ebben az esetben az építőipari beszállítókat, vagyis a közvetett adatokat is bevonjuk a számításokba. A halmozott piaci áras GDP tehát azt jelenti, hogy az építőipar végső kibocsátásában ennyi (1836 Mrd Ft) GDP épül be közvetlenül (alapáron 945 Mrd Ft) és közvetve a nem építőipari beszállítók teljesítményeiben. Nemzetgazdasági szinten (az importon kívül) nincsenek külső beszállítások, ezért nincs jelentősége a közvetlen és a halmozott jelleg elkülönítésének.

1. táblázat: Nemzetgazdaság (NG) és az ágazat (ÁG) legátfogóbb számai a 2004. évre


Hasonló szemléletet követve a halmozott import a közvetlen építőipari felhasználásokon kívül tartalmazza az építményekbe beépült beszállítói tevékenységek importtartalmát is. A halmozott export kifejezés arra utal, hogy az ÁKM szerint építőiparhoz rendelt exporton kívül figyelembe veszi az építőiparnak a más ágak exportjához való hozzájárulását is. Röviden azt mondhatjuk, hogy a közvetlen adatok a szervezetekben végzett termelésre vonatkoznak, a halmozott adatok pedig a végső felhasználás (azaz a végtermék vagy a végső fogyasztónak nyújtott szolgáltatás) szempontjából adják meg az értékösszetevőket.

100 Mrd Ft végső kibocsátásban nemzetgazdasági szintű átlagban 55 Mrd Ft (vagyis 55%) piaci áras GDP testesül meg, az építményekben pedig 72 Mrd Ft (azaz 72%). Mivel a halmozott ágazati és a nemzetgazdasági piaci áras GDP értékén kívül már csak a (halmozott) import lehet a végértékben, ezért azonnal adódik, hogy 100 Mrd Ft végső kibocsátás nemzetgazdasági szinten 45 Mrd Ft (45%) importot tartalmaz. Ugyanakkor 100 Mrd Ft értékű építmény (lakás, gyárépület, bevásárlóközpont, autóút stb.) átlagos halmozott importtartalma pedig csak 28 Mrd Ft (28%), ami a nemzetgazdasági átlagnak csak 61%-a. Az ágazat importigényessége tehát jóval kisebb, mint az egész nemzetgazdaságé.

A 2. táblázat által is szemléltetett adatok szerint közvetlenül az ágazatba sorolt szervezetekben végzett tevékenység során egy fő évente átlagosan mintegy 6,03 M Ft/fő/év millió forinttal járul hozzá a piaci áras GDP előállításához. Az ágazatnak beszállító szervezetekre ez az adat 6,24 M Ft-ra becsülhető. A végső felhasználási célú kibocsátásban közvetlenül vagy közvetve részt vevő szervezetre vonatkozó (halmozott) adat pedig 6,1 M Ft.

2. táblázat: Fajlagos teljesítményadatok egy főre


Kiszámítottuk azt is, hogy a termelők egymás közötti beszállításainak kiszűrésével (nettósítva) kapott végső felhasználási célú kibocsátás 1 főre és egy évre 5,6 M Ft-ra becsülhető, a beszállítások kiszűrése nélkül számított bruttó kibocsátás pedig egy főre mintegy 10,47 M Ft-ra.

Ha egy lakás átlagos alapterületét 100 négyzetméternek vesszük, és a lakás alapterületének egy négyzetméterére mai árakon 250 ezer forint fajlagos bekerülési költséget tételezünk fel, akkor egy újonnan épített lakás árára 25 millió forint átlagos értéket kapunk.

A fentiek alapján (például) az évi 10 ezer új lakás építésével kapcsolatos közvetlen építőipari és a közvetett beszállítói tevékenységre az éves végső felhasználási célú kibocsátás nagyságát 250 milliárd forintra tehetjük. Ennek 72%-a 181 Mrd Ft érték. Ez a 2004. évre várható piaci áras nemzetgazdasági GDP 18 735 Mrd Ft-os értékében 0,97%-os arányt képvisel.

