A kortárs amerikai konzervativizmus talán legutálatosabb jellemvonása a siker és az erkölcsösség párosa. A gazdaságban republikánus elnöki ciklusok hosszú évein át ez eredményezte az előkelő osztály megkülönböztetett helyzetét (adócsökkentések – a szerk.). Az idei elnökválasztáson a leginkább átjött üzenet úgy hangzik: szavazzunk a republikánusokra, mert nekik vannak értékeik. A voksolás eredményének megfelelően, kimondva-kimondatlanul azt súgják hát a fülünkbe: a jók győztek, a rosszak vesztettek.

Ez a szemlélet nem a Republikánus Párt győzelmi mámorának tudható be, sokkal inkább a pirosak sajátos világszemléletének. Történelmi gyökerekről beszélhetünk, a konzervatívok azon meggyőződéséről, mely szerint morál nem létezhet vallás vagy hit nélkül, s ezzel egyidejűleg az immoralitás minden esetben idegen a vallástól vagy a hittől. A jók bírják Isten támogatását, míg a rosszak ugyanezt természetesen nem mondhatják el magukról.

A veszteseknek, bár vereségüket hiába vezetnék vissza isteni determinációra, nyilvánvalóan kénytelenek lesznek megtanulni a morális kérdések (a jelek szerint régi-új) amerikai dimenzióiban kommunikálni, s végre szót érteni az aktív vallásos tömegekkel is.

Amerika 2004-es elnökválasztása kiváló példa rá, hogy a szegényebb rétegek számára sem feltétlenül a pénz az elsődleges téma, az elsődleges fontosságú ügy. A hitvallás legalább ennyire jelentős lehet, s ebben a helyzetben a hitvallást mellőző pártnak esélye sincs a győzelemre. Gyökeres átalakulásra kényszerül tehát a Demokrata Párt: a republikánus hit-erő-politika imiddzsel szemben a tudás-gondolkodás-mérlegelés ellentétpár már alapvetően nem versenyképes. A kékeknek – ha élni akarnak – nincs választásuk. Számunkra ennél egyszerűbb feladat: egyrészt meg kell tanulnunk Isten múlhatatlan szerepét a hatalomban, másrészt le kell szögeznünk, hogy az Istenbe vetett hit nem jelenti automatikusan azt, hogy tisztában is vagyunk a Gondviselő valódi szándékaival…