Röviden összefoglalva: 10 ezer új lakás felépítése 181 milliárd forinttal járul hozzá a GDP értékéhez, ami kerekítve 1% részarányt jelent, ha az építőiparon kívüli beszállítói tevékenységeket is tekintjük. Ez a hozzájárulás akkor és olyan mértékben bővítő jellegű is, amikor és amennyiben ez a lakásépítés tétlen kapacitásokat aktivál, és új felhasználási igényeket szül, valamint ha e tevékenységgel az erőforrásokért versengő hatékony tevékenységeket nem szorít lényeges mértékben vissza a fizikai, gazdasági és a pénzügyi erőforrások elszívásával.

10 ezer új lakás felépítése 181 milliárd forinttal járul hozzá a GDP értékéhez, ami kerekítve 1% részarányt jelent, ha az építőiparon kívüli beszállítói tevékenységeket is tekintjük.
Ez a kiszorítósdi azonban nem okvetlenül vezet olyan társadalmi költséghez, amely a társadalmi hasznot csökkentené. Amennyiben az erőforrásokért (az állami támogatásokért, a munkaerőért, a hitelekért stb.) folyó versengésben a gazdaságilag vagy társadalmilag nem hatékony területek szorulnak vissza, azzal csak nyer a gazdaság és a társadalom, hiszen előnyös irányban módosul a szerkezete, aminek következtében viszont általában is növekedhet a gazdaság teljesítménye és a társadalom jóléte.

A lakásépítés (mint a gazdasági tevékenységek mindegyike) természetesen bevételt hoz az államháztartás számára is az adók, bérjárulékok és más jövedelem-központosítások révén. A 3. táblázat adatai szemléltetik, hogy az ágazatközi beszállítások kiszűrése után az ágazat végső felhasználási célú mintegy 1684 Mrd Ft nagyságú kibocsátásából az államháztartás közvetlen részesedése 596 Mrd Ft (23,5%), a beszállítókon keresztüli részesedése pedig 343 Mrd Ft (13,5%).

3. táblázat: Az ágazati adók, bérjárulékok és egyéb jövedelem-központosítások révén az államháztartás részesedése a végső felhasználásból


Ez azt is jelenti, hogy a valamilyen formában megvalósuló állami támogatás bruttó pénzértékéhez képest a nettó kiadás jelentős mértékben kisebb. Úgy tekinthetjük, hogy a bruttó 100 Mrd Ft forint állami pénzügyi támogatásból mintegy 37 Mrd Ft visszaáramlik az államháztartásba az építőipar átlagos tevékenységét és a 2004. év viszonyait tekintve. Így az államnak a bruttó 100 Mrd Ft értékű támogatási vagy beruházási akció az építőiparban csak nettó 63 Mrd Ft-ba kerül.

Az állami támogatások és beruházások azonban általában az elmaradt régiókat, infrastrukturális közjavakat és a hátrányos helyzetű rétegeket segítik, ezért azoknak általában jelentős szociális és foglalkoztatási szerepük is van.

Ha csak a gazdasági és az államháztartási vonatkozásokat és csak a foglalkoztatás növelése révén a segélyek csökkenéséből adódó előnyt tekintjük, akkor a becsléseinkből mintegy 5% elmaradt állami kiadás adódik a nettó munkabérek arányában. Ezt figyelembe véve (vagyis 37,9%-kal számolva) azt kapjuk, hogy bruttó 100 Mrd Ft értékű állami beruházás vagy besegítés az államnak csak nettó 62,1 Mrd Ft összegbe kerül.

A bruttó értékhez képest ez a csökkenés csak akkor és olyan mértékben jelentkezik, amennyiben az állami beruházás vagy besegítés tétlen kapacitásokat aktivál és új igényeket szül, továbbá ha e tevékenységekhez képest viszonylag nagy adókat hozó más tevékenységeket nem szorít lényeges mértékben vissza (a fizikai, gazdasági és a pénzügyi erőforrások elszívásával). Ha viszonylag kevés adót és járulékot fizető (pl. veszteséges vagy államilag támogatandó) területeket szorít vissza, akkor ez az államháztartási bevétel szempontjából nem vagy kevésbé hátrányos.

250 Mrd Ft értékű új lakás (otthon) létrehozásából az államháztartásnak mintegy 37 milliárd forint bevétele lesz
Rátérve megint az évi 10 ezer új lakás példájára, ebben a vonatkozásban azt mondhatjuk, hogy az átlagos építőipari adózási viszonyok alapján a 250 Mrd Ft értékű új lakás (otthon) létrehozásából az államháztartásnak mintegy 37 milliárd forint bevétele lesz.

Ha az elmaradt szociális kiadások miatti államháztartási hasznot is tekintjük, akkor azt mondhatjuk, hogy nagyságrendben az államháztartásnak 250 Mrd Ft értékű 10 ezer új lakás építéséből 37 Mrd Ft kompenzációs előnye is származik a visszaáramló jövedelmek és az elmaradt kiadások révén. Az államháztartásba visszaáramló jövedelem kisebb-nagyobb aránya is minősítheti az állami besegítés jelentőségét az egyes ágazatokra. Igazán jelentős hatás azonban a társfinanszírozások esetén jelentkezik, amint arra már a Széchenyi-tervvel kapcsolatos számításainkban is felhívtuk a figyelmet. A társfinanszírozás módszerét egyébként az Európai Unió is széleskörűen alkalmazza az általa támogatott projektek pénzügyi segítésében.

Amennyiben 100 Ft állami besegítés a lakásépítésben – például kamattámogatások vagy vissza nem térítendő szociálpolitikai támogatások formájában – 200 Ft új forrást képes aktiválni (országosan pénzben, munkában, fizikai eszközben vagy más erőforrásban), akkor 100 Ft állami segítséggel 300 Ft kibocsátás jöhet létre. Ez a példa lehetőséget ad a multiplikátor kiszámításra is. Feltehetjük a kérdést ugyanis, hogy mekkora lehet a költségvetés haszna egy ilyen társfinanszírozás esetén.

Az építőipar átlagában a közvetlenül visszaáramló jövedelem 37%, ami 300 Ft esetén 111 Ft. Ez azt jelenti, hogy eredőjében (nettósítva számolva) az államháztartásnak egy forintjába sem kerül ez a társfinanszírozási besegítés, hiszen 100 Ft-tal segített és 111 Ft-ot nyert vissza. A tiszta nyeresége 11% (és neki ez után még adót sem kell fizetnie). Ez nem rossz egy olyan területen, ahol állami beavatkozás esetleg egyébként is indokolt például a hosszú távon is fenntartható fejlődés, a társadalmi igények, a belépési küszöbök áthidalása stb. következtében. E példában 1,11 a költségvetési multiplikátor (a költségvetési támogatásra vetítve).

A számításaink eredményeképpen kapott és közölt főbb irányszámok segítségével – e példaszámításon kívül – sokféle konkrét építőipari beruházási és támogatási esetre és helyzetre is végezhető ilyen vagy hasonló számítás.

A foglalkoztatásra gyakorolt hatást tekintve (a 4. táblázat adatai szerint) abból indulhatunk ki, hogy a termelőfelhasználásoktól megtisztított, végső felhasználási célú évi 1 Mrd Ft nagyságú kibocsátás az építőiparban mintegy 179 fő teljes munkaidős foglalkoztatását jelenti.

4. táblázat: Ágazati tevékenységhez kapcsolódó létszámadatok


Az évi 10 ezer új lakás létrehozása a számításaink alapján (a 250 milliárd forintos értékéből kiindulva mintegy 30 ezer, a beszállítóknál pedig 15 ezer, vagyis halmozottan körülbelül 44,7 ezer teljes munkaidejű foglalkoztatottnak ad munkát. Röviden összefoglalva:

Évi 10 ezer új lakás felépítése 250 Mrd Ft értékben mintegy 30 ezer főnek ad munkát az építőiparban.

Itt is megjegyezzük, hogy ez a foglalkoztatás akkor és olyan mértékben bővítő jellegű is, amennyiben ez a lakásépítés-kapacitásokat tétlen aktivál, és új felhasználási igényeket szül, továbbá más hatékony tevékenységeket nem szorít lényeges mértékben vissza (a gazdasági erőforrások és a munkaerő elszívásával).

A külgazdasági mérleg vonatkozásában az építőipari ágazat jellemzője az is, hogy viszonylag kicsi a közvetlen export értéke és aránya. Az ágazatközi beszállítások kiszűrése után az ágazat végső felhasználási célú mintegy 2098 Mrd Ft nagyságú (halmozott) bruttó kibocsátásából csak 34 Mrd Ft, vagyis 2,0% tekinthető külföldi felhasználásúnak az ÁKM fogalmai és a legújabb számításaink szerint.

5. táblázat: Ágazati külgazdasági mérleg értéke és aránya a végső felhasználási célú (nettó) kibocsátás %-ában


Összehasonlításként a nemzetgazdasági külgazdasági mérleg értéke és aránya a végső felhasználási célú (nettó) kibocsátás %-ában


Az ágazat közvetlen importja 312 Mrd Ft, a végső felhasználásra vetítve 18,5%. Így az építőipari ágazatnak a 2004. évre várható közvetlen külgazdasági egyenlege várhatóan – 278 Mrd Ft hiányt ad, ami a végső felhasználásra vetítve – 16,5%-ot jelent.

Az építőiparban e – 16,5% arányú közvetlen külgazdasági egyenleg értéke kisebb, mint a nemzetgazdasági külgazdasági mérleg – 2,5 aránya (mindkettő százalékát a végső felhasználási célú kibocsátásra vetítettük).

A jelenlegi tanulmány háttérszámításai során megkíséreltük az ágazathoz rendelhető halmozott export közelítő meghatározását is. Részletes számítás helyett úgy vettük, hogy a fel nem osztott exportból az építőipar a GDP arányában részesedik. Mivel a fel nem osztott export mögött elsősorban a hazánkba látogató turisták költekezései állnak, ezért a szállodaépítések, gyógyfürdők, sőt az útépítések kapcsán az építőiparnak az ebben a tételben való súlya inkább több, mint a GDP aránya. Emiatt a becslésünk óvatosnak tekinthető. Egy részletes elemzés (illetve a KSH által megcélozott turisztikai szatellitszámlák) alapján valószínűleg kedvezőbb arány jönne ki.

A fentiek az átlagos építőipari tevékenységekre vonatkoznak, amelyekben benne vannak a bevásárlóközpontok, az irodaházak és a zöldmezős beruházások nagy importigényű felszerelései is. Ezeknél is különösen épületgépészeti és más tartozékok jelentenek nagy értékű és arányú importokat. Ezek az importok is közvetettek, mert a beszállításokból, nem pedig a közvetlen építési tevékenységből származnak.

Az új otthonok importigénye nyilván jóval kisebb arányú. Különösen lecsökkenhet még a közvetett beszállítói import aránya is az olyan új otthonok állami támogatással segített létrehozása esetén, amelyekben nem dominál a luxus. Ezeknél a külföldi csempék, fajanszáruk és szerelvények helyett és mellett jelentős arányban építhetnek be hazai eredetűeket is. A számításokból adódó fontos következtetés lehet azonban az is, hogy ezen a területen is fontos a hazai beszállítások és alapanyag-előállítások ösztönzése.








© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány